Search Results for: burkolat

A viharsarki mesebeli kastély – Szabadkígyós

  Idén ősszel újra felkerestem a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt és kastélyparkot, színtiszta kirándulási vágyból. Mert mi tájépítészek már csak ilyenek vagyunk, szeretünk kirándulni és szeretjük a kastélyparkokat. (Is.) Ha pedig a kettő egyszerre teljesül, az a legjobb! Szabadkígyósi látogatásaim során eddig mindig a szüleimet ejtettem túszul, hogy elkísérjenek. Elsőre még kíváncsi félsz volt bennük, másodjára már csak annyit kellett kérdeznem, hogy “elmegyünk Szabadkígyósra?”, és már csukódtak is a kocsiajtók. Irány a kastélypark! Korábbi alkalommal egy csodás nyári napot választottunk a kiránduláshoz, idén pedig kifejezetten az őszi színek varázsa miatt október végére esett a választás. Éppen hosszú hétvége jött, kiváló, ám...

Bővebben

Fát ültetni most még érdemes

A kert(sz)építő szezon a vége felé közeledik, egyre kevesebb a fenntartási munka, ilyenkor marad időnk díszfát ültetni. Gyakorlatilag a téli fagyok beálltáig lehet fát ültetni, de ilyenkor már inkább a konténeres nevelésű az ajánlott, hiszen az így nevelt fák gyökérzete ép, szemben a zsákkal borított szabadföldben nevelt fákkal, amiknek a gyökérzete jelentősen sérülhet a kitermelés során. A munka nagyságát az ültetendő fa mérete határozza meg. A fákat a törzs kerülete alapján méretezik. Ha az 1m-es magasságban mért törzskerület  12/14cm, akkor az egy kb. 4cm-es törzsátmérőjű fának felel meg, ez gond nélkül kézzel mozgatható, nagyjából 20kg körüli földlabdasúllyal számolhatunk. Díszfa esetén...

Bővebben

Elfeledett temetők

Halottak napja körül emelkedik a temetői forgalom. Egyre ritkábban járnak temetőbe az emberek, mindaddig, míg nincs személyes kötődésük egy sírhoz. Napjaink temetkezési szokásai, a temetkezés kultúrája, a halálhoz való viszony alaposan megváltoztak. Nem lett könnyebb a XXI. században a mulandóság tudomásulvétele. A temető elsősorban kegyeleti hely, közegészségügyi feladatokat lát el, valamint a település zöldfelületi rendszeréhez tartozik. Temetőink nemcsak civil hozzátartozóink hanem katonáink – hőseink – nyughelye is. Javaslom, álljanak meg 1-1 percre ezeknél a síroknál is. Legtöbb nagy köztemetőnkben van katonai parcella például a Budapesti Új Köztemetőben, a Fiumei úti Sírkertben. Kivételt képez ha idegen országban estek el a...

Bővebben

Ezért (is) kell menni a temetőbe!

A Mindenszentek/ Halottak napja közeledtével a családok figyelme elhunyt szeretteik, illetve az őket fedő sírok felé fordul. A temetőlátogatás és sírgondozás évszázados hagyomány, a temetők fenntartása önkormányzati hatáskör, de a sírhely karbantartása a sírhely felett rendelkezőt terheli. Mit kell tenni egy sírhellyel? Ültetés, metszés, hulladék eltávolítás – ezek a legfőbb kertészeti feladatok a sír körül, gyakorlatilag az év bármely szakában. Az októberi sírgondozás azért kiemelkedően fontos, mert az ünnepekre készülünk vele, hogy november első napjaiban már csak a koszorú/mécses díszítés, és az emlékezés maradjon. Nem beszélve arról, hogy a beültetéstől függően a munka kosszal, és zajjal járhat, és nem illendő a...

Bővebben

Éljenek a mediterrán növények! De csak otthon.

Nem vagyok híve a mediterrán növények itthoni tömeges ültetésének. Ciki. A kert egy kiemelt pontjára egy egzotikus növény, az félig lehunyt szemmel épp szép lehet, de az egyen lakópark, továbbiakban terrakotta színű ház és mészkő burkolat melletti örökzöld rengeteg és száz műanyag cserép nem. Az itthon megismert mediterrán(-nak szánt) képet és a magyar (jó)ízlést félretéve csodálkoztam rá, hogy a Földközi-tenger növényei milyen gyönyörűek természetes élőhelyükön. A mediterrán táj karakterére, a sötétzöld olajfa ligetekre és az oszlopos ciprusokra bámultam bambán, gondolataimba merülve. A mediterrán vidék szent tehene az olajfa. Ebből készül az egészséges és drága olívaolaj, három minőségben: extra-szűz, szűz,...

Bővebben

Fess növényekkel!

Nem is olyan régen még teljesen természetes volt, hogy az emberek festőnövényeket használtak festésre, színezésre. Ma meg már alig van olyan, aki egyáltalán hallott erről. A kelmefestés igazából nem csupán kézművesség, hanem művészet, növény- és természetismeret, valamint tudomány is egyben. Nagy maréknyi szeretettel és szakmai alázattal megfűszerezve. A természet színanyagokat is rejteget, amiket önzetlenségének köszönhetően mi emberek felhasználhatunk. A természetes anyagokat már a gyűjtögető életmódot élő és mamutra vadászó ősember is ismerte és használta festésre. A kelmefestés technikája pedig az ókorban lépett elő mesterséggé. Azóta több ezer éven át megfelelő volt ez a technika és úgy, ahogyan a falusi...

Bővebben

Rozsdás fémet a kertbe! mi is az a corten acél?

A corten acél napjaink egyre népszerűbb építő és burkoló anyaga, mely a felületén kialakuló rozsdarétegnek köszönheti különleges megjelenését, és közkedveltségét. Az anyag eredeti felhasználása az iparban volt elterjedt, de egyedi kinézetű patinarétege miatt a modern építészet közkedvelt anyagává vált. A környezeti hatások (eső, szennyezett levegő) miatt kialakuló patinaréteg nem csak különleges esztétikai élményt nyújt, de a további korróziótól is megvédi a fémet. A színek és textúrák finom keveredése igazán egyedivé teszi a corten felület megjelenését, az anyagot “élővé” varázsolja. A patinaréteg kialakulásához esetenként több hónapra is szükség lehet, de a folyamat felületi kezeléssel gyorsítható. Erre szolgál a Rozsda Effekt...

Bővebben

Facebookon is szeress!