Minden télnek vége lesz egyszer, ennek a mostani, furcsa, nem túl kemény, de bosszantóan kitartó télnek is. Akkor a szenvedelmes kertész mellényt és csizmát húz, mert még azért cidri van és a talaj is cuppog, kibattyog a kertbe, nagyot sóhajtva rátámaszkodik az ásó nyelére – és akkor megcsapja az orrát az a semmivel nem összetéveszthető illat: a tavaszi föld szaga.
Korántsem akarok belepiszkítani a bukolikus költői képbe, de a tavaszi föld bódító, magával ragadó illata nem más, mint egy sima kis vegyület, a neve: geozmin. Ráadásul egy rakás szaprofita baktérium állítja elő, egészen pontosan a sugárgombák. Mielőtt kiábrándulnál, kérlek, olvass tovább. Ezek a kis micsodák ugyanis minden földi élet alapja.
Az sugárgombákrul
A sugárgombák (Actinomycetes) – nevükkel ellentétben – nem gombák; rendszertanilag a baktériumok csoportjába tartoznak. Felépítésük ugyanis nagyjából egyezik a prokarióta (sejtmag nélküli) baktériumokéval, ugyanakkor növekedésük során a gombákhoz hasonló telepeket (micéliumokat) képeznek. Ha viszont a micéliumokat alkotó gombafonalak valami miatt széttöredeznek, akkor jól látszik, hogy a baktériumokhoz hasonlítanak.
Azért nagyon fontosak, mert a talajba kerülő szerves anyagok közül pont a nehezebben bomló lignint, pektint, kitint és cellulózt bontják, sőt képesek a nem biogén eredetű szerves anyag lebontására is. Semleges pH-jú, jól levegőző talajban az összes baktérium kb. 30-50%-át adják, számuk grammonként 45 és 100 millió között változik. Alacsony pH-jú, savanyú talajban ritkán vannak 10%-nál többen, míg extrém lúgos (szikes) talajokban akár a baktériumok számának többszörösét is kitehetik.
Szóval ha nincsenek ezek a kis bigyók, akkor a humuszképződés egyik legfontosabb alapanyagát adó kitin és cellulóz évekig darvadozna bomlatlanul a talaj felszínén és a sekély talajrétegekben, nem képződne belőlük a növények gyökerei által felvehető szervetlen tápanyag. Úgyhogy csak ne undorkodjunk tőlük, jó?
A talajban lakó láthatatlan kis lényekről
A talaj felső 25 cm-es rétegében minden egyes hektáron kb. 25 tonna apró élőlény teszi a dolgát minden pillanatban. A szervesanyag bontásának nehezét a talajlakó állatok végzik, majd az általuk megdolgozott átmeneti anyagot átveszik a szabad szemmel nem látható mikroorganizmusok. Lefelé haladva, ahogy csökken a talaj oxigéntartalma, úgy csökken az aerob (levegőt használó) organizmusok száma, mígnem 90 centi mélyen általában megszűnnek. Ez alapvetően nem baj, hiszen a lágyszárú növények gyökérzete ritkán hatol ennél mélyebbre – a fásszárúaknak azonban nem árt, ha a talaj mélyebb rétegeiben is folyik aerob talajmunka.
A szőlő például kifejezetten szeret mélyen gyökerezni – az igazi csúcsborok sajátos ízvilágát nem más adja, mint a termőhely, a dűlő, a terroir anyakőzete.
És hogy miért fontos ez? Mert ha van levegő a talajban, akkor a szervesanyag lebomlása aerob módon zajlik le (ez a korhadás), ilyenkor szén-dioxid, víz és tápelemek képződnek, ezeket a gyökérzet fel tudja venni és hasznosítja. Levegő nélkül jön az anaerob bomlás, a rothadás, amiből nem lesz más, csak metán meg ammónia.
A geozmin és az esőszag
A geozmin a nedvesség hatására szabadul fel a talajból, ezért érezhető akkor, amikor a nedves talajt tavasszal először megfordítjuk. Hasonló illatot érzünk egyébként akkor is, amikor elered az eső. Az esőszagnak tudományos neve is van: petrichor. A szó görög eredetű töve a petros (kő) – ez is arra utal, hogy az illat a földből jön, nem az esőből.
Kutatók szerint evolúciós oka van annak, hogy az esőszagot, az erdőillatot általában mindenki kellemesnek találja: az emberiség fennmaradása hosszú ideig a csapadéktól függött, ezért az eleredő eső illata mindannyiunkban valamifajta boldogságérzést, megnyugvást okoz.
Visszatérve tehát ahhoz az emelkedett pillanathoz, amikor a szenvedelmes kertész először szippant bele az ásó által felszabadított tavaszi földillatba: ahhoz, hogy a sugárgombák végezni tudják hasznos tevékenységüket, szükségeltetik egy kis magas páratartalom és talajnedvesség, valamint kevéssé magas hőmérséklet. Ezért most szippantsd be azt a földillatot, kedves gardenista, mert ha jön a jó idő és a meleg, megy a nedvesség, és vele együtt a tavaszi földszag is!
A végére pedig egy kis meglepetés, szeretettel:
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel –
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
(József Attila)
