Nehézkesen ugyan, de úgy tűnik, most már tényleg közeledik a hideg meg a tél. Nem csak mi, hanem a házak, kertek körüli vadállatok is kezdenek fázni. Az elmúlt hónapban építettünk hotelt a bogaraknak és megtanulhattunk, hogyan hibernáljunk békát. Én most egy régi klasszikust veszek elő, a madáretetőt.
Madáretetőt rengeteg helyen be lehet szerezni. Kertészetekben, barkácsboltokban, hipermarketekben. Hatalmas a választék. De ha valaki szeret barkácsolni, utálja a tucatdarabokat, vagy csak simán sajnálná a pénzt egy gyári tákolmányra, egy kis időráfordítással simán megépíthet magának egy tetszetős kis építményt. Ha gyerekek is vannak a háztartásban, akkor kiváló közös program lehet az építésből. Sőt, ha van otthon maradék faanyag, még pazarolni sem kell újonnan vásárolt anyagokat. Így tettünk mi is. Maradék lécekből egy szerintem pofás kis házikót sikerült összelegózni, nagyjából fél nap alatt. Mutatom, hogyan.
Ezekkel dolgoztunk: fenyőléc darabok a fészer mélyéről, ceruza, mérőszalag, dekopírfűrész, maradék csavarok, csavarbehajtó.
Először kiválogattuk a megfelelő léceket, majd lemértük. A madáretetőnk 30×40 centi körüli alapterületű lett. Nem is nagy, nem is kicsi. A háztól viszonylag távolra (10-15 méter) kihelyezve is lehet majd az ablakból látni, ha mocorgás van körülötte. Így leselkedéskor nem fogjuk megzavarni a madarakat, miközben csipegetnek.
Mikor a méricskélés megtörtént, előkerült a dekopírfűrész és méretre vágtuk az elemeket. Ez amúgy sima kézi fafűrésszel is működik, csak úgy kicsit strapásabb a meló.
Aztán összecsavaroztuk az etető alját két keresztléccel a végeken. Arra mindenképp figyelni kell, hogy a csavarok nehogy túllógjanak a léceken, mert az komoly sérülést okozhat a madaraknak. Ha kiáll a csavar vége, hajtsuk ki, és csavarjunk be egy kisebbet.
Ezután következett egy kicsit nagyobb precizitást igénylő munka: a tető tartóelemeinek gérvágása. Azért nem mértük ki szögpercre pontosan, de nagyjából beállítottuk a tető hajlásszögét. Ezeket az elemeket aztán alulról csavarokkal rögzítettük.
Természetesen eleredt az eső. Bő egy hónap szárazság után mikor, ha nem ekkor? Úgyhogy beköltöztünk a házba. A szerszámparkba bekerült a porszívó is.
A tetőtartók közé egy peremet helyeztünk szintén lécekből, hogy a későbbiekben beszórt magok ne potyogjanak le a földre. A léceket (de legalább egyet közülük) egy csavarral csavaroztuk csak fel, hogy mozgathatók maradjanak, így könnyedén kisöpörhető lesz az etető alja. Következett a tető.
A tetőelemeit ugyanúgy mérés után levagdostuk, majd keresztlécekkel összefogtuk. Na jó, itt volt egy kis nehézség, mert keskeny lécünk nem volt, így az amúgy 5 centis léceket vágtuk hosszában félbe, ami nem kellemes feladat. Főleg nem a konyhaasztalon, aminek ugyan sok minden már nem árthat, de azért mégiscsak, na. Amikor összeálltak a tetőlapok, azokat a tartókra próbáltuk, beigazítottuk, majd felcsavaroztuk.
Lekentük lenolajkencével. A madáretető kész is.
Mivel mi egy kerítésoszlopra helyeztük a házikót, még alulról csavaroztunk rá egy nagyjából 1 méter hosszú tartólécet, amit a csőbe süllyesztettünk. Így remélhetőleg nagyobb viharok sem fogják elrepíteni az etetőnket. Tervezzük egyébként az etető tetejét nádszövettel is bevonni, hogy jobban elvezesse majd a vizet, de ezért külön nem fogunk több méteres tekercset venni. Ha majd valahol, valakinél szembejön egy elhasznált, már nem kellő darab, befedjük. Addig meg jó lesz így is.
Mivel fogjuk etetni a madarakat? Magvakat már most is kiszórtunk. Napraforgómag, búza, köles, zab, földimogyoró, cirok, árpa. Lehet kapni direkt vadonélő madaraknak magkeveréket, egyelőre mi is azt vettünk. Aztán amikor jönnek a tartósabb, komolyabb fagyok, akkor a magok mellé teszünk ki almát, illetve sótlan szalonnát, vajat, esetleg sajtot is.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapján amúgy rengeteg információ található arról, hogy mivel és hogyan etessük a vadon élő madarakat. Érdemes ellátogatni a lapra, mielőtt elkezdenénk a tollasokat magunkhoz csalogatni, nehogy olyat adjunk nekik, amivel akár a vesztüket okozhatjuk. Egy biztos: ha egyszer elkezdtük őket etetni, akkor azt tavaszig, a fagyok elmúltáig ne hagyjuk abba!
A Hűbéres kommentje
Az ember időnként mindenféle megerőltető kerti munkák után már tényleg semmi másra nem vágyik, mint hogy egy a vízszintesre minél inkább emlékeztető testhelyzetben heverve ne csináljon semmit. Mikor ilyenkor az emberrel közlik, hogy milyen jó lenne egy madáretető, szegény kismaradaknak nemsokára nem lesz mit enni, akkor az ember első gondolata, hogy „helyes, legalább kussolnak majd reggel a kis gengszeterek”.
Aztán eltelik pár nap és az ember – talán senkit nem lep meg, hogy a Hűbéresről van szó – már megint valami olyat csinál, amihez alig ért, alig van benne tapasztalata és alig van hozzá kedve. Az eredmény pedig egy tákolmány. Lehet róla tetszetős képeket csinálni, de felesleges szépíteni: tákolmány. Barkácsoláshoz akár csak közepesen értő olvasó az illusztrációk alapján vélhetőleg erre a következtetésre jutott magától is. Talán meg is jegyezte halkan, hogy „ilyet egy negyedikes csinál a suliban technikaórán”. Igen, tesó, igazad van, nincs mit szépíteni. Ugyanakkor egy rendkívül hasznos tákolmány, ami alapvetően járulhat hozzá ahhoz, hogy mi, a hódító homo sapiens ne zárjuk ki azokat az élőlényeket teljesen, akiknek a helyére beköltöztük.
Hogy azért valami hasznosat is írjak a rendelkezésre álló néhányszáz karakterbe, annyi gyakorlati tanácsom lenne azoknak, akik így vagy úgy, de madáretető kihelyezésén gondolkoznak: nagyon figyeljetek, hogy ne legyen olyan bokor, sövény, tető vagy bármi más a közelben, ahonnan egy macska az etetőben randalírozó madarakra vetheti magát.
(Borítókép: MaxPixel)
