Vegyük el a tűzoltók munkáját!

Szent Flórián napján, aki a tűzoltók védőszentje, az erdőtüzekről szeretnék megemlékezni. Azaz szeretne a rosseb. Az lenne a szép, ha soha többet nem kellene még csak a szót sem kimondani, ugye? Márpedig ez majdhogynem senki máson nem múlik, csakis rajtunk. Mi égetünk le, mi teszünk tönkre évente több ezer hektárnyi erdőt Magyarországon és több százezret szerte a világon.

Jaj, most mi van abban, ha leég pár fa?

Az van, barátom, hogy az nem „pár fa”. Hanem a Föld első számú CO2-megkötője és oxigéntermelője, szervesanyag-előállítója, ipari nyersanyaga, megújuló energiaforrása és klímavédője. Nélkülük megfulladnánk, megfagynánk és éhen halnánk, tetszőleges sorrendben.

Kicsit emelkedettebb módon: az erdő a földi életközösségek egyik legfejlettebb szintje, olyan hihetetlenül bonyolult tápláléklánc és mikrotársadalom, aminek láttán minden alkalommal a könnyünk kellene kicsorduljon a lenyűgözöttségtől. És akkor ilyen sznob apróságokról még nem is beszéltünk, mint egészségmegőrzés (kirándulás), kultúra (hagyományok, irodalmi és képzőművészeti ihlet), ismeretterjesztés – meg egyszerűen az az élmény, amikor csendben leülünk a tavaszi/őszi/tökmindegy erdőben, és csak nézünk és hallgatunk és örülünk, hogy élünk.

Mindezt meggyújtani 1 pillanat – eloltani 100 óra – újjáteremteni 100 év.

Mi mindent tud elpusztítani egyetlen égő csikk?

A madarakon és a gyors mozgású állatokon kívül mindent: a földön fészkelő madarakat, a fiókákat, a gyengébb, lassabb állatokat, a talaj hasznos mikroorganizmusait, a kétszáz éves fákat, a csemetéket és lágyszárúakat, a földre hullott magokat. A talaj mélyebb rétegeiben lakó élőlények túlélhetik a tüzet, de nagy eséllyel annyira megváltoznak az élőhelyük körülményei, hogy nem találnak elegendő táplálékot, mert mondjuk növényevők, vagy nitrogénre volna szükségük, ami viszont hipp-hopp elillant a tűzben. Vagy csak nem szeretik a tűz által produkált szén-dioxidot és szén-monoxidot, és megfulladnak ők is.

A talajnak se mindegy egy nagyobb égés: ha a tetemes mennyiségű fahamu bemosódik a felszín alá, alaposan ellúgosítja, ráadásul a növénymentes talaj azonnal áldozatul esik az eróziónak. A tűz a vizet is pusztítja: a belehulló szennyező anyagok (égéstermékek, füst, bomló szervesanyag) miatt akár mérgezővé is válhat.

A tűzvész után persze előbb-utóbb regenerálódik a növényzet, de kicsit se biztos, hogy az eredeti flóra tud új életre kelni, hiszen a könnyebben újrainduló fajok ki fogják szorítani a nehezebben magukhoz térőket, így a terület élővilága akár végérvényesen is megváltozhat.

Nana, annyi csikket azért biztosan nem dobálunk el…

Rossz hírünk van: az erdőtüzek 99%-ának okozója az ember. A gondatlan és/vagy a szándékosan rongáló ember. Ez félelmetes, nem? Tavasszal a tarlóégetések okozzák a bajt a még fel nem ébredt növényzetben, amelyben még nem indult meg a nedvkeringés. Nyáron pedig, a nagy melegben, a hosszú csapadékmentes időszakok során a gondatlan tábortüzek, avarégetések és eldobott csikkek a bűnösök. Azaz dehogy ők – még egyetlen cigarettát sem láttam meggyújtani saját magát, majd kiugrani a gazdája kezéből.

Az erdőtüzeknek mindössze a maradék 1%-a képződik természetes úton – például villámcsapás miatt. Na jó, Amerikában kicsit több.

És abban is vastagon benne vagyunk, hogy a tüzek egyre durvábbak. Emlékeztek a tavalyi portugáliai erdőtűzre? 64 ember halt bele, egy csomóan a saját kocsijukban. A tüzet magát nem emberi hanyagság okozta, hanem a száraz zivatar (amikor csak dörög meg villámlik, de nem esik eső, mert a nagy meleg miatt az esőcseppek már azelőtt elpárolognak, hogy a talajra érnének), de a tovább terjedését bizony enyhén szólva nem gátolta a meggondolatlan erdőgazdálkodás.

Az érintett területen csaknem monokultúrában nő az eukaliptusz, amelyet eredetileg mocsaras területek megzabolázása végett telepítettek az ausztrál őshazából Európába, majd felfedezte magának a papíripar, és ma már nagyobb területet foglal el Portugáliában, mint az ország büszkesége, az őshonos paratölgy. Jó pénzt lehet vele keresni, igénytelen, és ég, mint a veszedelem.

Mindez persze nem egyik napról a másikra történt, és a veszélyekre már régen figyelmeztették a kormányzatot, csak hát valami miatt az átfogó erdészeti reform éveket csúszott, és minden életbe lépett intézkedés sokkal inkább szolgálta az ipari szereplők érdekeit (úgy a papíripari cégekét, mint mondjuk a speciális tűzoltórepülő-gyártókét), mintsem a további katasztrófák megelőzését.

Nem segített az sem, hogy a tragédia persze nem az ország legjobban felszerelt, legmegközelíthetőbb, felkészült és segítségül hívható emberekkel jól ellátott régiójában történt, hanem az elszegényedő, elnéptelenedő középső területen, ahol ráadásul a földterületek ezer apró parcellára vannak osztva, a tulajdonosok nagy része idős ember, vagy akár már rég nem is él, legalábbis nem a környéken, az erdők pedig így gondozatlanul vegetálnak évtizedekig, ami nem segíti se a tüzek megelőzését, se az oltást.

Portugália messze van, mondhatjuk, de azért egy-két figyelmeztető jel a mi kies és érinthetetlennek vélt hazánkra is vonatkozik. Itt vannak mindjárt a tisztázatlan földtulajdoni viszonyok, a nem feltétlenül profi erdőgazdálkodás, a szakemberhiány, a súlyos eszközhiánnyal küzdő tűzoltóság és katasztrófavédelem, no meg a természet helyett a nagyipar érdekeit képviselő szabályozás.

Na de akkor mégis mi a fenét tehetünk mi?

Amíg a villámokat nem tudjuk csokorba kötni, és a törvényeket se mi hozzuk (bár odalépni azért lehet…), addig nincs más hátra: egyszerűen soha többet nem kell úgy viselkednünk, hogy abból tűz legyen.

Na és akkor ismételjük át, amit kisdobos/kiscserkész korunkban egyszer már megtanultunk:

• Komolyan vesszük a tűzgyújtási tilalmat, nem viccből van az.
• Nem dobunk el cigarettacsikket, véletlenül sem és egyáltalán sem, soha, sehol!
• És egyáltalán: semmilyen szemetet nem hagyunk magunk után.
• A természetben csakis a kijelölt tűzrakó helyen rakunk tüzet. Nem égetünk tarlót, rég meg van már mondva, hogy több kárt csinál, mint hasznot. Egy rakás európai országban már rég tilos is.
• A legkisebb tüzet is röhejes műgonddal oltjuk el – slag, 10 centi föld vagy ilyesmi. A „már csak épp parázslik” meg „a fiúk három sör után úgyis lepisilik” abszolút no go.

És ha társaságban erről esik szó, legyetek nagyon ellentmondást nem tűrőek. Az erdőkért is – meg azért is, mert a tűzoltók a világ leghősiesebb emberei, megérdemlik, hogy legalább ne a mi ostobaságunk, lustaságunk miatt kelljen kockára tenniük az életüket.

Címkék: