Szuper hétvégi családi programon jártunk a Margit-szigeten. Reggel még kicsit félve méregettük a viharfelhőket, de aztán 10 órára kiderült az ég, és célba vettük a FŐKERT Nonprofit Zrt. és Budapest Főváros Önkormányzatának Sportosztálya által közösen szervezett „Tedd Meg MAgadért!” környezettudatos családi-és sportnapot. És jelentjük, hogy remek volt, de tényleg.

Márciusban jártunk utoljára a szigeten, amikor még elég kopár, és üres volt, de azóta, mintha kicserélték volna. Teljesen kizöldült, beültették virágokkal, végre telepakolták mindenféle pihenő helyekkel, napernyőkkel és padokkal. A zenélő szökőkutat is felújították, és még egy ötletes szelfi-pontot is odabiggyesztettek mellé.

A Margit-hídról besétálva katonás sorban állnak a bérelhető bubik, bringóhintók, és az elektromos hajtású járgányok. Az sziget végre  valóban úgy néz ki, mint ahogyan egy Európa szívében lévő főváros közparkjának illik.

 

Mikor reggel megérkeztünk, még minden csendes volt, de már javában zajlott a készülődés a rendezvényre. A FŐKERT munkatársai sorban terítették a földre a plédeket, hogy az odalátogatóknak legyen hol megpihenniük, a kertészek pedig egymás után hordták a rengeteg virágot, amit aztán mi ültethettünk be.

Szabó József, a FŐKERT vezérigazgatója, a nagyszínpadon, ünnepélyes keretek között megnyitotta az I.Nyárindító pikniket, és kezdetét vette a buli. Elmondta, hogy a nagyszabású, ingyenes, családi dzsembori, a környezetvédelmi világnap apropójából kerül megrendezésre, és ezáltal szeretnék felhívni a figylemet, a környezettudatos szemléletmód és a fenntarthatóság fontosságára. Céljuk, a budapesti közművállalatokkal karöltve, hogy interaktív játékokkal, színes családi programokkal, koncertekkel, sportbemutatókkal és közös virágültetéssel, környezetvédelemre bíztassák a látogatókat.

A szervezők a megnyitó után, példamutató módon, ásót ragadtak, és elültették a szépen felparcellázott virágágyásokba, az első egynyári virágokat. Ettől mindenki rögtön kedvet is kapott hozzá, így kicsik és nagyok együtt ültették tele több ezer virággal, a színek szerint megjelölt üres ágyásokat.

Mindeközben a nagyszínpadon a sportra, és az egészséges életmódra buzdították a közönséget. Sorra követték egymást a zenés-táncos produkciók és sportbemutatók. A TFSE Aerobik szakosztályának tehetséges versenyzői, például látványos aerobik bemutatót tartottak.

A FŐKERT és Budapest közművállalatainak standjainál hasznos információkat, és érdekességeket lehetett megtudni a környezetvédelemről, a gyerekek pedig játékos módon ismerkedhettek meg a legfontosabb fogalmakkal.

Akik pedig elfáradtak, megéheztek, vagy szerettek volna hazavinni egy kis emléket, azok egyszerűen leheverhettek a főkertes plédekre, vagy válogathattak a büfék és kézműves portékák kínálatából.

Szombaton tehát igazi piknik hangulat uralkodott a Margit-szigeten, mely ideális helyszín volt a környezettudatosságot népszerűsítő rendezvény számára. Az autókat hátra hagyva, kipróbálhattuk az alternatív közlekedési eszközöket, és még a rendőrök is elektromos segway-jel felügyelték a rendet.



Címkék: