Van ám élet az eperlekváron és az epres turmixon túl is, szóval használd ki, hogy ezerrel dübörög az eperszezon, és próbálj ki pár merőben új és izgalmas receptet. Bár az eper egy gyümölcs, nem csak édességet lehet belőle készíteni, hanem isteni salátát, wrapet, vagy akár pizzát is, de nyugi az édesszájúakra is gondoltunk, nekik is hoztunk pár tuti tippet.
Epres ráksaláta, és elvezet lesz a nyári diéta
Sosem felejtem el, mikor először ettem tengeri gyümölcsös epres salátát. Olaszország egy eldugott, csak a helyiek által látogatott, és ettől még romantikusabb partszakaszán, a Due sorelle sziklák lábánál, egy hegyoldalba épített kis étteremben ültem, naná hogy egy olasz pasival. Azt hittem, hogy a látványt már semmi sem tudja überelni, nem is nézegettem túl sokáig az étlapot, hisz a tengerparton tengeri kütyüket kell enni, ez nálam főszabály. Este volt, gondoltam, egy saláta pont jó lesz.
Majd kihozták a fokhagymás rákfarkakkal és grillezett tintahallal megspékelt bébispenótos salátát, amin piroslottak az érett eperdarabok, és csillogott rajtuk a mézédes balzsamecetkrém. Nos vannak az életben tökéletes pillanatok, ez egy ilyen volt.
Persze Paoloról azóta azt se tudom, hogy él-e vagy hal-e, és sok szép tengerparton is jártam már azóta, de az epres-rákos salátához hűséges viszony fűz továbbra is.
Pofon egyszerű, a nyári diétába is tökéletesen beleillik, és nagyjából 20 perc alatt össze lehet dobni. Tudom, itthon nem egyszerű beszerezni friss tengeri kütyüket, de nagy a különbség, így érdemes felkeresni egy halpiacot, ahol nem fagyasztják, csak jég között hűtik a friss árut.
Dobj össze egy könnyű, nyári salit, én a bébispenótra, pár szál rukkolára és egy-két fej leforrázott spárgafejre, na és az elmaradhatatlan friss, hazai eperre esküszöm. Közben hevíts fel egy kis vajat, igen jól hallottad, egy serpenyőben, és a megpucolt, kibelezett rákokat, és a felszeletelt tintahalkarikákat dobd rá ha mér serceg. Pár perc alatt készen is vannak.
Egy tálban az egészet forgasd össze a salátával, hintsd meg egy kis frissen őrölt borssal, nagy szemű tengeri sóval, és tálald egy pofás tányéron. Ott aztán koronázd meg frissen facsart lime lével, és jó sűrű, édesen folyó balzsamecetkrémmel, és már tálalhatod is.
Egy jól csomagolható epres beachsnack
Nyáron az ember legkevésbé sem szeret a konyhában robotolni, és otthon tespedni, szóval irány a strand. Őszinte leszek, én egy évben egyszer szeretem a lángost, de az több mint elég. Ha te is így vagy ezzel, a legjobb ha feltekersz pár ínycsiklandó wrapet, alufóliába tekered őket, és már kész is az ideális beachsnack.
Ebben a receptben az a legjobb, hogy kedved szerint kombinálhatod, és variálhatod az összetevőket, így sosem lesz unalmas. Szerezz be pár tortilla lapot, én a magosat szeretem, de van teljes kiőrlésű, kukorica lisztes, de még spenótos is. Én szeretem a fűszeres ízeket, ezért zöld pestót, fekete borsos pulykasonkát, érett parmezánt, friss rikottát, rukkolát, és vékonyra szeletelt epret szoktam beletenni. Ez egy igazi ízorgia, de tökéletesen kiegészítik egymást a lágy, a csípős, a sós és az édes zamatok.
Ha már unod a margaritát, jöhet az epres pizza
Tökéletes vendégváró a nyári kerti partikra egy frissen sütött pizza. Ezt ma már az olyan elfoglalt (vagy lehet, hogy inkább lusta) házigazdák is, mint én könnyen kivitelezhetik, egy kis csalással. Ugyanis szuper, friss pizzatésztákat lehet kapni a szupermarketekben, amik fel vannak tekerve sütőpapírra, szép vékonyra ki vannak nyújtva, és egy otthoni mezei sütőben is ropogósra sülnek. Én már jó pár barátnőmet rászoktattam erre a trükkre.Persze ha te vagy a háziasszonyok gyöngye, akkor saját kezűleg is elkészítheted a pizzatésztát, de én nem vagyok ekkora superwoman.
Na tehát, jöjjön az epres-kecskesajtos-bazsalikomos pizza, ami ugyan kissé megosztó, de ha ízlik, akkor garantáltan függő leszel. Nem mondom, hogy pasis kaja, de sokszor a fiú barátaim követelik, hogy legközelebb is ott legyen a kerti parti menüjében.
Melegítsd elő a sütőt 220 fokra, közben terítsd egy tepsire a sütőpapírra tekert pizzatésztát, szórd meg vegyesen rikottával és kecskesajttal, és egy leheletnyi parmezánnal, valamint egy kevés rozmaringgal és felkockázott eperdarabokkal. Mikor forró a sütő, tedd be a pizzát, és 10-15 perc alatt süsd ropogósra. Ha megpirult a széle, már biztosan kiveheted.
Szórd meg még pár friss, illatos bazsalikom levéllel, 2-3 darab felnegyedelt eperrel és ha valaki ragaszkodik a húshoz, annak tálald ízletes pármai sonkával, az tökéletesen kiemeli a kecskesajt és az eper ízét. Jobb ha nem egyet készítesz, mert gyorsan rákapnak a vendégek.
A gyerekzsúrok sztárja az epres gumicukor
De hogy az édesszájú gyerekekre, na és persze a szüleikre is gondoljunk, jöjjön egy pofon egyszerű, bár kissé időigényes, de ötletes epres nyalánkság, az epres gumicukor. Ugyan kell vagy 6 óra, hogy elkészüljön, de nyugi, szinte megcsinálja magát.
Ez tulajdonképpen egy aszalvány, amit az otthoni sütőben is prímán el lehet készíteni. Kell hozzá fél kiló mézédes eper, 2-3 evőkanál juharszirup vagy akácméz, és egy egy fél vaníliarúd magja. Az egészet összeturmixoljuk, majd egy sütőpapírral kibélelt tepsim egyenletesen, vékonyan eloszlatjuk egy spatulával. Majd 50 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 6-7 órán át aszaljuk, amíg az egészből egy szuperepres vékony gumicukor nem lesz. Miután kihűlt, késsel vékony csíkokra vágjuk, és boldogan a gyerek kezébe adjuk, ahelyett, hogy valami bolti vackot enne.
Egy szexi epres mojito, ami feldobja a nyári estéket
Most, hogy már elkészítettük a vacsit a vendégeknek, és a gyerkőc is valami egészségeset rágcsál, ideje lazítani egy kicsit, és feldobni a bulit egy remek epres koktéllal. Bár a bellini sem rossz választás, én jobban kedvelem a friss, jeges, epres mojitót, jó sok mentával és lime-mal.
A megmosott, felnegyedelt lime felét dobd a koktélos pohár aljába, a friss mentával, és egy kanél barna cukorral, és 3 szem eperrel együtt, majd törd össze őket egy muddlerrel (tudod, az a kis sodrófa szerű valami). Ezután tölts tele a poharat tört jéggel, locsold meg fél deci, ízig vérig kubai fehér rummal, és 2 deci szódával. Pár levél mentával, és apró eperdarabokkal dobd fel a koktél tetejét, és indulhat a buli.