Gyerekkoromban mindig tátott szájjal álltam barátnőm szüleinek házában egy növény előtt. Megbabonázott a mérete, a különlegessége. Hátborzongató volt, ahogy a kétméteres, terebélyes, csaknem egy méter átmérőjű növény az égbe tört és a tüskéit meresztette. Akkor még nem értettem a család furcsa tekintetét, amely rám szegeződött, mikor ámuldozva közöltem, hogy nekem is kell egy ilyen. Aztán megértettem.
De mielőtt elmesélem a történetemet ezzel a szobanövénnyel, írok néhány sort róla.
A háromélű kutyatej, vagy oszlopos kutyatej, néhol egyszerűen csak kutyatej () névre hallgató pozsgás növény Közép-Afrika területéről származik. Ennek megfelelően meleg és napfényigényes, szárazságtűrő növény, úgyhogy a szoba egy fényes szegletébe tedd. Felfelé törő hajtásainak keresztmetszete háromszögletű, ebben tárolja a neki szükséges nedvességet. Tejnedve mérgező, bőrirritációt okozhat, vigyázz vele. A szárak élein párosával mintegy 5 milliméteres tüskék találhatók, amikkel szintén érdemes vigyáznod, mert igencsak szúrnak. Közülük hosszúkás, tojásdad alakú levelek nőnek. Teljesen kifejlődve 1,5-3 méter magasságot ér el.
A növény teleltetést igényel, ekkor 10-15 fok az ideális számára. Természetes közegében rövid ideig hidegebb hőmérsékletet, akár -3 fokot is elvisel. Nem szereti, ha túlöntözik, könnyen rothadásnak indul túl nedves környezetben. Ha a növény nem érzi jól magát, akkor leveleit lehullajtja, de vannak időszakos, természetes levélvesztések is. Mikor a növény levéltelen, még a szokásosnál is kevesebb öntözést igényel. Homokos, kavicsos, jó vízelvezetésű földet kedvel. Ha bárki a növény szaporítására vetemedne, a dugványozással jár a legjobban. A levágott 8-10 centis hajtásdarabról először le kell itatni a kicsorduló tejnedvet, majd néhány napig szárazon hagyni, s csak ez után célszerű elültetni, hogy az esetleges rothadást elkerüljük. Gyorsan gyökeret ereszt, aztán lehet nevelgetni a szúrós kis példányokat.
Amúgy egy igazi túlélő növény. Szárazság tűrése elképesztő, úgyhogy a feledékenyebb növénytartók jól járhatnak vele. Egy kollégám megpróbálta egyszer kinyírni a saját növényét. Fogta magát és kirakta a télikert egy eldugott szegletébe, hogy ne is lássa. Mikor hetek, tán egy hónap elteltével ránézett, mégiscsak megsajnálta, mikor látta, ahogy hervatagon, lekonyult hajtásokkal áll a sarokban. Fogta a locsolókannát és megöntözte. A növény azóta is él és virul.
Elnézést kérek minden növényvédőtől, kutyatej imádótól, de bevallom, én nem szántam volna meg. Hagytam volna, hogy ott száradjon össze, ahogy tettem ezt, a saját növényemmel. Egy igazi növénykínzó vagyok, tudom.
Elmesélem, mi vezetett idáig.
Édesapám hozta egyszer, egy cuki kis növényke volt. Alig több mint húsz centi magas, üde zöld, apró kis levélkéi pompáztak. Gondozgattuk, szeretgettük. Ő nőtt is szépen. És nőtt, és nőtt. Átültettük egyszer, majd még egyszer. A harmadik átültetés már bajos volt, mert akkorra a kutyatejünk már emberméretnyi volt. Nehézkesen bár, de megoldottuk. Kesztyűben, hosszú ujjúban, de így is igencsak megszurkált. Sokszor felborult, mert igen nyúlánk példány volt, hiába metszegettük időről időre. Végül már-már rettegtem a közelében lenni, mert nem lehetett tudni, mikor akarja rám vetni magát. Aztán elérkezett az újabb átültetés ideje. Akkorra már növényünk bőven elérte a két métert. Valahogy ki kellett vinni a szobából. Fogtuk hát, elkezdtük tolni. Aztán jött a küszöb. Ekkor történt a végzetes eset. Ahogy óvatosan próbáltuk megdönteni a növényt, hogy átférjen az ajtón, gondolt egyet és felborult. Pont rám. A fejem búbjától a bokámig tele lettem tüskékkel, karcolásokkal és a ragacsos tejnedvével. Meglehetős indulatosan bevonultam a fürdőbe és nyalogattam a sebeimet. Én itt végeztem ezzel a növénnyel. Nem ültettük át, többet nem is néztem rá. Ám ő még nem végzett velem.
Alaposan lemostam a ragacsot magamról, kiszedegettem a tüskéket, azonban aznap este igencsak égő szemekkel feküdtem le aludni. Aztán reggel a fürdőszobában a klasszikus tükör előtti rémület fogott el. A szemeim, mint két fánk, a szám kifordulva, az arcom, mint egy mókus mogyoróval telerakott pofája. Még az ujjaim is olyanok voltak, mint a virslik, a talpam, meg mint a zsemle. Az orvostudomány tudósai most nyugodtam hülyének nézhetnek, de akkoriben még ez volt a trendi: azonnal megittam egy kalcium pezsgőtablettát, sőt, egész délelőtt csak tejet ittam. Akárhogy is, bő egy óra elteltével elkezdtem lappadni. Azóta, ha bármilyen kutyatejféléhez érek, s rám folyik a nedve, elkezd égni, viszketni a szemem és elkezdek dagadni. Ami szomorú, mert amúgy nagyon kedvelem ennek a növénycsaládnak jó pár tagját, némelyikük virágja még csokorba kötve is elbűvölő.
Szóval ezt kaptam én ettől a fenevadtól, úgyhogy nálam tiltólistás szobanövény lett.
Ha te szereted a háromélű kutyatejet, írd meg kommentben, hogy miért, ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot, ha hasznosnak is találtad, oszd meg.
borítókép: Wikipedia, Frank Vincentz
