A nyár szerelmesei, akik imádják a napsütést és a napbarnított bőrszínt, szeretik kimaxolni a napozás élményét. Ehhez 2 dolog elengedhetetlen: a napfény és egy kényelmes napozóágy, ami minden igényt kielégít, és kellemesen lehet rajta hosszú órákon át sütkérezni.

A választék pedig végtelen, a skála az 5 000 forintostól, egészen a 11 milliósig terjed, mert bizony egy garzonlakás áráért is lehet napozni, és akkor még csak egyet vettünk belőle. Persze az ár sokat elárul, de azért az nem minden, szóval nézzük, hogy vajon mitől igazán jó egy napozóágy.

5000-ért nem kell a földön feküdnünk

Minden nagyobb áruházban megtaláljuk nyáron a napágyak fapados verzióját, ami acél vázzal és poliészter textilén fekvőfelülettel van ellátva, és ha belefekszünk, hátrabillen. Nos, ezzel ki is merült a tudása, nem valami kényelmes, és kikecmeregni sem egyszerű belőle, de a funkcióját végül is betölti, napozás közben ágyban fekszünk, nem a földön.

(kép: Jysk)

Abban az esetben jöhet jól ez a basic verzió, ha kisebb erkélyre keresünk napágyat, amit gyakran akarunk ki-be hurcibálni, ugyanis kis helyen is elfér, könnyedén összecsukható, és mindössze 5 kg az egész.

 Ugyanez, kevésbé fapados verzióban

Na de nézzük, mit tud az első blikkre nem túl sokban különböző, ám árban annál inkább, 15 és 100 ezer között mozgó változat. A kényelmi funkciók nagyjából olyanok, mint egy repülőn, több pénzért már szélesebb fekvőfelület jár, nagyobb lábtér, textil fekvőfelület, fejpárna, esetleg még párnázott kartámla és napellenző is.

(kép: beliani)

Ha pedig szeretnénk egy könnyen mozgatható darabot, akkor válasszuk a kerekekkel ellátottat, bár ezért már jó kis felárat kell fizetnünk, de most szerencsére 109 900 helyett, csak 54 950 a Kikában. Ez már inkább a medence köré vagy nagyobb teraszra ajánlott.

(Kép: Kika)

Párnázott verzió, a kényelem jegyében

Ha valaki inkább a kényelemre esküszik, mint a maximális barnaságra, annak a párnázott, napernyővel ellátott darabok tetszeni fognak. Az Obiban 65990-ért a miénk lehet, ez a felfüggesztett napágy, aminek fokozatmentesen állítható a napellenzője, és 6 cm vastag szivacs teszi kényelmessé a benne heverészést, kár, hogy a háttámla nem állítható. Azt is tudni kell, hogy ez se nem összecsukható, se nem gurítható, de legalább cserébe 34 kiló és 2 méter magas. Szóval jól válasszuk meg a helyét a teraszon, mert biztos nem fogjuk ide-oda forgatni és húzogatni, amerre a nap forog.

(kép: OBI)

Fa napágy a rusztikusabb stílust kedvelőknek

Aki arra esküszik, hogy a kertbe és a teraszra inkább természetes anyagok kerüljenek, annak a fából készült napágyakat ajánljuk. Az Ikeában 39990 forintért beszerezhető ez a szépen pácolt, akácfából készült kerekes napágy, aminek 5 fokozatban állítható a háttámlája. Mivel nem lenne túl kellemes a fa deszkákon napozni, így párnát is ajánlott venni hozzá, ami sajnos nincs benne az árban.

(kép: ikea)

Stílusos polyrattan, ha sok helyed van

Az utóbbi évek legfelkapottabb anyaga, a praktikus, időjárás és időtálló polyrattan, ami pont úgy néz ki, mint a rattan, de legalább nem pattannak el a vesszők benne, könnyebben tisztíthatóak, tartják a színűket, és jól bírják az esőt is. A luxusmárkák is előszeretettel használják ezt az anyagot, a Spatrendnél például 635 000 forint-ba fáj egy egyszemélyes napágy.

(kép: spatrend)

Számtalan színben és formában kaphatóak, akár egészen egyedi vonalvezetéssel is, így könnyen stílusossá lehet velük varázsolni a kertet vagy a teraszt, de ezek is jó sok helyet igényelnek.

 

Párosan szép még a napozás is

(kép: Gardenlife)

Ha egyedül unalmasnak találod a napozást, akkor neked találták ki a kétszemélyes napágyakat, amiken kényelmesen el lehet férni akár egymás mellett, vagy egymással szemben is. Kedved szerint választhatsz a szögletes, vagy a kerek vonalvezetés közül, csak legyen nagy a kert, mert ezek a romantikus monstrumok olyan 2×2 méteresek, és 60 kilónál kezdődnek.

(kép: Kika)

Viszont az biztos, hogy kellemes társaságban, kényelmesen lehet bennük napozni, ha pedig túl erősen süt, fel lehet húzni a napellenzőt. A Kikában most fél áron, 174 950-ért a miénk lehet az Aride modell, az e-kert.hun pedig szintén akciósan, 199 000-ért megrendelhetjük a jópofa, szembe is felállítható Umile-t.

(kép: e-kert.hu)

De ha viharos a kapcsolatunk, inkább válasszuk a Riót, a Rattanexclusive kínálatából, mert bár elég borsos, 365 000 forint az ára, de egy mozdulattal kettéválasztható, így a vagyonmegosztás során mindenkinek jut egy napozóágy.

Luxus a napozásfüggőknek

És végül, de nem utolsósorban jöjjön a napágyak Rolls-Royce-a, a napmániások álma, a minden igényt luxusszinten kielégítő Remmus, amit pontom 11 milláért akár már ma megrendelhetünk. A sztori pikantériája, azon kívül, hogy egy garzonlakás árába kerül a ez a csodanapágy, hogy a megálmodója, Tapio Antilla, egy finn designer. Na most Finnország nem éppen a melegről és a napsütésről híres, viszont pont ezért minden napsütéses percre ki vannak hegyezve, és azt maximálisan ki akarják élvezni.

(kép: Remmus)

Nos, nem tudom, hogy a legfőbb felvásárlók honnan származnak, gyanítom, hogy nagyobb keletje van a Remmusnak a mediterrán vidékeken, de az tuti, hogy csúcskategóriás darab. 360 fokban körbe tud forogni, de nem nekünk kell a nap után araszolgatnunk, a tökéletes barnaság érdekében, ugyanis az ágy magától követi a napot. Persze ha úgy kívánjuk, a távirányítóval akár hátat is fordíthatunk neki, vagy beállíthatjuk a napernyőjét, vagy a háttámlát, amit természetesen bőrrel borítottak.

Ha melegünk van, egy gombnyomással bekapcsolhatjuk a vízpermetet spriccelő fúvókákat, vagy akár előkaphatunk egy jéghideg üdítőt, a beépített minibárból.Természetesen rendelkezik beépített hangszórókkal, amin a bluetooth segítségével a lejátszhatjuk a telefonunkról a kedvenc zenéinket. Fel is tudjuk tölteni a mobilt a napágy segítségével, ha pedig csobbannánk egyet a beépített széfben helyezhetjük az értékeinket.

És mivel a tervezők éltek a gyanúperrel, hogy azoknak, akik 11 misiért vesznek egy darab napágyat, a személyzet teljes garmadája lesi minden kívánságát, így hívógomb is helyet kapott a luxusnapágyon, amit csak meg kell nyomni, és már ugrik is a pincér. A buli a naplemente után se áll meg, a hangulatról a ledlámpák gondoskodnak, amik elég jól mutatnak a medence parton.

(kép: Remmus)

(kiemelt kép: rattanexclusive)



Címkék: