Van a gyerekeknél az a dobálós korszak. Úgy 1 és 16 év közöttieknél figyelhető meg a jelenség, főleg a természetben. (Szerintük) remek tevékenység, amelyet ruhákkal, cipővel, homokkal, játékokkal, kaviccsal, bottal, gilisztával és kenyérmorzsával is rendszeresen lehet űzni. A szülő pedig feszülten figyel állandóan és tilt, vagy teret és keretet ad a dolognak. Nos, én az utóbbi híve vagyok. Ha annyira dobálhatnékja van, hát dobja, de ne a virágaimra a cipőjét. Ezért transzformáltuk a játékot és dobhatnak vadgesztenyét, meg szennyest kosárba, csúzlival homokbombát, lapos kavicsot a vízen, dagi kavicsot krétával rajzolt körbe, és mindig nyerő a frizbi is.
Most hétvégén például több gyerek is várható hozzánk egy kerti bulira, ezért arra gondoltam, dobáljanak együtt, de ezúttal valami hasznosat és jót: VETŐMAGBOMBÁT!
A játék első fele az elkészítés lesz maga, amit a legtöbb gyerek imád majd: sarazni és szöszmötölni kell, aztán sárgolyót gyurmázni, ez aztán az óvodás-kisiskolás kánaán!
Hogy mi az a vetőmagbomba?
Harc a monokultúra, az egyhangú szántóföldek, a virágtalan rétek és az elgazosodott házudvarok ellen. És gól a hasznos rovarok, méhek és az esztétika javára. No meg játék, méghozzá dobálós! (Bár én simán adnék ilyet esküvői köszönetajándéknak, meg biciklitúrára készülőknek is..)
Persze, ha szimplán fizikai síkon maradunk, akkor virágmagokkal és vízzel kevert agyagos földgombóc, amit eldobunk oda, ahova jól esik a természetben. Az agyag összetartja a gombócot, a benne lévő víz és föld keveréke pedig megadja a kezdő nedvességet és tápanyagot a virágmagnak. Utána a természetre bízzuk őket: eső, napfény, szél éri és amelyik mag jól érzi magát, szép kis növénnyé fejlődik és színesíti a tájat, a természetet. Éppen ezért fontos, hogy olyan magokat tegyünk a gombócba, amelyek nem tájidegenek. Csak semmi leandermag, meg ilyen balgaságok!
Egynyáriak is jöhetnek, de nyugodtan tegyük a keverékbe évelők magjait is, főleg ha napfénykedvelők. Jól kelnek a napraforgó, a kaliforniai kakukkmák, pipacs, kasvirág, ligetszépe, körömvirág, pillangóvirág, büdöske magok például elhanyagolt körülmények között, ezt a méhlegelő projektből is tudom.
Az elkészítés menete:
- Beáztatjuk egy-két órára a virágmagkeveréket
- Egy edénybe fele-fele mennyiségben teszünk gazdag komposztot vagy virágföldet ÉS agyagos földet a kertből. (Ahol nincs, vehet agyagport, de a sima földgombócnak is van esélye, ez talajfüggő.)
- Beleforgatjuk a virágmagokat, jusson több belőle minden gombócba majd
- Annyi vizet öntünk hozzá, hogy jól formálható legyen a massza
- Pingpong labda vagy kisebb méretű golyókat készítünk egy tálcára
- A golyókat kitesszük száradni 4-5 órára vagy addig, ameddig szépen összeállnak
A golyók elkészültek, mehetnek ajándékba egy papírzacsiba, vagy egy kosárba, hogy a kölykök kidobálják magukat egy közeli patakparton.
Jó mulatást!