A tavaszi virágoknak különleges szerepük van a kertben. A téli hideg és szürkeség után a szervezetünk ki van éhezve a természet újjáéledő látványára. Ilyenkor minden frissen kibújó, akár egy kicsit szerencsétlenül kinéző virágnak is örül az, aki erre fogékony.

Egy korábbi cikkünkben a főként áprilisban virágzó, napos helyet kedvelő évelőket mutattuk be, most az április-májusban virágzó árnyékiak-félárnyékiak következnek. A listába bekerült néhány virágot nem fejlesztő növény is, mint a páfrány, ami megjelenésével virág nélkül is képes versenyre kelni a virágosokkal, illetve pár olyan is, aminek inkább a levele díszít – nem csak tavasszal, hanem egész szezonban.

Mint mindenből, ebből a témából is ki lehet hozni a maximumot, ha átgondoljuk kicsit és utánajárunk, milyen évelő virágok nyílnak egyszerre. Az együtt virágzással fokozhatjuk a látványt, a virágszínek kombinációjával pedig!

Milyen legyen az előkert képe? Mit szeretnék látni a nappali ablakából kinézve? Esetleg egy-egy cseréppel ne rakjak a teraszra? Fehér és kék virágok nyíljanak együtt, vagy legyen vegyes, piros-fehér-rózsaszín-kékes lilás, bánom is én!

A képeken és a virágok nevein túl itt van még néhány tanács, amit érdemes megfogadnod, amikor árnyékos területre szeretnél virágoskertet varázsolni (az előző cikk ide vonatkozó részein túl):

  • A kertben egy terület fényviszonyai erősen befolyásolják, hogyan fog fejlődni az oda ültetett növény. Ha a talaj megfelelő, és vizet is kap rendesen, de mégsem néz ki szépen, akkor érdemes utánanézi, vajon a fény szempontjából jó helyre került-e a növény.
  • A fény mint befolyásoló tényező egy kicsit trükkös, mivel az év folyamán folyamatosan változik. Így nem mindegy, hogy egy növény tavasszal, nyáron vagy ősszel kap több fényt, emellett a napszak sem mindegy. Vegyünk egy páfrányt példának: a reggeli órákban, 10-11 óráig nyáron sem lesz baja, ha tűzi a nap, viszont ha 11 és délután 5-6 között éri napsütés június-augusztusban, akkor levelei jó eséllyel megperzselődnek, növekedése megáll, terjedni nem fog, tehát nem lesz szép. Ezt a hibát gyakran lehet látni árnyékliliomok esetében, amiknek nagy és széles levelei halmozottan ki vannak téve a nap általi károsodásnak. Az árnyékliliomok leveleinek égései már májusban jelentkeznek, ha az imént említett órákban tűzi őket a nap.
  • Árnyékos területen – főként nagy fák alatt – a talaj nedvessége hamar eltűnik, ezért ilyen területen különösen figyelni kell az öntözésre. Erről részletesen itt olvashatsz.
  • A mélyárnyékkal érdemes óvatosan bánni. Az a terület számít mélyen árnyékosnak, a felülről és oldalról is takarást kap, például egy 3-4 emeletes ház belső udvara, amiben még egy nagy fa is áll. Az ilyen kertben nagyon kevés növényfaj marad meg, leginkább csak páfrányokkal érdemes próbálkozni. Ha mindenképp szeretnénk fényt juttatni a kertbe, nem kell kivágni a fát – elég, ha “értelmesen”, vagyis arányosan kiritkítjuk, kinyitjuk kicsit a lombkoronáját, s máris alkalmassá válik a kert az itt bemutatott növények ültetésére is, a cserjék mellett természetesen, amiket egy későbbi cikkben mutatunk be.

A podagrafű laza talajban gyorsan terjed, de nem agresszíven, könnyen kordában tartható

 

Ez pedig a NÖVÉNYLISTA magyarul és latinul. Ha a kertészetben latin névvel érdeklődsz a növények iránt, tuti bevágódsz az eladóknál!

Aegopodium podagraria Variegata – tarkalevelű podagrafű

Alchemilla mollis – lágyszőrű palástfű

Bellis perennis – százszorszép

Bellis sp. – telt virágú százszorszép

Bergenia cordifolia – szívlevelű bőrlevél

Bergenia crassifolia – vaskoslevelű bőrlevél

Brunnera Jack Frost – fehértarka kaukàzusi nefelejcs

Caltha palustris – mocsári gólyahír

Carex morrowii Aureovariegata – tarka sás

Convallaria majalis – májusi gyöngyvirág

Dicentra spectabilis – szívvirág

Dryopteris filix-mas – erdei pajzsika

Euphorbia amygdaloides Purpurea – bordó erdei kutyatej

Fragaria Lipstick – díszeper

Geranium sanguineum – piros gólyaorr

Geranium x magnificum – pompás gólyaorr

Hosta Golden Tiara – sárgatarka árnyékliliom

Hosta undulata Univittata – fehértarka árnyékliliom

Lamium maculatum White Nancy – fehértarka árvacsalán

Lupinus polyphyllus – erdei csillagfürt

Lysimachia nummullaria Aurea – aranysárga pénzlevelű lizinka

Lysimachia nummullaria – pénzlevelű lizinka

Pachysandra terminalis – japán kövérke

Polygonatum odoratum – szagos salamonpecsét

Vinca major – nagy meténg, vinka

Vinca major Variegata – tarka nagy meténg, tarka vinka

Vinca minor – kis meténg, vinka



Címkék: