AMÚGY nagyon szeretem a leandereket. Nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki a kocsi padlójáról szedte össze a leesett állát, amikor először mediterrán országba tévedt és látta, hogy az autópályák közepén más is bír nőni, mint disznóparéj és nejlozacskófa. A leander annyira strapabíró és egyszerű, hogy szinte kipusztíthatatlan, és ha megkapja azt a keveset, amire szüksége van, tényleg az egyik legszebb virágzó cserje a világon. Csakhogy.
Elköltöztünk, és az eddigi dél-délnyugati napos teraszomból észak-északnyugati, fákkal árnyékolt lett. Se a leanderek, se a muskátlik nem mihálylanak meg egy északi teraszon, ez világos – de ha nem akarok lemondani a megszokott buja virágtengeremről, akkor bizony muszáj új lakókat keresnem a dézsáimba és balkonládáimba. Most azt mesélem el nektek, mit találtam ki a leanderek helyett, hátha valaki hasonló cipőben jár, mint én – vagy neadjisten egyszerűen ráunt a leanderre, mert ilyen is van. (Szolgálati közlemény: persze, hogy nem dobom ki a leandereket. Majd lesz valahogy, ezentúl levéldísznövényként élnek velünk, oszt’kész.)
Na szóval a következőképpen tervezem megteremteni két keskenyke, árnyékos teraszomon az edényes Édenkertet.
Angol vadregény: árnyékliliom, hortenzia, fukszia
Jane Austen is otthon érzi magát itt: a fukszia, az árnyliliom és a hortenzia a vidéki Anglia ódon báját varázsolja a teraszra.
Ha Anglia, akkor hortenzia, ez nem kérdés. Biztos, hogy szerzek be én is, mert egy mészkőhegy oldalában élek, próbálkoztam már hortenziát tartani a kertben, ástam neki jó nagy gödröt, kibéleltem neki való saját földdel meg minden, de nem tudtam becsapni. Edényben jobb lesz neki, ott nem lesz más, csak savanyú föld és lágy víz, és ettől a kombótól olyan kék lesz, hogy csodájára járnak majd a szomszédok! Ráadásul viszonylag jó téltűrő, így elég lesz neki, ha a cserepét jól bebugyolálom valamivel (ez azért fontos, mert a költözéssel a teleltetési lehetőségeim is megcsappantak – vettem ugyan egy mobil fóliaházacskát, ami jól is szerepelt a télen, minden túlélt benne, de végtelen mennyiségű növényt nem bír el…)
A fukszia meg egyenesen ki fog túrni a teraszról. Talán a legszebb virágú kerti növényről van szó – a bámulatosan változatos, kétszínű, rózsaszínű, lila, vörös, bordó virágok kecses táncosnőre emlékeztetnek. Feltétlenül központi helyre fogom tenni, mert messziről nem is tűnik fel a csoda, közel kell hajolni ahhoz, hogy lássuk, milyen jókedvében volt az úristen, amikor a fuksziát megteremtette. Szélvédett helyet keresek neki (észak-nyugati teraszon mondjuk ez nem lesz egyszerű), és figyelek rá, mert víz- és tápanyagigényes növény. Telelni a sátorba megy, nincs mese.
Az árnyékliliomot sem csak lyukpótlónak szánom – ez az alázatos, fegyelmezett, nagy tűrőképességű növény csendben tűri, hogy egyszerű talajtakaróként használjuk, pedig ha több fajtát (keskenyebb és szélesebb levelűeket, sötétzöldeket és világosabbakat, egyszínűeket és csíkosakat) ültetünk össze, őrült izgalmas látványban lesz részünk. És ne felejtsük el azt sem, hogy az árnyékLILIOMnak virága is van. Nem olyan hiperdomináns, mint egy óriási hortenziafej, és nem is olyan szofisztikált, mint a fukszia, de kedves, elegáns és tartós. Télen ő is csak bebugyolálást és védett sarkot kap, elég lesz neki.
Keleti misztikum: japán juhar, babérhanga és japán zsúrló
Balra a japán juhar teljes pompájában, középen feszít vigyázzban a zsúrló, jobbra a babérhanga mutatja friss, piros hajtásait.
Kb. 20 éve mondogatom, hogy egyszer lesz egy japán juharom, egy kisebb fajta, de kicsit még mindig félek tőle, mert nagyon kényes jószág. Viszont lenyűgözően szép, karéjos levelei lehetnek sárgák, zöldek vagy vörösek, sőt az adott példány is változtathatja lombszínét a vegetációs időszak alatt. Alapvetően nagyon sok mindenre nem kell figyelni: savanyú talaj, lágy víz, megfelelő páratartalom. Télen szintén elég takarni, ez jó pont.
A babérhanga mindig is az egyik kedvencem volt, neveltem már, és fogok is újra. Nemcsak az április-májusban nyíló virágfüzérei látványosak, de égőpirosan fénylő új hajtásai is. Kisebb fajtát választok, mert az alapfaj 2 méteresre is megnő, annyi helyem meg nincs, különösen nem edényben. A Pieris jó japán növényhez méltóan savanyú talajt és lágy öntözővizet igényel, de a teleltetéssel nem nagyon kell bajlódni, betakargatom a tövét, ennyivel beéri.
A japán zsúrló igazából vízinövény, tehát simán vízborítás alá kell telepíteni, ez nagyon érdekel, lehet, hogy egy dézsakert első lakója lesz… A bambuszra emlékeztető növény 80-100 cm magasra nő, nagyon egyszerűen tartható. Azért tetszik, mert olyan szamurájosan szigorú kinézetű, jól fogja ellenpontozni a filigrán juhart. Elvileg télálló, de azt majd még ki kell tapasztalnom, hogy pontosan hogyan is kell tartani télen.
Csakazértis szubtrópus: angyaltrombita, szerelemvirág és kamélia
Az angyaltrombita, a szerelemvirág és a kamélia romantikus virágai örök nyarat teremtenek az északi teraszon is.
Az angyaltrombita népszerű dézsás növény, nekem is volt már több is, aztán amíg a fiaim kicsik voltak, gondos anya módjára mellőztem, mert elég mérgező. Eddig mindig az alapváltozat élt nálam, fehér meg elefántcsontszínű, ezért most más színűt választok majd, rózsaszínűt vagy sárgát. Szélvédett sarokba fogom tenni, mert ha a szél belekap a leveleibe és az óriási virágtölcséreibe, könnyen eltörhet vagy felborulhat. Telelni a sátorban fog.
Szintén régi vágyam költözhet be a teraszra: a szerelemvirág, amely nem szerette a régi déli terasz tűző napsütését, így azt gondolom, jól fogja viselni az északnyugati terasz fényviszonyait. Alig várom azokat a bolondos kék virággömböket, remélem, itt is sokáig fog virágozni. Kulcsszavak: kis méretű edény, bőséges öntözés, gondos teleltetés.
A kamélia ugyan japán származású, de Európa melegebb tájain már régóta ültetik, és bennem valami miatt mediterrán hangulatot kelt, úgyhogy nem a japán sarokban fogom elhelyezni, kész, ennyi művészi szabadságot megérdemlek. A kamélia igazi különlegesség. Finom, szomorkás, illatos virágainak lehetetlen ellenállni. Szörnyű kényes növény amúgy, született hisztérika, a legkisebb hanyagságért is bimbólehajigálással áll bosszút, de azért hátha szót értünk egymással. Savanyú talaj, lágy víz, gondos teleltetés – nagyon bízom benne, hogy tudok vele úgy bánni, hogy egy idő után kései Dumas-hősnőként legalább egy szelfit nyomhassak egy csokor kaméliavirággal a kezemben…
Folytatása következik: hamarosan utánajárok, van-e élet a muskátlin túl…
(A képek a pinterestről származnak.)
