Bő egy hónappal ezelőtt elmeséltem, miért is lehet jó döntés magaságyást építeni. És ahogy akkor ígértem, most bemutatom, hogy mi hogyan kezdtünk neki és hogyan is készítettük el – valószínűleg rekord lassúsággal. Sajnos az időjárás ellenünk esküdött. Hol a hó hullott, hol pedig az eső esett napokig egyre csak késleltetve a munkát.

A faanyagot végül a helyi fatelepről vettük meg. Itt méretre vágták, legyalulták, úgyhogy igazából nekünk más dolgunk már nem is volt vele, mint kezelni és összeszerelni. Megrendeltük, kiszállították. Másnap az egész család kivonult, felvette a munkát. Ki ásót, ki ecsetet, ki pedig dömpert ragadott és nekiestünk. Férjem elkezdte kiásni az ágyások helyét, jómagam lenolajkencével kenegettem a fákat, a gyerekek meg nem győztek rohangálni körülöttünk. Aztán egy óra múlva elkezdett esni az eső.

Még szerencse, hogy volt egy nagy fóliánk, így le tudtuk takarni a fát. Aztán az esőből hó lett, reggelre 20 centi fehér lepellel bevonva mindent. Kiváló. Ha emlékeztek még március derekára, nem volt a legideálisabb az idő holmi festegetésre. Bő két hétbe telt, mire végeztünk a kenegetéssel. A lenolajkencére amúgy azért esett a választás, mert ugyan így a fa élettartama valószínűleg rövidebb lesz, de legalább nem oldódik ki semmiféle mesterséges vegyianyag a földbe, és a növényekbe sem kerül majd vegyszer.

Az ágyások helye előkészítve

Ahogy kész lett egy ágyásnyi faadag lekenése, férjem nekilátott a fúrásnak-faragásnak. A keretek 15 centis deszkákból állnak, melyeket 10 centis gerendák fognak össze. A sarkokon 1-1 és a hosszabb ágyások közepén is egy pár. A fűszereknek keskenyebb, 60 centis ágyásokat terveztünk, ezekre két szintben kerültek deszkák.

A nagyobb ágyások 120 centi szélesek, ezek háromszintesek. A deszkák között fél-1 centi rést hagytunk, hogy biztosítsuk az átszellőzést. Igaz, hogy így még a nagyobb keretek is alig érik el az 50 centi magasságot, szemben az ideális 70-80 centivel, de a betöltendő anyagok hiánya miatt úgy véltük, ekkora ágyásokkal is tudunk majd élni. Így legalább a gyerekek is jobban felérnek majd a növényekhez.

Szerelés segítséggel

Mikor elkészültek a keretek, következett a helyre rakásuk. Nos, ez nem is volt olyan egyszerű, mint gondoltuk. Sokat törtük a fejünket, hogy előbb szereljük, majd helyre tegyük, vagy inkább a helyén szereljük a kereteket, de a sár miatt úgy döntöttünk, gyorsabban haladunk, ha előbb összerakjuk őket és mire végzünk, talán már nem kell dagonyázni. Így is lett. Viszont a keretek igen ormótlanok és nehezek lettek, így nem volt könnyű a mozgatásuk. Iderakom, odarakom, itt leásom, ott feltöltöm, kicsit jobbra, kicsit balra, kész. Ismét eltelt egy hétvége.

Igazgatás

Jöhet a feltöltés. Mivel az ágyások úgy fognak működni, mint egy komposztáló, fontos, hogy megfelelően rétegezzük a dolgokat. Ne legyen egyik rétegből se túl sok, vagy túl kevés. Alulra, ahonnan a föld kikerül, kerüljenek gallyak, faágak apróra vágva. Ez egyrészt segíti a felesleges víz elvezetését, másrészt pedig ezek az anyagok lassan bomlanak le, így sokáig képeznek jó alapot az ágyásunknak. Mi, amit találtunk, beszecskáztuk, a szomszédtól hordtunk át lemetszett almafa gallyakat és rendeltünk  két köbméter faaprítékot is.

Körülbelül 15 centi vastagságban terítettük le, a maradékot pedig az ágyások köré szórtuk, hogy ne legyen sár és a gazt is visszatartsuk, amennyire lehet. Én nagyon szeretem ezt az anyagot, mert mikor rálép az ember, olyan, mintha egy erdei úton sétálna. És az illata is remek.

Faapríték

Ezt követi aztán a mindenféle zöldhulladék, fűnyesedék, konyhai zöldhulladék. Ez a réteg további tápanyagot biztosít az ágyásnak és fűtésként szolgál majd. A magaságyakat amúgy is gyorsabban melegíti fel a nap, de a megfelelő rétegzés következtében a bomlásnak induló anyagok további hőt képeznek. Ezért a magaságyakba általában néhány héttel korábban meg lehet kezdeni tavasszal a magok vetését. Ebből a rétegből nekünk ágyásonként öt-tíz centiméternyit sikerült összeszednünk.

Zöldhulladék

Jöhet egy kevés föld. Erre pedig lehet szórni az ősszel összegyűjtött faleveleket. Már akinek van a kertjében – nekünk sajnos nincs. Viszont édesanyám bőszen gyűjtötte, úgyhogy lassacskán elhoztuk tőle zsákokban. Tíz-tizenöt centi vastag lett ez a réteg, persze ezt a leveleknél igen nehéz megállapítani. Mindenesetre a maradék 25-30 centit már olyan anyagokkal kell feltölteni, amiből a növények gyökerei táplálkozni tudnak.

Falevelek

Rendeltünk érett komposztot. Ebből önmagában öt centit terítettünk, és a fölső 20-25 centis réteg a kitermelt föld és a komposzt fele-fele arányú keveréke lesz. Lesz, mert ez a munka még hátra van. Ami a költségeket illeti: faanyag mindenestül 92 ezer forint, 2 köbméter faapríték 10 ezer forint, 2 köbméter komposzt 15 ezer forint (szállítás 10 ezer forint).

Komposzt

Lényegében ennyiből áll egy magaságyás megépítése. Sok vele a munka, de bízunk benne, hogy megéri. Ha így utólag választhatnánk, ősszel vágnánk bele az építésbe. Még ha kegyesebb is lett volna velünk az időjárás, csupán hétvégi munkával akkor is legalább egy hónap alatt készültünk volna el. Ősszel viszont nem kell sietni, tavaszig egész biztosan van elég idő előkészíteni mindent. Akárhogy is, kicsit megkésve ugyan, de néhány nap és végre elkezdhetjük elszórni a veteményesünk magjait.

És ami még hátra van



Címkék: