Amikor David Latimer 1960-ban, húsvét vasárnap gondolt egyet és elültetett egy magot egy óriási üvegben, még nem gondolta, hogy 40 év múlva róla fognak írni az újságok. Róla, és a csodálatos kis kertjéről.

A több évtizede érintetlenül fejlődő növény mostanra olyan buja és dús lett, mintha nem is 1972-ben locsolták volna meg utoljára. Pedig Latimer azóta nem adott vizet az üvegben növögető palántának, igaz, akkor egy kis komposztot is kapott. A napsütötte sarokban elhelyezett üveg belseje azóta teljesen el van zárva a levegőtől és a víztől, mégis sikerült egy belső, önellátó ökoszisztémát létrehozni benne.

Forrás: mymodernmet.com

A fotoszintézis révén a növények a napfény elnyelésével megszerzik a szükséges energiát, az oxigén és a levegő nedvessége is létrejön a folyamat során, hiszen a nedvesség felgyülemlik az üveg belsejében és  visszacsapódik a növényekre. A palack aljára lehulló levelek pedig a fotoszintézishez szükséges szén-dioxidot termelik.

Fantasztikus, mire képes egy növény a megfelelő körülményeknek köszönhetően. (A szobanövény gyilkosoknak pedig egy óriási pofon, még hogy az állandó gondoskodás meg táplálgatás, mi?)

Kiemelt kép: mymodernmet.com



Címkék: