Ha csak fényképeken találkozunk vele, akkor is horrorfilmet idéz a jelenség, ha pedig eljön, észrevétlenül beborítja életünket, csípi a szemet, bénítja a hörgőket. És biztosak lehetünk benne, az idén is eljön, akármennyire szelíden is alakult eddig a tél. Szmog van, amióta az ember szenet éget, és amióta brutálisan sok ember éget brutálisan sok szenet, azóta nem tudunk szabadulni tőle. Tudjuk meg, hogy mi történik velünk ilyenkor, miért alakul ki és hogyan enyhíthetünk rajta. Mondunk mindjárt egy provokatívat: úgy nem igazán, hogy bizonyos járműveket pár napra kitiltunk a városból.

Na de kezdjük az elején: SMOKE + FOG = SMOG, azaz FÜST + KÖD = FÜSTKÖD. Eddig egyszerű, de mindjárt bonyolódni kezd. Merthogy mindjárt nem is egyféle van belőle.

Oxidáló szmog

Első észlelési helye után Los Angeles-típusú szmognak is nevezik – az oxidálóval szemben ez az elnevezés a laikus embernek is segít elképzelni, hogyan is alakul ki: erős napsugárzás, a közlekedés által kibocsátott szennyező anyagok (NO2, szénhidrogének, CO), alacsony páratartalom és szélcsendes időjárás (és/vagy olyan katlanszerű elhelyezkedés, mint LA-ben) kell hozzá. A szennyező anyagok az erős UV-sugárzás hatására oxidálódnak, NO2 és talaj menti ózon jön létre, amely súlyosan károsítja az emberi szervezetet: elsősorban a nyálkahártyát irritálja, de rossz esetben még a fémet is képes korrodálni. Európában Athénban fordul elő a leggyakrabban, bár már Budapesten is észleltek ilyen típusú szmogot.

Redukáló (London-típusú) szmog

Na ez a mi „barátunk”. Végy egy adag fosszilis tüzelőanyagot (ezt jegyezzük meg, mert még fontos lesz!) és fagypont körüli külső hőmérséklet mellett lassan égesd el. Ügyelj rá, hogy semmiképpen se fújjon a szél munka közben, különben fújhatod a szmogodat. Egy késhegynyi magas légköri nyomás és egy csepp párás levegő azonban segít. Az 1952-es londoni katasztrófa nyomán (amikor is öt szmogos nap után egy hét alatt NÉGYEZERREL TÖBB ember halt meg a városban, mint más évek azonos időszakában!) London-típusú szmognak nevezzük. Ez a szörnyeteg nem NO2-t, hanem SO2-t termel, ami felfelé szállva és lehűlve kicsapódik – így születik a savas eső. Tényleg félelmetes. És ilyen szokott teremni mifelénk is. De előbb még nézzünk meg egy speciális alesetet, hogy tudjuk, mennyire a tenyerén hordoz bennünket a jóisten ezzel a kisóvódás természetű kárpát-medencei szmogocskával…


Speciális eset: Kelet-Ázsia

A sors kegyetlen iróniája, hogy a legdurvább levegőszennyezési eseteket a Föld legsűrűbben lakott területeinek lakói szenvedik el. Kelet-Kínában (többek között Pekingben is, a maga 22 millió lakosával) 2013 óta minden télen az ENSZ által meghatározott egészségügyi határérték 40-50-szeresére emelkedik a levegőben a 2,5 mikron alatti méretű részecskék mennyisége. A másik gyilkos hely Újdelhi, ahol 2016 és 2017 őszén is a pekingihez hasonló katasztrófahelyzet állt elő. Itt az is súlyosbítja a helyzetet, hogy tökéletesen megoldatlan a kommunális hulladék modern kezelése: 20 millió ember minden szemetét egyszerűen elégetik, mint ahogyan dívik a tarlóégetés is a város körüli végeláthatatlan szántóföldeken.

És itt kezdődik az igazi rémtörténet: a jelenlegi tudományos álláspont szerint a kivételesen súlyos jelenséget ebben a térségben nem csupán a zsúfolt közlekedés, a nem éppen csúcstechnológiát képviselő járműpark és a túlhajszolt ipari termelés okozza. Pekingben ugyanis hiába vezettek be 2013-ban nagyon szigorú közlekedési és ipari korlátozásokat, a szmog még hetekig meg se mozdult. Vajon miért? A kutatók azt figyelték meg akkor, hogy a város felett teljes a szélcsend – és azóta is minden évben így történik. Ráadásul arrafelé elég szárazok a telek, az eső sem mosta el a füstködöt.

Mi történhetett? A jelenséget nem lehetett az addig uralkodó nézet alapján értelmezni – mindeddig ugyanis a levegőszennyezést lokális problémaként kezelte a szakma, amelyre lokális megoldásokat kell találni: forgalomkorlátozás, ipari tevékenység visszaszorítása stb. Most viszont azzal szembesülünk, hogy a lokálisnak hitt időjárási tényezők lassanként egész rendszerré állnak össze. Yuhang Wang és kutatócsoportja azt állapította meg (nagyon egyszerűen fogalmazva – a hivatkozott tanulmányban a mérések minden részletét elolvashatja az érdeklődő), hogy 2013-ban az Északi-tenger vize a megszokottnál kevésbé fagyott be, illetve hogy Szibériában erősebb volt a havazás. Ez a két jelenség együttesen csökkentette az átlagos légköri nyomást Ázsia felett, így gyengébb lett a monszunjelenség, ami végül a légmozgás megállásához vezetett Kelet-Ázsiában.

Ráadásul az elmúlt évtizedek időjárási adatait vizsgálva az is kitűnik, hogy a 20. század második felétől 50%-kal gyakrabban alakul ki a fentiekhez hasonló időjárási helyzet.

A klímaváltozás tehát igenis itt van, és az életünket követeli. A WHO tájékoztatása szerint világban évente több mint 6 millió, ebből egyedül Indiában 600 ezer, Kínában több mint egymillió ember hal még olyan okokból, amelyek egyértelműen a levegő szennyezettségére vezethetők vissza. Különösen a gyerekekre, az idős emberekre és az amúgy is légúti betegséggel küzdőkre jelent óriási veszélyt a hosszas mérgező szmog.

Speciális eset 2: Magyarország

Most kell visszatérnünk a bevezetésben megfogalmazott provokatív állításhoz: Magyarországon nem jelent egyértelmű megoldást a szmog elleni küzdelemben az, ha a nehéz napokon a legkörnyezetszennyezőbb járműveket nem engedjük közlekedni – és még az sem, ha ezt a korlátozást mindenki fegyelmezetten be is tartja (mindamellett természetesen tessék szépen betartani, mi is ezt tesszük, amikor kell). Hogy ezt bizonyítva lássuk, nézzük csak meg az Európai Bizottság és a WHO 2015-ös vizsgálatának eredményeit összefoglaló ábrát. Ezen a káros, szennyező részecskék forrásait mérték fel a kutatók. A vizsgálat szerint öt fő típusra oszthatók e szennyező források: ipari, közlekedési, háztartási, természetes, valamint egyéb azonosíthatatlan, másodlagos, de emberi tevékenységekre visszavezethető forrásokra.

A 10 mikronnál kisebb szennyező részecskék kibocsátásának forrásai (Karagulian és mts., 2015, sciencedirect.com)

A világban nézelődve valóban azt látjuk, hogy az ipar és a közlekedés nagymértékben felelős a levegőszennyezésért. A közlekedés világszinten 25, az ipar 15 százalékkal vesz rész ebben a gyalázatos meccsben, míg a háztartások 20%-kal. De pillantsunk csak Közép- és Kelet-Európa „sajtjára”: itt a 10 mikronnál kisebb részecskék forrásainál „csupán” 8%-kal szerepel a közlekedés, 45%-kal pedig a háztartási kibocsátás. Ha az egészségre még sokkal veszélyesebb 2,5 mikronos részecskéket figyeljük, az arány 32:19 a háztartási források „javára”. Hogy miképpen lehetséges ez? Emlékszünk arra, hogy 2016-2017 telén, amikor a nagy hideg miatt óriási volt a szmog, bizony nem a zsúfolt fővárosban volt a legszennyezettebb a levegő, hanem a Zemplén lankáin megbúvó, 150 lakosú Hernádszurdokon meg a tőle nem messze fekvő, szintén gigantikus méretű Oszláron?

A 2,5 mikronnál kisebb szennyező részecskék kibocsátásának forrásai (Karagulian és mts., 2016., sciencedirect.com)

Mondjuk ki: Közép-Európában a rossz levegőminőség oka elsősorban a háztartási károsanyag-kibocsátásban keresendő, nem a közlekedésben.

De miért teszünk ilyen rosszat saját magunkkal? Nyilván nem direkt, ennyire nem lehetünk saját magunk ellenségei, bár azért részben biztosan szerepet játszik ebben a tájékozatlanság és a környezettudatosság hiánya. De megfigyelhetjük azt is, hogy az utóbbi időben sokan fordulnak vissza a földgáztól a fával, szénnel, egyéb fosszilis anyaggal (ugye szóltunk, hogy a fosszilis még visszatér?), biomasszával történő fűtéshez, és ennek hátterében – a pattogó kandalló hangulata és a régi idők iránti nosztalgia mellett – nagyon gyakran szociális okok állnak.

A földgáz nem olcsó, a biztonságos gázfűtéshez szükséges berendezések pláne nem azok. De még itt sem áll meg a probléma: sokan azt sem engedhetik meg maguknak, hogy megfelelő minőségű tűzifával, biztonságos berendezésben fűtsenek. Elég, ha egy hidegebb téli estén kimegyek a kis falum közepére, beleszippantok a finom, friss, falusi levegőbe… és máris tudom, hogy a szomszéd valami vacak nedves fát rakott a tűzre, a másik a tönkrement ruhákat, a harmadik meg ki tudja, mit.

És ez sokkal veszélyesebb, mint gondolnánk. Az autóközlekedést lehet korlátozni, az autók károsanyag-kibocsátását – a közelmúlt dízelbotrányai dacára, vagy talán éppen azért – szintén korlátok között lehet tartani. A háztartási tüzelés szabályozása és ellenőrzése viszont (az avarégetés tilalmának kivételével) szinte megoldhatatlan feladat – mondjuk az azért biztosan nem ártott volna, ha az Országgyűlés 2017 őszén nem szünteti meg a családi házak kötelező kéményellenőrzéséről szóló jogszabályt.

Tavaly télen a zempléni kis falvakban a levegő károsanyag-tartalma megütötte a kelet-ázsiai szintet. Talán el kellene gondolkodnunk.

Mit tehetünk?

Semmi újat nem tudunk mondani, csak ennyit: a tudás hatalom. A net tele van hasznos információkkal, a Földművelési Minisztérium hivatalos tájékoztató honlapja, a Fűts okosan! például tényleg nagyon rendben van. Mindent megtudhatunk a tűzifáról, a tűzrakásról, az otthonunk szigeteléséről, a kéményellenőrzés előnyeiről, és a helytelen tüzelés egészségi és környezeti hatásairól.

Azt is ezer helyen figyelhetjük, hogy a környezetünkben éppen hogyan alakul a levegőszennyezettség. Az Időképen Magyarország mérési adatait láthatjuk, de az affinisebbek több mobilalkalmazás közül is választhatnak (AirVisual, BreezoMeter stb.), amelyek segítségével a világ minden részéről szerezhetünk valós idejű adatokat.

Ami pedig a szebb jövőt illeti: a kormányzati meg az államokon átívelő nagyszabású intézkedéseket persze nem tudjuk a felelősök helyett megtenni (bár a saját érdekeink melletti bátrabb kiállás elkélne), de az is sokat jelent, ha a magunk kicsi világában odafigyelünk az apróságokra: átgondoltan fűtünk, szigeteljük a lakást, nem járunk a szomszédba is autóval, ha tehetjük, a közösségi közlekedést, a biciklit vagy a két jó lábunkat választjuk stb. Mindezt azért, hogy unokáink ne csak a tankönyvekből tudják majd, hogy mi az a friss levegő…



Címkék: