Nem túlzás azt mondani, hogy a fesztiválok hazája lettünk. A nyarat a bulihegyek és a fesztiváldömping uralja. A zeneitől a gasztróig, az alternatívtól a mainstreamig minden fent van a palettán, a fesztiválozók legnagyobb örömére.

Na de persze azért itt is akad ellentábor, amolyan antifesztivál alakulat, akik kézzel-lábbal tiltakoznak a tivornyázás ellen. És bizony sokszor alapos okkal. Én személy szerint azt gondolom, hogy meg lehet találni azt a pontot, ahol a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. A fesztiválszervezők is tanulnak a hibáikból, és keményen dolgoznak azon, hogy évről évre egyre jobb rendezvények szülessenek, és nem csak a programok tekintetében. Persze kellett pár peres ügy, és jó néhány hangos tiltakozó, de mára már a magyar fesztiválok is a környezettudatosság jegyében zajlanak.

Nézzük, hogyan lett például az egykoron sokak szerint zajos, retkes, büdös, környezetszennyező Sziget Fesztiválból mára a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által “Zöld Fesztivál” címmel kitüntetett környezetbarát programsorozat. A minden év augusztusában megtartott, egyik legnagyobb európai könnyűzenei rendezvény szervezői igyekeznek lefedni minden problémás területet, hogy lehetővé tegyék a fenntartható fesztiválozást. Különböző akciókkal és környezetvédelmi intézkedéssel igyekeznek egyre zöldebbé tenni a Szigetet.

Szelektív hulladékgyűjtés – #szigetrecycling

A tavalyi rendezvény után 4500 kg hulladékot gyűjtöttek be és adtak tovább hasznosításra:  900 kg papírt, 400 kg üveget, 700 kg italos alumínium dobozt és összesen 2500 kg PET palackot és fóliát. Valamint a szigetlakók 150 kg használt elemet adtak le, amiért finom almát kaptak.

Az idén is fejlesztettek: a szelektív hulladékgyűjtők számát megsokszorozzák 100 db-ra, illetve 100 db csikkgyűjtő és mintegy 500 db hagyományos szemétgyűjtő segít tisztán tartani a Szigetet. Ezeken felül a kocsmákban, étkezőhelyeken, pénztárakban is szelektíven gyűjtik majd a szemetet, és további hat kemping recepción adhatók le ALU és PET hulladékok, ajándékokért cserébe.

Három Recycling Center is várja a szigetelőket ahol ALU/PET hulladékok gyűjtésére, elektronikai hulladékok gyűjtésére, és elemgyűjtésre lesz lehetőség. Mind a három pontot újrahasznosított bútorokkal rendezik be, ahol upcycling design műhelyekben készíthetnek kreatív tárgyakat. Iparművészek segítenek átalakítani a megunt, elszakadt, eltört darabokat valami újdonsággá. A szakadt sátorvászonból például divatos fesztivál kiegészítő készülhet.

Újrahasznosított sátor a menekülteknek

A hatalmas buli végén a vendégek leadhatják azokat a sátrakat, takarókat, matracokat, melyeket már nem akarnak tovább használni, vagy hazacipelni. A szervezők ezeket és a hátrahagyott kempingeszközöket összegyűjtik, és jótékonysági szervezeteknek adományozzák, akik eljuttatják őket azoknak az Európába érkező menekülteknek, akik olykor kénytelenek a szabad ég alatt meghúzódni.

Zajmegelőzés

Hogy ne legyen este túl nagy a zaj, a nyitott színpadok programjai 23 órakor befejeződnek, de a buli nem áll meg. Fedett és hangszigetelt sátrakban kiépített színpadokon játszanak tovább az előadók. Minden színpadnál automatizált limiterek vannak, emellett folyamatosan figyelik a zajszintet a környék meghatározott mérési pontjain is, hogy az Óbudai-sziget közelében élők nyugalmát ne zavarja a rendezvény.

Légszennyezés csökkentése

A színpadok táncterei és a fontosabb útvonalak pedig porvédő burkolatot kapnak a szálló por csökkentése érdekében. A CO2 kibocsátást pedig a Kiotói Egyezmény kvótái szerint a co2ntra.hu segítségével kompenzálják majd.

Környezetbarát közlekedés

A bringásokat kerékpármegőrző várja, ahol ingyen vigyáznak a cangákra, valamint különböző kedvezményekkel igyekeznek elérni a szervezők, hogy a vendégek tömegközlekedéssel közelítsék meg a helyszínt. Külön buszjárat szállítja a látogatókat a reptérről, a fontosabb állomásokról és a belváros különböző pontjairól. Menetrend szerinti Sziget Hajójárattal is megközelíthető a buli. A Sziget-Budapest Citypasst  az összes tömegközlekedési járművön elfogadják a rendezvény ideje alatt. A távolabbról érkező szigetlakók vasúti kedvezményt vehetnek igénybe. Ezen felül Sziget telekocsikkal is igyekeznek csökkenteni a fesztivál ökológiai lábnyomát. Ha kevesebb autó indul útnak, nemcsak a levegő marad tisztább de a fesztivál környezete is kellemesebb lesz mert nem lesznek autótorlaszok.

Helyreállítási munkák a fesztivál után

A tavalyi fesztivált követően, több mint egy hónapon keresztül tartott a helyreállítás. 45 500 m2-en szántást, tereprendezést, forgókapálást és fűmagvetést végeztek.

A szervezők láthatóan mindent megtesznek, hogy a lehető legkörnyezetkímélőbb legyen a fesztivál, és hogy tiszta környezetben bulizhassanak a fiatalok. Ahhoz azonban, hogy valóban környezettudatos legyen a rendezvény a látogatók segítségére van a legnagyobb szükség. Szóval ha bulizni indulsz a Szigetre, légy zöld és szórakozz te is tudatosan!

 

képek: Wikipédia, Wikimedia Commons,  Derzsi Elekes Andor



Címkék: