Elképesztően nagy divat lett a palackozott-ásványvíz fogyasztása. Az egészséges életmód jegyében ma már szinte mindenki kizárólag palackos ásványvizet hajlandó inni, abból is szigorúan a szénsavmenteset, mert minden más víz öl, butít és nyomorba dönt. De javaslom, álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk utána a tényeknek is.

Ásványvíz kontra csapvíz örök rangadó.

PET palackokba fullad a bolygó

A palackos ásványvízben nem a víz a rossz, hanem a palack. Annak a 222 millió palacknak ­–ami csak Magyarországon 2018 első felében keletkezett, csak a víz miatt– az előállítása és később a bomlása során is töménytelen mennyiségű káros anyag jut a környezetünkbe, nem beszélve arról, hogy hiába egyre népszerűbb az újrahasznosítás, még így is a PET palackok több mint fele kerül csak simán a szemétdombokra/égetőkbe. Senkinek nem kell bemutatni az óceánjainkon, tengereinken úszó műanyag szigeteket sem. De nem kell ilyen messzire mennünk ahhoz, hogy műanyaggal szennyezett vizet találjunk. Elég, ha kisétálunk például a Tisza partjára, hiszen ez a folyónk is erősen szennyezett már. A PET Kupa nevű kezdeményezés évek óta –idén is– dolgozik rendszeresen a folyó tisztításán.

És nem elég, hogy több millió palackot gyártanak csak a vizeknek, de képesek apróbbnál apróbb kiszereléseket kitalálni, csakhogy minél többet, minél drágábban adhassanak el. Minél kisebb egy palack, annál nagyobb kárt okoz, hiszen a gyártása során még több anyagot használnak fel és ezzel párhuzamosan a káros anyag kibocsátás is több. Én már a fél literes palackoktól is ódzkodom, de a 0,33 l-es meg az extrém 0,25 literes borzalmaktól frászt kapok. Kérlek, ne támogasd a környezetszennyezést ilyen értelmetlen vásárlással!

Ezen kívül maga a palack is rejthet veszélyeket. Az ásványvizek minőségét ugyanis a palackozás előtt ellenőrzik, de mi történik később a palackban? A témával kapcsolatban számos tudományos tanulmány is készült már, de még mindig nincs minden feltárva. Abban azonban valószínűleg megegyezhetünk, hogy semmilyen ételnek nem tesz jót, ha sokáig műanyagban tároljuk. Az utóbbi időben egyre többet hallunk a PET palackok káros hatásairól.

Én sem tudtam, de ezek bizony egyszer használatosak. Veszélyes lehet, ha újratöltjük, mivel fizikai behatásra, hő és bizonyos kémiai anyagok hatására (pl.: savak) különböző káros vegyi anyagok oldódhatnak ki a palackból, a baktériumokról és mikroorganizmusokról nem is beszélve. Nem véletlenül írják rá a vízre is, hogy „Napfénytől védett, hűvös helyen tárolandó”. Ugye-ugye? Ha szakszerűen tárolják az egészségre nem káros, de erről nem tudom, hogyan bizonyosodhatnánk meg. Nem szerencsés tehát újratölteni a PET palackunkat és mondjuk a kocsiban felejteni egy forró nyári napon, aztán megiszogatni szépen a benne lévő vizet.

Státusszimbólum

Hazánkban a rendszerváltást követően, egészen pontosan 1993 után kezdett nőni a palackozott vizek népszerűsége, de igazán nagy méreteket csak a 2000-es évek második felében öltött. 2017-ben már 127 liter/fő volt a fogyasztás, 2018 április végéig pedig összesen csaknem 332 millió liter ásványvíz kelt el, ami 222 millió palackot jelent.

A palackozott vizek népszerűségét nagyon ügyes reklámoknak és kapcsolódó marketing tevékenységnek köszönhetjük. Az ásványvíz biznisznek sikerült elérnie, hogy a palackos víz fogyasztása mára igazi státusszimbólummá vált. Mennyire menő már másfél literes vízzel a kezünkben flangálni a városban, nem? Hiszen csak úgy üvölt rólunk, hogy mennyire, de mennyire egészségtudatosak vagyunk. Vagy egy étteremben is elképzelhetetlen a rendelés mentes víz nélkül. Mert hát helló! Én csak vizet iszom, mert ez így egészséges.

Ami így is van, mindenki igyon sok-sok vizet! De ugyan miért jó 0,33-as miniatűr flakonból pohárba töltve fogyasztani? Ráadásul akár 1000-szer annyiért, mint az otthoni csapvizet. Az árak persze vízszolgáltatónként változnak, de általában még csatornadíjjal együtt sem éri el az 1 forint/liter összeget a csapvíz ára. Erről mindenki megbizonyosodhat a vízszámlája segítségével. Eközben szinte bárhol, gond nélkül vehetünk 450-500 forintért fél liter ásványvizet. Tiszta haszon! Már nem nekünk, hanem az üdítőital forgalmazóknak.

2009-ig bármilyen vendéglátóhelyen kérhettünk csapvizet és kaptunk is, mert ezt jogszabály biztosította, ma már sajnos csak a vendéglátós jófejségén múlik, hogy kapunk-e. Nekem viszont csak jó tapasztalatom van ezzel kapcsolatban, bárhol kértem, mindig kaptam és fel sem számították sehol. Csak merjünk kérni! Egyáltalán nem ciki, sőt, szerintem tudatos.

„De a csapvíz nem egészséges!” – lelki füleimmel már hallom is a megrögzött ásványvíz fanatikusok tiltakozását.

Most akkor a csapvíz koszos?

Ugyan már hogy lenne az? Összetehetjük a két kezünket, hogy Magyarországon ilyen jó minőségű a csapból folyó IVÓvíz. A Földön minden 10. ember közvetlenül nem jut tiszta vízhez. Az ásványvizekre és a csapvízre egyaránt igen szigorú szabályok vonatkoznak, így egyik sem tartalmazhat az egészségre káros mértékben mikroorganizmusokat és kémiai vagy fizikai anyagokat.

Nagy port kavart azonban pár éve a Dél-alföldi megyék vizének magas arzéntartalma (ami egyébként a természeti adottságokból adódik). Az arzén több évtizedig tartó fogyasztása után szemmel látható tüneteket okozhat, valamint nagy mennyiségben rákkeltő is, így természetesen az arzénnal szennyezett víz fogyasztása nem javasolt. A csapvíz arzéntartalmának csökkentésén folyamatosan dolgoznak, de addig is, természetesen figyeljünk oda erre. A vízszolgáltatónknál érdeklődhetünk a csapvízben található anyagokról és azon mennyiségéről, ne legyünk restek utánanézni. Az Országos Közegészségügyi Intézet weboldalán is beírhatjuk a számunka érdekes települést és megtudhatjuk, milyen állapotú a csapvíz, van-e határérték feletti terhelése (2016-os adatok).

Szerencsére Magyarország 95%-án az ivóvíz kiváló minőségű, úgyhogy nyugodtan fogyaszthatjuk. Sőt még az sem igaz, hogy az ásványvizeknek nagyobb az ásványi anyag tartalma, mint a csapvízé. A legtöbb palackos vízben nincs több oldott ásványi anyag 500 mg/l-nél, a csapvízben pedig általában 300-500 mg/l közötti az érték (erről is érdeklődhetünk vízszolgáltatónknál). Ennél nagyobb ásványi anyag tartalmú vizet fogyasztani amúgy nem is egészséges és csak kúraszerűen javasolt. Szóval, ha valaki mindenáron kizárólag ásványvizet szeretne inni, az figyeljen oda rá, hogy ne legyen túl nagy ásványi anyag tartalma.

Vicces tény, hogy vannak olyan palackozott vizek, amik nem is ásványvizet tartalmaznak, sőt van, hogy ugyanazt a vizet palackozzák, ami a környéken amúgy a csapból is folyik.

A palackos víz alternatívája

Ha a víz klórtartalmán és egyéb érzékszervi eltéréseken aggódunk (amik amúgy az egészségre nem feltétlenül károsak), akkor is vannak megoldások a palackos víz helyett. Nem, nem a vízszűrő kancsó. Ha ugyanis szűrjük a vizet, akkor nagyon ügyesen nem csak a rossz dolgokat, de az ásványi anyagot is kivonjuk belőle. Az meg ugye kéne, ahhoz hogy egészségesek legyünk.

Egyébként a klór kezd kimenni a divatból, manapság egyre több lehetőség van a víz fertőtlenítésére (UV, oxigén, ózon stb.). De a klórozás során sem kerül annyi a vízbe, hogy az káros legyen az egészségre. Ahogy a PET palackból is csak annyi káros anyag szivárog ki megfelelő körülmények között, amennyi még a határértékek alatt van.

Az ásványvíz önmagában nem rossz, sőt. Tényleg fantasztikus, tiszta, természetes. A probléma a palackozással van. De szerencsére Magyarország forrásokban gazdag ország, így mi is nyugodtan elindulhatunk egy forráshoz, és sok helyen magunk is vehetünk vizet valami erre alkalmas tárolóba, amiből lehetőleg nem oldódik ki semmilyen káros anyag, úgy, mint a PET palackból.

A kozkutak.hu oldalon összegyűjtötték számunkra az iható és nem iható vizek forrásait, kútjait, így itt hamar megtalálhatjuk a hozzánk legközelebb eső forrásvizet is. Sőt az oldalnak már elkészült a mobil applikációja is –Androidra és iOS-re is-, így út közben is könnyen keresgélhetünk. A városi kutakat és az erdei forrásokat egyaránt tartalmazza az adatbázis.

Ha pedig szeretnénk magunkkal vizet vinni, akkor ne a használt PET palackokat töltsük újra, hanem vásároljunk kulacsot, lehetőleg nem műanyagból készültet. Lehet, hogy az üveg nehezebb, de valamit valamiért. Nem éri meg az egészségünk? És közben még a bolygót is védjük.

A kiemelt kép és a képet forrása: pixabay



Címkék: