A gyümölcsfa – a közvélekedés szerint – nem fa. Elmondom, miért.

Nem újdonság, elég szembetűnő, hogy az elmúlt évtizedekben sorra tűntek el a települések zöld domboldalai és kúszott fel rájuk a település belterülete házakkal, közművesített utcákkal. Ismerősek azok a környékek, ahol a hosszú nyeles telkek összevonásával épültek a csilli-villi családi házak, társasházak. Minél menőbb környéken, annál kevesebb fa élte túl a terjeszkedést. Sajnos az építkezések kezdetén a telek értékeinek felmérésekor a legritkábban kerül az elő, hogy a telek fáit, mint értékes elemeket óvják, védjék. Talán az utánajárás hiánya lehet a mögött, hogy a meglévő fákra nem kincsként tekintenek. Pedig árnyékot ad, ami milyen jól jön most a hőségben. A házak vizesedése ellen is jó, épülettől pár méterre ültetve, hisz gyökereivel nagy mennyiségű vizet vesz fel naponta. Nem utolsó maga az idő tényezője sem, hisz egy facsemetét elültetve, várhatunk minimum 8-10 évet mire az értékelhető nagyságúra nő. Csak párat említettem az előnyeiből. Ennek ellenére a jogszabályok is mostoha gyerekként kezelik a gyümölcsfákat.

Tehát ahogy terjeszkednek a városok és települések úgy sorolják át a zártkerteket belterületté, ahova épülnek az új házak. Már pedig gyümölcsfák zömével a zártkertes beépítésnél jellemzők. Itt voltak régen a nagyszülők, szülők gyümölcsösei, veteményesei, szőlői.

Mostanság nem divat a gyümölcsös. Sok vele a munka. Vagy inkább az állhat mögötte, hogy nehezen összeegyeztethető a városi élettel. Ez egy olyan hobbi, ami sok törődést és időt igényel. Kaszálni, permetezni, metszeni, leszedni a gyümölcsöt, majd tárolni, vagy egyből feldolgozni, hogy ne menjen kárba a sok finom termés, esetleg eladni. De mennyiért? Boltban csak annyit veszünk amennyi elfogy. Jó esetben. Nincs vele nagy meló, csak a boltig kell elmenni, majd haza. Szóval a zártkertes gyümölcsös már nem népszerű, érthető okokból.

Az elhanyagolt kertekben elhanyagolt fák vannak, amik még ha szépen is teremnek gyümölcsük alattuk rothad meg. Szomorú. Ugyanakkor a városból kiköltözés trendje miatt kell a hely az újabb és újabb építkezéshez. Ekkor jönnek kapóra a zártkertes övezetek, amiket be lehet vonni belterületbe. A közműveket oda kell vezetni, majd épülhetnek az emeletes vagy amerikai stílusú lapos-tetős házak a szép kilátású domboldalakba. És a gyümölcsfák? Őket nem védi semmi. Általában már öregek, gondozatlanok. Nem fog fájni az építtető vagy tulajdonos szíve, ha kivágjak. És a jogszabályok? Azok sem tekintenek a gyümölcsfákra úgy, mint teljes értékű fára. Sokszor a pótlásuk nem kötelező, tehát kivághatjuk anélkül, hogy helyette barmit is ültetnénk.

Van, ahol már szigorúbb a helyzet, nézzünk egy példát. Ekkor egy előnevelt, lombos fával kell pótolni. A nem gyümölcsfáknál pedig a szabályozás 1 méter magasan mért törzskörméret alapján kell a centiket pótolni. Tehát egy 20 centiméteres törzsátmérőjű fa helyett 4 fát kell elültetni, ha többször iskolázott, legalább 5 cm törzsátmérőjű lombos fát írnak elő. Persze csak akkor, ha nem gyümölcsfáról beszelünk. A gyümölcsfákon kívül egy fával kell pótolni a kiszáradt és az ínvazív fákat is. Persze a szabályozás településenként és kerületenként változik. Így mielőtt nekiesnél az új telek lecsupaszításának, jobb, ha előbb utánajársz a Helyi Építési Szabályzatban a fák védelméről szóló paragrafusnak. Büntetés elkerülése végett.

Szegény gyümölcsfák nincsenek nagy becsben tartva, pedig van zöld levelük, azaz fotoszintetizálnak, megfogják a port, tesznek a jobb mikroklímáért, hűtik a levegőt az árnyékukkal. Ha meghagyod. Viszont ha kivágod, megnyered a légkondi telepítés költségét, mert nincs ami árnyékolja a hatalmas divatos teraszajtót, és megfősz. Nincs, ami árnyékot adjon a teraszodnak, és a burkolat felmelegszik, éget. Máris épülhet a pergola fél misiért, kezded kapizsgálni? Pedig csak ott kellett volna hagyni, ahol van.

Mindent megtesznek, amit egy lombos fa is megtesz a környezetért, és amiért korunkban sok ültessteisegyfát menő üzenet terjed. Kijelenthetjük: a gyümölcsfa nem fa. Nem értékeli korunk, de rendeletekkel támogatjuk a gyümölcsösök minél könnyebb beépíthetőségét. Öntökönrúgás, nekifutásból.



Címkék: