A Villa Carlotta és Villa del Balbianello után hulla fáradtan dőltünk ágyba. Másnap reggel újabb izgalmakra neveztünk be. Túra- és cikksorozatunk harmadik – egyben utolsó – beszámolója a Villa Melzi és Villa Monastero kertekről szól.
Romantikus séták, keskeny, kaviccsal kirakott ösvények, hatalmas örökzöld térfalak, buja, virágban dúskáló leander fasorok, égig érő cédrusok, különlegesebbnél különlegesebb pálmafák és még ennél is csodásabb villakertek. És ha ez nem lenne már így is elég katartikus, kilátás az elképesztő Comói-tóra és a fölé emelkedő hegyekre. Észak-Olaszországban jártunk.
Tremezzóból hajóval először Bellagióba, majd onnan Varennába utaztunk. A nap végén Menaggiót is útba ejtettük, bár a sors megviccelt minket.
Péntek délelőtt sokad magunkkal vártuk a távolban sejthető hajónkat a tremezzói hajókikötőnél, amivel átutaztunk az Y elágazás félszigetének csúcsán lévő Bellagióba. A hajó oldalsó korlátján kihajolva – mint valami fékezhetetlen kiscsikó – csodáltam a tájat és ázsiai turistákat meghazudtoló módon fotóztam, videóztam. Még azt is elfelejtettem, hogy rettegek a víztől, alattam meg kb. 400 méter mélységben csak az van.
Bellagióba érkezvén először megízleltük az olasz kultúrát és életérzést. Sétálgattunk a belvárosban, gyönyörködtünk a réges-régi épületekben, fel-lecikáztunk az igazi olaszlépcsőkön és be-bekukucskáltunk minden kis belső udvarba és magánkertbe. Utóbbit egyébként bátran ajánlom mindenkinek, legyen az bárhol, bármikor, mindig nagyon izgi. Nem mellesleg ilyen gyöngyszemekre lelhetsz:
Mikor már kellőképp átszellemültünk, elsétáltunk a hajókikötőhöz viszonylag közel lévő Villa Melzihez. Egy sétány vezet oda, amelyet éppen virágba borult leanderfasor kísér. Leander fasor!
A Villa Melzi bejáratánál némi ultimátumot kaptam: szigorúan tilos minden fűszálat, levelecskét, kis virágot, kis termést és latin névtáblácskát lefotóznom. Belátom jogos volt. Így a botanikus kertet körülbelül másfél-két óra alatt jártuk be.
A villát Francesco Melzi D’Eril építtette nyári rezidenciaként az 1800-as évek elején. A híres építészt, Giocondo Albertollit bízta meg. A villa a neoklasszicista építészet tökéletes példája az elbűvölő kerttel, a klasszikus szobrokkal és a tóparti terasszal. Platánokkal szegélyezett alléén jutunk a neoklasszicista villához. Még romantikusabb atmoszféra vár ránk a rododendronokkal és azáleákkal díszített lejtőkön. A villa számos nagy művészt inspirált, mint Liszt Ferencet és Stendhalt, valamint helyet adott politikai csúcstalálkozóknak is. Jelenleg a villa és a kert is magántulajdonban van. A kert márciustól októberig látogatható, 5 euróért cserébe.
Japánkert
Ezek után újra hajóra szálltunk és immár a túlpartot vettük célba: irány Varenna. Ha mindezt lehet még fokozni akkor ennek a hajóútnak sikerült: itt az Y elágazásnál a legszélesebb a tó és mindkét ágába belátni. Én még ilyen szépet nem láttam.
Megérkeztünk Varennába, ahol a Villa Monasterot akartuk megnézni. Némi nyakatekert megoldással – a szomszédos hotel és villakert látogatásával együtt dupla pénzért – sikerült is. A Hotel Ciprussi kertjében láttam életem legnagyobb agávéját, ami nagyobb volt nálam. Igaz, nem vagyok nagy madár, de ez a növény egészen elképesztő volt.
Az óriás agave.
Ezek után végre megérkeztünk a Villa Monasteroba, ahol a vártnak megfelelően fantasztikus kilátás, különleges növénytársulások, egzóták és építészeti remekművek, szobrok fogadtak minket.
A Villa Monastero neve az egykor itt található Szent Mária ciszterci kolostorra utal. A kolostor az 1500-as években Leccoba költözött, így a Mornico család vásárolta fel a birtokot. Lelio Mornico hozzájárult a park formálásához is. 1600 és 1800 között Villa Leliana néven is ismert volt, és többször átépítették, amíg mai formáját elnyerte. Az épületen fellelhető díszítő elemek a barokk és neoklasszicista korszak műremekei. A belső tér tele van felbecsülhetetlen bútorokkal és művészeti alkotásokkal. Jelenleg tekintélyes kongresszusi központként működik és számos tudományos találkozónak ad otthon.
A park egzotikus növényeivel és változatosan elrendezett teraszaival rendkívül vonzó. Az itt található szobrok, lépcsők és a kis mór templom igazán magával ragadó.
A botanikus kert áprilistól októberig látogatható 5 euróért.
Varennából hazafelé tartva, este fél hét tájban úgy döntöttünk, hogy – szállásadónk, Lucia tanácsát megfogadva – áthajókázunk Menaggióba is, majd onnan buszozunk haza. Romantikus naplementében, kissé hűvös esti szellővel fűszerezett hajóutunk még boldognak és gondtalannak tűnt. Nem sejtettük még, hogy a sors fura vicces szán nekünk. Este hétkor, éppen csak megérkeztünk Menaggióba, mikor a kedves hajójegyárus hölgy közölte – érdeklődésünkre válaszként -, hogy “az ott az utolsó hajó”, miközben a parttól már távolodó hajóra mutatott. Ekkor konstatáltuk, hogy itt ragadtunk. Idegességünkben csak egy étteremig jutottunk és vártuk a fél tízes buszt.
Úgy vártuk, mint a lottót: vagy bejön vagy nem alapon, mert valamelyik internetes oldal írta, valamelyik meg nem. Végül fél tíz után tíz perccel a buszmegállóban csüggedten ücsörgő, egyébként mindig pozitív Sanyi már egyéb borsos árú (taxi) vagy sportos (gyaloglás) alternatívát keresett, miközben én bőszen szuggeráltam a kanyart, hogy bukkanjon már fel benne a busz. És abban a pillanatban begördült. Megmenekültünk!
Tanulság: péntek este az olaszoknál már hétvége, ekkor már nem járnak a tömegközlekedési eszközök. Jó lett volna, ha ezt is mi is tudjuk előre.
fotók: Tóth Bettina
