Az ember nagyjából azóta készít alkoholos italokat, amióta világ a világ. Mióta rájöttünk, hogy az erjedt gyümölcsből bódító nedűt lehet varázsolni, ebben megállíthatatlanok vagyunk.

Kezdetben csak a klasszikus alapanyagok hódítottak, a szőlőből bor készült, a barackból pálinka, a búzából sör, a gyógynövényekből meg Unicum. Majd aztán az iszákos ember bedurvult, és elkezdett állatokat is csempészni az italába.

Na az volt a vég kezdete, ugyanis ma már döglött kígyóktól kezdve, békán, gyíkon és skorpión át minden úszkálhat a poharadban, a kukacos tequila már szinte csábító ezekhez képest. Amíg mi sajtot eszünk a borhoz, a kínaiak például a benne úszkáló döglött bébi egereket.

Persze ahány ház, annyi piás népszokás. Az oroszok a krumplis vodkát csípik, a japánok a rizses sakét, Ázsia nomád népei meg a kancatejes kumiszra esküsznek, ha kell egy kis jó hangulat.

(kép: wikipedia)

És amíg az igazi gourmandok órákon át képesek ízlelgetni egy-egy korty bort, whiskeyt vagy pálinkát, és csukott szemmel fürkészni benne a föld, a napfény, vagy a füst ízét, addig mások totál oda nem illő aromákkal próbálják kombinálni az alkohol bukéját. Így született meg a pizzás vagy akár a csokis fánkos sör, a baconos vagy éppen a Naga chilis vodka, amitől szó szerint lángot fogsz okádni.

Virágliget a poharadban

Na de elég a sok bizarr italból, inkább nézzük meg a tavasz és a természetesség jegyében, hogy milyen kincseket rejt a kert, amikből virágliget ízű párlatok készülnek.

Ibolya

Menj ki a rétre egy napos délutánon, úgysem lehetsz most jobb helyen, és szedj 200 grammnyi ibolyavirágot. Mosd meg őket, szedj le róluk minden zöld részt, tedd egy széles szájú üvegbe, és öntsd le 1 liter forrásban levő vízzel, majd fedd le. Hagyd állni 12 órát, és szűrd le. Adj hozzá 100 gramm cukrot, melegítsd fel, épp csak hogy ne forrjon, majd önts hozzá fél liter gabonapálinkát, és 5 cl borpárlatot, vagy konyakot. Töltsd tiszta üvegekbe, zárd le, és 4 héten át hagyd érlelődni. Majd egy pohárnyival ülj ki a kertbe, és idézd fel a milliónyi virágzó ibolyát.

Rózsa

Ehhez szedj a kertben jó sok rózsát (olyat, ami nem volt permetezve), mosd meg őket, majd válogasd ki az egészséges szirmokat. Összesen 50 grammnyi sziromra önts rá 700 ml fehér rumot, és jól lezárva hagyd pihenni 6 héten át. Időnként rázogasd meg az üveget, majd végül szűrd le az egészet. Ezután adj hozzá 250 ml cukorszirupot, 30 ml rózsavizet, és 2 csepp keserűmandula-olajat. Újabb két hét érlelés után már töltheted is a poharakba a rózsaliget aromájú nedűt.

Cseresznyevirág

Ilyenkor tavasszal hihetetlen illatot árasztanak a rózsaszín virágba borult cseresznyefák. Japánban ízletes sakura likőrt készítenek az apró szirmokból, ami a cherry blossom (cseresznyevirágzás) nevű koktél fő összetevője.

Bodzavirág

(kép: pxhere)

Az illatos virágokból nem csak szörpöt érdemes készíteni, hanem likőrt is. Forró nyári estéken, pár jégkockával igen kellemes. Ehhez 100 grammnyi bodzavirágra, 100 ml bodzaszirupra és 1 liter gyümölcspálinkára lesz szükség. Igaz 4-5 hétig érlelni kell a bodzavirágokkal ízesített pálinkát, de utána egészen különleges ízt kap.

Hibiszkusz

(kép: wikimedia)

A hatalmas, színes virágokat hozó, trópusi eredetű hibiszkusz virágaiból nem csak teát lehet készíteni, hanem kiváló tequilát is. A mexikói ital rubintvörös, akárcsak a virágok, édeskés illatú és virágos ízű, de ne tévesszen meg, ettől még simán fejre lehet tőle állni.

Juharfa

(kép: gizmodo)

A kanadaiak nagy kedvence, a juharszirup kapható ám kicsit bódítóbb változatban is. A Vermont Gold Vodka a cukorjuhar nedvéből készül, melyet szó szerint lecsapolnak a fából. Ha jókedvűen akarják indítani a reggelt, ezt öntik a palacsintára.

Articsóka

(kép: pixabay)

Nem csak a virágok között, de a veteményesben is lehet kiváló alapanyagokat találni, ilyen például az articsóka. A bimbók vastag sziromlevelei nem csak a tányéron, de a pohárban is igen ízletesek. Az olaszok kedvelt itala, a cynar, nevét fő összetevőjének botanikai elnevezéséről, a Cynara scolymus-ról kapta. Az édes-keserű articsókalikőrt 13 fűszernövénnyel teszik teljessé.

Répa és cékla

(kép: pixabay)

A konyhakert más kincseket is rejt ám, ami a kicsit alkesz húsvéti nyuszik nagy kedvence lehet. Ugyanis az extra egészséges répalé után, már a 100 százalékig répából készült likőr is megjelent a piacon, és nemes egyszerűséggel C-nek neveztek el, hiszen kell a vitamin. Persze szegény cékla se maradhat le ezek után a versenyben, szóval természetesen belőle is készül már szeszes ital.

(kép: pixabay)

Agave

(kép: wikipedia)

Itthon is igen kedvelt növény, a szárazságot jól tűrő agávé, aminek a szára és a leveleinek töve ehető. Bár sütve és nyersen is egész finom, mégis kevésbé elterjedt azt rágcsálni, sokkal inkább meginni szeretjük, méghozzá tequila formájában.

Pálmafa

(kép: nerjarob)

Ha már végigkóstoltad hazánk borait, és betéve ismered az összes szőlőfajta zamatát, ideje kipróbálnod valami különlegességet, a pálmabort. Ez a fehér ital, amit különböző pálmák, mint a kókusz vagy a datolyapálma levágott virágainak helyéről csöpögő nedvből készítenek, egy igen egzotikus borfajta. Egy próbát mindenképp megér.



Címkék: