A Kisdiófa Közösségi Kert két éve nyílt meg a 7. kerület mélyén, nem meglepő módon a Kis Diófa utcában. A kert egy éves évfordulóján volt egy kis ünnepség, zenével, műsorral, ahogy ilyenkor annak lennie kell. Mivel akkor még én is parcellatulajdonos voltam a kertben, s a csapatból egyedüliként én foglalkozom kertépítéssel, így kis morfondírozás után nem született meglepetés, miszerint az irányításom alatt készül el a kert legújabb ékessége, egy kiemelt kis tavacska, avagy medence, amit szintén kiemelt virágágyak vesznek körül. Segítség persze volt egy-két kerttárs személyében, csapatmunkában az igazi az alkotás.
A kert bejárati részét eleve úgy alakítottuk ki, vagyis az ágyások és a kerten végigfutó téglaút alakította, hogy már az elején kihagytunk egy kis területet ennek az ötletnek.
A munkához egy régi épület bontásából származó, 100 éves fenyőgerendák álltak rendelkezésünkre, amit az egyik parcellatulajdonos ajándékozott a kertnek, hogy Tessék, építsetek belőle valamit. Erre a célra tökéletesek voltak, bár a szabálytalan formájuk, s főleg eltérő vastagságuk miatt nem volt könnyű dolgozni velük, de a precizitást hamar elengedtem – ezt egyébként is egy rusztikus kis építménynek terveztük.
A terv tehát az volt, hogy építünk egy központi, 120×120 cm belméretű, cirka 80 cm magas keretet, aminek a belsejében kiássuk a földet még vagy 40-50 centi mélyre. Ez lesz a medence rész bő 1 köbméteres víztartalmával, és e köré épülnek a különböző méretű és magasságú kis ágyások, hogy ne egy nagy csupasz fakockát kelljen néznie a kertészeknek és a vendégeknek. Ilyen mennyiségű víz és ilyen mély vízoszlop, kellő árnyékolással és sok vízinövénnyel már képes beállni egyensúlyi állapotra, nem fog megposhadni a vize.
A kertnek ezen a részén sikerült megtalálnunk a régen itt álló bérház alapját, szóval alapozásra nem igazán volt szükség, csak egy vékony betonrétegre, hogy egy tökéletesen sík felületet kapjunk a keretnek. Idétlenül nézett volna ki, ha a végén a feltöltés után derül ki, hogy az egész totál ferde, és „csálén áll benne a víz”. Alapesetben kellett volna legalább 40 centi mély vasbeton sávalap, de ezt itt meg tudtuk spórolni.
A 10 centis betonsáv elkészülte után álltunk neki kiásni a medence belsejét, hogy minél magasabb vízoszlop lehessen majd a medencében, ne csak a 80 centis kiemelés magassága. Az ásásnál vált egyértelművé, hogy itt tényleg a korábbi ház alapjára leltünk, sőt, mintha valami pincéig is eljutottunk volna – és ezen a ponton gyorsan abba is hagytuk az ásást. Szerencsére a medencét azóta sem nyelte el a föld.
Egy ekkora kiemeléshez meglepően sok fa kell, szinte centire pontosan lett elég a meglévő faanyagunk. Csak a medence kiemeléséhez, a négy sorhoz szükség volt 4×4,8, azaz majdnem 20 folyóméter gerendára, a kis kiemelésekhez pedig újabb 16-ra. Az összes fát bekentük lenolajjal, nem fukarkodva vele, hisz mégis csak fenyőről van szó. Farágó ízeltlábúaknak itt nem osztunk lapot, egyék a többi fából készült cuccot a kertben, van még elég. Bár a legtöbb helyen 15 cm vastagok a gerendák, azért ez a fajta fa mégsem szabad ég alá való. 6-8 évet viszont biztosan ki fognak bírni így, s ha azt nézzük, hogy a kertnek is nagyjából ennyi a jelenleg tervezett élettartama, akkor már jók vagyunk.
A központi fakocka vázát soronként illesztettük össze, egyszerű fémpántokkal, és jó hosszú, 12 centis csavarokkal fogattuk őket össze. A négy sort hosszában is megerősítettük ugyanolyan fémlapokkal, majd jött még egy lenolajos kenés.
Ezután következett a favédelem legfontosabb része, a geotextília és a doerken lemez, avagy felületszivárgó lemez, amit mindig használok, ha fafelület és föld érintkezik a kertben, illetve ebben az esetben fa és tófólia. A műanyag lemez dombornyomott kitüremkedései közt megmarad egy vékony levegőréteg, ami segíti a fa szellőzését a belső felületén is, szóval egy szuper találmány. A geotextil pedig egy plusz védelem, vagyis ugyanúgy a fa könnyebb és gyorsabb száradását segíti. A medence aljára mindenből két réteget raktunk, arra pedig külön ügyeltünk, hogy a gödör alján semmilyen kis kődarab, de még csak egy gömbölyded kavics se maradjon. Az 1 méter magas vízoszlopnak már hihetetlenül nagy a nyomása, a tófóliát úgy odapasszírozza az aljzathoz és a fakeret oldalához, hogy utólag képtelenség mozgatni. A nagy nyomás miatt minden apró kis kitüremkedés a gödör alján veszélyt jelenthet a tófóliára, szóval ha ilyesmi medencét vagy tavat készítesz otthon, erre nagyon figyelj.
A faszerkezet után következett a legmacerásabb rész, a tófólia helyre igazgatása. Már egy ilyen kis felület esetében is meglepően nagy fóliára van szükség, hisz az egésznek egyben kell lennie, különben elszökik a víz. A fólia otthoni ragasztását most hagyjuk is, házilag szinte kivitelezhetetlen, jobb szakértőre bízni, és az csak nagy felületek esetében szükséges.
Nekünk tehát egy 4×4 méteres darabra volt szükségünk: 1-1 méter hosszú a két oldal, az alj 1,2 méter, plusz a fóliát ki kell hajtani a gerenda szélére és rögzíteni, szóval nagyjából 4 méter, széltében és hosszában is.
Ha ilyesmire adod a fejed, javaslom, legalább hárman legyetek. A súlya sem kevés (cc. 1 kg/m2 az 1 mm vastag fóliának), de a legmacerásabb a sok hajtogatás és igazgatás, aminek a technikáját lehetetlenség leírni, inkább bújd át érte a Youtube-ot.
A tófólia igazgatását és a vízzel való feltöltést mindenképp együtt kell végezni, folyamatában. A víz nyomása segít, fokozatosan nekiszorítja a fóliát a medence oldalához, s ekkor még az elmagyarázhatatlan visszahajtásokat és simításokat könnyen el lehet végezni. A végén, mikor a medence megtelt, a lelógó részeket visszavágtuk a gerendák széléig, és kisebb csavarokkal rögzítettük. Ez persze így még nagyon ronda látvány, ahogy a szabálytalanul levágott fólia vége lifeg a gerenda szélén, ezért az egész kapott egy szélesebb fa keretet, amit odacsavaroztunk a gerendákhoz. Ez, amellett, hogy eltakarja a csúnya részeket, a fóliát véglegesen rögzíti körbe a széleken. Aztán lefestettük narancssárgára – mert miért ne.
A macerás rész végeztével következhetett a jutalomjáték, a virágágyak beültetése. Szeptember közepe lévén nem lehetett már olyan hatást elérni, mintha egy szezon alatt nőtték volna be a növények az egészet, főleg, hogy az ültetés után 1 órával kezdődött is az ünnepség – ekkor készültek a képek, amin már növényeket is láttok.
A HELLÓ tábla elkészültével pedig, a vízfelület látványával együtt egy pozitív impulzus éri a kertbe belépő kertészeket és vendégeket.
Alig várjuk a tavaszt és a fagyok elmúltát, amikor végre vízinövények és néhány aranyhal is kerülhet a medencébe, hogy ne csak a virágágyak, de a víz is élettel teli legyen.
