Ha kicsit több időm lenne és egy kicsit nagyobb kertem, az első dolog, amit megépítenék benne, egy kis tó lenne, igazi vízinövényekkel. A magam részéről nem is a merülés végett (ezért nem is nevezem medencének), de mivel a kommunám részét képezi egy olyan felnőtt, akinek beszűkül a tudata, ha úszásra alkalmas vizet lát, továbbá két tinédzser, akiknek állandóan melegük van, három pacsamániás kistróger és egy labrador típusú kutya, akiről ennél többet nem is kell elmondani… szóval mindegy, mert se időm, se nagy kertem. Viszont a ház előtt húzódik egy kicsit se szép, de legalább jó nagy rusnya betonvályú, hivatalos nevén kommunális esővízelvezető. Fontos és hasznos műtárgy, nem haragszom rá, csak lenne kicsit csinosabb. A partján például jelenleg az nő, ami akar. Én meg ezen szeretnék változtatni. Nőjön az, amit én akarok – és nézzen ki úgy, mintha a házam előtt igazi patak folyna. Itt érkezünk el az úgynevezett vízpartimitátorokhoz.
De minek imitálni? Az imitálás hamis.
Az imitálás, ha ésszel csináljuk, igenis lehet szép és értelmes dolog.
Ahogyan egy nőimitátor sem akarja elhitetni, hogy nőnek született, viszont gyakran nőcisebb, mint egy született nőci, úgy a vízpart”jellegű” növénytársítás sem virtigli vízinövényekből áll, hanem olyanokból, amelyek habitusa, levélzete vízi- vagy vízparton honos fajokéra emlékeztet. És hogy erre mikor lehet szükség? Például akkor, ha nálad is van olyan vízelvezető árok a kerítésen kívül, mint nálam – és nem betonoztad le, hogy parkolót építs belőle 🙂 Vagy ha megfogadtad a tanácsunkat, és az elmúlt hét összes csapadéka már a tuti kis szárazpatakodban csordogál lefelé. Merthogy az ilyen patak nyilván nem fejlődik állandóvá, hiszen közeleg a forró és napsütötte július – legalábbis melegen ajánlom, időjárás, hallod?! Szóval az ilyen természetes esővízelvezető meder mellé olyan növényekre lesz szükség, amelyek vízigénye jóval alacsonyabb a valódi vízi- vagy vízparti növényekénél.
Általános „szabályok”
Tudod, mindig azt mondom: a saját kert tervezése során csak az egyéni ízlés szabja a határokat, de hát azért vagyunk gardenisták, hogy ennél kicsit szigorúbbak legyünk. Szóval alázattal azt tanácsoljuk, hogy igyekezz maximálisan természetes hatást kelteni. Ha van egy szépen elhatárolt területed, akkor ott nyugodtan építs japánkertet magadnak, ha abban leled örömödet (nagy örömmel vesszük a fotóidat is róla!), de egy ófalusi, szűk telkek közötti szurdokban vagy pláne egy kertvárosi vizesárok partján inkább nézz körül és használd a környék természetes flóráját.
Második szabály: kerüld a szimmetriát. A természet soha nem ültet semmit 100,00 cm távolságra, és azzal sem törődik, hogy minden második évelő világos levelű legyen. Inkább kirakózz: még mielőtt beülteted a növényeket, edényestül pakolászd őket jobbra-balra, és nézd meg minden irányból. Bízz magadban: fogod tudni, hogy mikor emlékeztet az egész egy igazi patakpartra. Ha nem, kérdezd meg közös barátunkat (a.k.a. Google).
Harmadik szabály (de igazából ez az első): mindig az ültetendő növény környezeti igényeit vedd számításba elsősorban. De ezt egy középhaladó gardenistának már mondani sem kell 🙂
Tippek árnyékba
Az én vizesárkom eleve nyugati fekvésű, és van felette egy diófa meg egy kis meggyfa is, ezért inkább árnyékosnak minősítem. Úgyhogy a jövő héten, amikor bevonulok az árudába vásárolni, körülbelül a következőkkel fogok hazajönni:
Árnyliliom (Hosta spp.)
Az egyik kedvenc növényem. Persze van sok fajtája: nagyobb és kisebb levelű, sötétebb, világosabb, csíkozott, fodrozott, teltebb és lándzsásabb, de alapvetően mégiscsak egy nagyon szerény és hálás talajtakaró, amely nem kér se napfényt, se vizet, és nyáron még virágzik is egy picit, na azt se túl feltűnően.
Bőrlevél (Bergenia)
Magyar neve igen beszédes: húsos, bőrszerű, kerek levelei picit a lapura emlékeztetnek, ezért is mutat jól egy vízpartjellegű társításban. Áprilisban és májusban ráadásul igazán kedves rózsaszínű virágokat is hoz. Talajtakaróként remekül viselkedik, kiemelkedő virágai nékül alacsony termetű, így mindjárt kerülhet a partra is.
Kaukázusi nefelejcs (Brunnera macrophylla)
A bőrlevél természetes kiegészítője, gyakran látjuk őket együtt, nagyjából ugyanakkor virágoznak, az üde nefelejcskék és az élénk rózsaszínű az édes tavasz első tobzódó színei a szürke tél után. A nefelejcs ráadásul kifejezetten természetes, vadvirágos hatást kelt, semmiképpen sem hagynám ki egy ilyen kiültetésből.
Tollbuga (Astilbe)
Ilyenem meg még sosem volt, mert az előző kertem inkább napos volt, meleg és száraz, a tollbuga pedig nedves, félárnyékos helyen szeret élni. Csodás nemzetség, nagyon sok változatos faja van, de mindegyik tömött, bokorszerű lombozattal és bókoló, laza virágfüzérekkel villant. Ha tudok, választok alacsonyabb és magasabb fajtát is, fehér virágút és bíbort is, ami csak akad.
Erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas)
Naná, nem maradhat ki. Igazi erdei növény, nemcsak küllemre teljesen természetes, hanem viselkedésre is: strapabíró, fagytűrő, mindenhol jól érzi magát, ahol nincs kitéve napfénynek, szárazságnak, nagy szélnek. Minden természetes kertben ott a helye! Viszont vigyázni kell vele, mert nem egy szobapáfrány: egész terebélyesre meg tud nőni, lásd a képet.
Tippek napra
Sásliliom (Hemerocallis)
Szintén nagyon béketűrő jószág, nem kér sokat, cserébe hosszú ideig életben tartja magát, sőt, szépen terjeszkedik is, a lusta vagy elfoglalt kertészek álma. Csodálatos sárga vagy narancsszínű virágai sajnos hamar elvirágoznak, de sásszerű levelei szép és természetes kiegészítői a vízpartjellegű kiültetéseknek.
Dísznapraforgó (Helianthus)
Mondanunk sem kell. Természetes, igénytelen – mintha a jóisten csak úgy odateremtette volna a gondosan megkonstruált szárazpatakunk partjára. Legtöbb faja/fajtája magasra nő, sőt, támasztékot is igényelhet, erre figyelj oda a választásnál.
Szappanfű (Saponaria)
A két sárga virág után jöjjön egy kis váltás: a régesrég óta gyógynövényként és tiszító hatásáról is ismert szappanfű fehér, rózsaszínű, esetleg halványlila virágaival díszít júliustól egészen szeptemberig. Nagyon jó lepkecsalogató, így még természetesebbé varázsolja környezetét.
Kerti tradeszkancia (Tradescantia x andersoniana)
Igazi Jolly Joker: középmagas (40-50 cm), tehát közvetlenül a partszegélyre is ültethető, nem takar el semmit. Az ő levelei is sásszerűek, a virágai elképesztő enciánkékek és egész nyáron nyílnak.
Egyéb növények
Tökéletességre törekvők figyelmébe: a természetes vízpartokon nemcsak virágzó növények meg páfrányok élnek, hanem elsőre kissé unalmasnak tűnő fűfélék meg fásszárúak is. A füvek esetében kicsit csalunk, hiszen a természetes fűfélék nem valami hosszú életűek, és egy idő után elég trehányul kezdenek kinézni. Jó hír, hogy díszfüvekkel nagyon szépen lehet őket „helyettesíteni” – ajánljuk például a japánfüvet (Miscanthus sinensis), amely szoliterként is nagyon mutatós, keskeny leveleivel és ide-oda hajladozó bugáival.
Ha fáról beszélünk, nyilván mindenkinek a szomorúfűz ugrik be először, de persze kicsit túlzás lenne egy esővízelvezető kis csatorna partjára telepíteni egy óriási füzet. Viszont fűzből is van kicsike, például a kecskefűz, amelynek még csüngő ágú változata is létezik, így még a „szomorúságot” is hitelesen, különösebb mesterkéltség nélkül tudjuk imitálni.
És mit NE használjunk vízpartimitátorként?
Természetesen valódi vízinövényeket, amelyeknek effektíve vízborításra van szükségük: a tündérrózsa, a sulyom, a vízitök, a kákafélék helye a tóban BENNE van. De azokkal a fajokkal se érdemes kísérletezi, amelyek nevében a “mocsári” szó szerepel – nem is kell magyarázni, miért. Az esővízelvezető árok építése egy szimulációs játék, egy álarcosbál: mindenki tudja, hogy nem azt látja, amit lát, de az illúzió tökéletes, nincs csalás, nincs erőltetés, nincs hazugság. A végeredmény hasznos, szép és természetes, és mindenki jól érzi magát benne. A növény is, a szemlélő is, és a boldogan csordogáló esővíz is.
