Avonlea – mond ez neked valamit…? A Prince Edward-sziget

Valószínűleg nőneműnek és 35 év felettinek kell lenned ahhoz, hogy képben légy azzal, amiről most szó lesz. Ha e kritériumok egyike sem illik rád, akkor is ülj le egy pillanatra: van egy sziget, amely akkora csak, mint Békés megye, feleannyian se lakják, nyáron max. kellemes, de nem forró, télen meg átlagosan (!) majdnem 3 méter hó esik, és mégis jó ott élni. Mesebeli erdők sorozatunk mai epizódjában a Prince Edward-szigetre látogatunk.

Prince Edward Island Kanada legkisebb tartománya. A Szent Lőrinc-öbölben dugta el a teremtő (vagy a lemeztektonika), Új-Skócia és Új-Fundland közé, az isten háta mögött. Őslakosai a mi’kmaq indiánok, akiknek leszármazottai ma is élnek a szigeten, melyet ők Epekwitknek neveznek. Az első európai, aki a szigetre lépett, egy Jacques Cartier nevű francia hajós volt, 1534-ben, és mindjárt jól be is gyarmatosította. Akádia néven hivatalosan 1763-ig volt francia gyarmat, amikor is hosszú háborúskodás után a britek végleg elbirtokolták. 1798-ban vette fel Edward kenti herceg nevét, aki a későbbi Viktória királynő édesapja volt. 1873 óta Kanada része, de 1908-ig nagyjából a kutya se tudta, hogy a világon van. Aztán jött Lucy Maud Montgomery.

Lucy Maud Montgomery körülbelül az volt a kanadaiaknak, aki Astrid Lindgren a svédeknek vagy Janikovszky Éva nekünk. Nem mernék mély irodalomtörténeti elemzésre vállalkozni, de ezek a hölgyek nagyon sokat dolgoztak azért, hogy a 20. századra megszülessen végre a gyerek- és ifjúsági irodalom – ami már nem azért gyerek és ifjúsági, mert gyerekekRŐL szól, hanem azért, mert gyerekekNEK. Montgomery mindkét híres főhőse kiskamasz leánygyermek, akik nagyon eltérő háttérrel érkeznek a szigetre – Anne Shirley árvaházból, Sara Stanley dúsgazdag, de szétesőfélben lévő montreali családból -, mindketten erősen kilógnak a vidéki, konzervatív, de nagyon szorgos-dolgos közegből, mindketten megküzdenek a beilleszkedéssel, de végül mindkét kezelhetetlennek tűnő csodabogár megtalálja az útját.

Ez eddig semmi különös, ugye? Igen, szerintem se. Viszont a mai szemmel már nem túl forradalmi történetek fűzése közben Montgomery olyan ellenállhatatlan szeretettel festette meg az érintetlen, szelíd természet négy évszakos színárnyalatait szavakkal, hogy a primer olvasó süldő lányok felnőttkorukba is magukkal vitték a sziget képét a fejükben. Így aztán, száz év elteltével és két, világszerte sikeres tévésorozattal a háta mögött Prince Edward Island gazdasága – a nem túl látványos, bár kétségkívül hasznos krumplitermesztésen meg persze a halászaton kívül – ma már jó nagy részben a nagyvilág múlhatatlannak tűnő Anne- és Sara-mániájára épül.

“Igen, semmi kétség: a Prince Edward-sziget földje – amerre a szem ellátott – élénkvörös volt, még az a földút is, amely a sínekkel párhuzamosan haladt. Sara úgy vélekedett, ez a vörös föld valóságos látványosság, és azon töprengett, valamelyik házitanítója, akitől fizikát tanult, meg tudná-e magyarázni, mi ennek a jelenségnek az oka. A vörös föld mellett a fű még zöldebbnek tűnt, a vadvirággal borított domboldalak pedig csak még színesebbé tették az amúgy is festői látványt. A házak pedig, amelyeket látott, olyan különösek voltak, mint a manók kunyhói a mesekönyvekben.” (L.M. Montgomery: Váratlan utazás, 1. kötet, ford.: Rakovszky Zsuzsa, Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2010)

Nagyon szép, nagyon festői – és akkor most tegyük hozzá, hogy Sara Stanley száz évvel ezelőtt az eddigi legtrébb állapotában látta a szigetet. Az első beszámolók ugyanis, amelyek az 1700-as évek elejéről származnak, még arról szólnak, hogy a sziget 98%-át erdő borítja, melyet csak a tavak, néhány tisztás és persze a parti homok szakít meg. A fák törzskörmérete nem ritkán 3 méter, magasságuk 30 méter volt – igazi érintetlen őserdő, juhar, nyír, bükk és tölgyrengeteg, no meg a fenyők, a legendás akádiai erdők. Aztán jött az ember, akinek út kellett, építőanyag kellett, szántóföld, tüzelő és üzemanyag kellett… Az 1900-as évek elejére az erdők visszaszorultak a sziget területének 30%-ára (!).

Ez az irtóztató méretű erdőpusztítás persze azt is magával hozta, hogy örökre kihalt a szigetről a vándorgalamb, de a medve, a rénszarvas, a jávorszarvas élőhelyei is vészesen megfogyatkoztak. Ezzel párhuzamosan bekerültek más, a megváltozott növényvilággal együtt élni képes fajok, így a borz, a mosómedve vagy a prérifarkas.

A 20. század elején megfordult a vészes tendencia – na persze nem azért, mert a szigetlakók egyik reggel arra ébredtek, hogy mától fogva ökotudatosan élnek. Hanem mert a korszak globális jelensége, a nagy kivándorlási hullám őket is elérte: sokan hagyták hátra addig gondosan művelt földjeiket, amelyeket néhány évtized alatt visszahódított a természet. Az 1990-es évekre a 30%-ból 48 lett. De az eredeti állapot, az akádiai erdők kora nem tér vissza soha többé – a spontán erdősödés a flóra teljes megváltozását eredményezte: a hagyományos vegyes erdők helyét gyakran átveszi a domináns lucfenyő.

A múlt század végén ismét kedvezőtlen fordulat állt be: a jóléti állam nyújtotta szolgáltatások, a fellendülő turizmus miatt az erdők lassacskán ismét szántófölddé, szállodává meg golfpályává változnak. Jelenleg 43%-on áll a sziget erdősültségi aránya, de legalább már összeállt egy Erdőfejlesztési Program. Csak összehasonlításképpen: Magyarország területének cirka 21%-át fedi erdő.

Azért vannak pozitív fejlemények is, ritkaságok, sőt: reliktumok. Remélem, nem okozunk csalódást azzal, hogy a csodaszép Prince Edward-sziget legritkább ritkasága egy TÖMLŐSGOMBA, nevezetesen a Jahnula apiospora, amelyet egy vízbe merült fatörzsön fedezett fel egy ráérő biológus 2008-ban. Na jó, komolyabb vizekre evezve (ojjj, de szépen eltalált költői kép): az egyik legritkább bálnafaj, az északi simabálna is megtalálható errefelé, sőt, szerencsére egyre gyakrabban bukkan fel a sziget partjainál. Ami azért jó, mert ezt a fajt is majdnem sikerült kipusztítanunk a Föld színéről azzal, hogy – viszonylag lassú mozgású állat lévén – könnyű elejteni. Igen, borzasztó morbid, de tényleg azért hívják „simabálnának”, mert „simán” ki lehet nyírni. Ma már tilos vadászni, de minden második állat így is az ember miatt hal meg: hajónak ütköznek, vagy halászhálóba gabalyodnak szegények.

(Zárójelben válaszoljunk azért Sara kérdésére a fizikatanár helyett: a szigeten oly jellemző „vörösföld” színe a magas vas-oxid-tartalomnak köszönhető.)

És akkor jöjjenek a kihagyhatatlan filmes utalások:

• Mindkét történet központi helyszíne, Avonlea városa önmagában képzeletbeli, de egy nagyon is létező város inspirálta: az írónő a sziget északi partján fekvő Cavendish-ben töltötte nyarait, a történetek hátterét, figuráit e település lakói, házai, tájai ihlették. Azt a farmot (a Zöld Ormot), ahová az idős Cuthbert testvérek befogadták a tévedésből odaküldött, elviselhetetlenül szószátyár Anne Shirley-t, Montgomery szinte teljes egészében arról a házról mintázta, amelyben ő lakott nyaranta, és amely akkoriban a rokonaié volt. A ház ma is áll, múzeumként működik, berendezése pontosan tükrözi a filmben használt díszleteket. Áll is előtte a sor rendesen egész nyáron.

• Mind a 6 egész estés fejezetből álló Anna-filmeket, mind pedig a 7 évadot megélt, 91 fejezetes Váratlan utazást részben valóban a szigeten forgatták, nagyobb részben viszont, logisztikai okokból, a sokkal közelebbi Ontarióban, egészen pontosan Pickering és Uxbridge városaiban. Számos filmbéli épület egyáltalán nem is díszlet, hanem ma is működő intézmény, így a templom és a Fehér Homok Szálloda épülete is.
• Itt a szigeten forgott a 2005-ös Jack és Rose balladája című film is, amelyben az elképesztő Daniel Day-Lewist felesége, Rebecca Miller rendezte.

Búcsúzóul nézd meg magad a Prince Edward-szigetet!

Százholdas Pagony, Rejtekadó Erdő, Tiltott Rengeteg… A kertész is volt gyerek, és vagy mert mindig is azok maradunk, vagy mert most a gyerekeinkkel újraéljük az akkori sztorikat, ezek a réges-régi, titokzatos helyszínek újra megjelentek a fejünkben. Mesebeli erdők című sorozatunkban felkeressük őket, egyiket a másik után, és csak tátjuk a szánkat attól, amit tartogatnak nekünk. Az előző részekben felfedeztük Micimackó otthonát, a Százholdas Pagonyt, a Rejtekadó Erdőt, Rumcájsz hazáját, Robin Hood búvóhelyét, a Sherwoodi Erdőt. a Titkok Kertjét, a Gecsemáné-kertet, a Senki szigetét és Pemberley-t a Büszkeség és Balítéletből.

(források: sullivanmovies.com, princeedwardisland.ca, avonlea.hu)

Címkék: