A víz világnapja alkalmából több pályázatot is meghirdettek. Érdemes végignézni őket, a kicsik és nagyok is találhatnak maguknak kedvükre valót. Van köztük rajzpályázat, de olyan is, amiben vizes közösségi teret tervezhet az ember lánya.

 

Víz világnapja

1993 óta minden évben, március 22-én megtartott esemény. A világnap célja, felhívja az emberek figyelmét az elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek fogyására, veszélyeztetettségére. A világnap megtartását 1992-ben az ENSZ közgyűlése kezdeményezte a Rio de Janeiróban megtartott nemzetközi Környezet és Fejlődés Konferencia után.

Védd természetesen!

“A 2018-as Víz Világnap nemzetközi szlogenje nem véletlenül lett a „Védd természetesen!”. Bolygónk legégetőbb problémáival a XX. században csak regionális szinteken foglalkoztak a nemzetek, mára azonban már nem csupán a víz tisztasága a globális kérdés. Árvizek, aszályok, vízszennyezés – mind károsítják a növényzetet, talajt, folyókat, tavakat. Hogyan csökkenthetjük az ezek által okozott károkat? Hogyan szabhatunk gátat a környezetszennyezésnek?

A megoldást a természet maga kínálja. A jellemzően egyetlen funkciót – például csatornázás – betöltő szürke infrastruktúra megoldásai mellett a zöld infrastruktúra térhódítása azért fontos, mert több probléma egyidejű kezelésére is lehetőséget nyújt. Új erdőket kell telepíteni, vissza kell kapcsolni a folyókat az árterekhez, helyre kell állítani a vizes élőhelyeket, hiszen ezek tartják egyensúlyban a víz körforgását, javítva az emberiség egészségét és életminőségét.

E jeles nap minden évben más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz alapvető szerepére. Az idén kiírásra kerülő pályázatok ezekre a megoldandó problémákra keresnek válaszokat, melyekhez a víz visszatérő és új barátainak egyaránt sok sikert és örömöt kíván”- írja a Duna Múzeum csapata.

Pályázatok

Korcsoport szerinti megosztásban már a legapróbbakra is gondoltak. 5-8 éves korig rajzpályázatot hirdettek meg, méghozzá Tamkó Sirató Károly Dal a tóról című versének illusztrálására. Óvó nénik, alsós tanító nénik és bácsik, itt a nagy lehetőség, környezeti nevelés és rajzkészség fejlesztése kettő az egyben. A pályázatról bővebben itt olvashatsz.

“Tervezz vizes közösségi teret!” címmel 12-18 éves kor közötti fiataloknak szól a pályázati felhívás.

Ezen pályázat lényege a pályázó fiatalok a saját településük környékére jellemző, egyedi közteret tervezzenek. Egy elhanyagolt, lepusztult terület adottságait figyelembe véve olyan közösségi zöldfelület tervezése a feladat, amely egy fenntartható természetes vizes élőhelyet imitál. A pályázati kiírásról bővebben itt tájékozódhatsz.

Kor szerinti megkötés nélkül került kiírásra a “Gyalogolj a vízért!” című pályázat.

Itt Magyarországon a tiszta ivóvíz sokszor karnyújtásnyira van – épp csak a csapig kell elmenni akár otthon, akár az iskolában, vagy a munkahelyen vagyunk. Vannak azonban olyan országok, ahol egész más a helyzet, sokszor gyerekeknek kell 6 km-t gyalogolniuk naponta, hogy vízhez jussanak! A szennyezett ivóvíztől, a rossz higiénés körülmények miatt megbetegszenek, kevesebbet vannak az iskolában. Ez nincs így jól! Az együttérzés kifejezése hívta életre a „Gyalogolj a vízért!” („Walking for Water”) nemzetközi akciót. A Duna Múzeum e gondolatok jegyében immár hatodik alkalommal buzdít közös gyaloglásra mindenkit.”

E pályázat során a feladat egyszerű (vagy mégsem?). Baráti társasággal, vagy kis közösségben szervezzetek egy 6 km hosszú gyalogtúrát és vigyetek magatokkal 6 liter vizet! A túra végeztével beszéljétek meg, hogy mire elegendő ennyi víz és milyen lenne, ha mindennap ekkora utat kellene megtenni a drága ivóvízért. A pályázati kiírás bővebben itt olvasható.

Mindegyik pályázat beküldési határideje március 6-a. Hajrá!



Címkék: