Magyar nyelven is elérhető az iASK által létrehozott EnviroMind nevű környezetvédelmi honlap, ahol a lakosság zavaró szaghatásokat, zajokat és illegális hulladéklerakókat jelenthet be – írja a HVG. Az internetes portálon egy űrlap kitöltésével lehet jelezni a problémát, a korábban beküldött észleléseket pedig térképes formában jelenítik meg. A projekt megalkotóinak célja, hogy a környezeti problémák egyszerűen jelezhetőek legyenek, majd utána gyorsan feldolgozhatók.

Ahhoz persze, hogy az illetékes hivatalok könnyen elvégezhessék a további vizsgálatokat, az is szükséges, hogy ne csak a bejelentők legyenek aktívak, hanem a hivatalok munkatársai is ellátogassanak a honlapra – jegyezte meg a lap.

Az iASK közlése szerint olyan önkormányzati, állami és ipari együttműködés lenne ideális, amelyek keretében segítséget nyújtanak a döntéshozóknak összeszedni azokat az észleléseket, illetve műszeres, szenzoros méréseket, amelyek biztosíthatnák a releváns információkat a lakosságot érintő problémákról, így a megoldás keresésének folyamat is hamarabb elindulna. A rendszerhez a hírek szerint a jövőben csatlakoztathatók lesznek külső adatgyűjtő eszközök, automatizált mérőrendszerek is, mint pl. házi időjárás állomások.

Kiemelt kép: Pixabay



Címkék: