Nyolcvanhat százalékkal csökkent a hét legnagyobb szupermarketlánc üzleteiben eladott nejlonzacskók száma 2015 óta Angliában, de még így is évi egymilliárd fölött van. Az Egyesült Királyságban utolsóként Angliában tették fizetőssé a nejlonzacskókat három éve, öt pennyt kell adni értük. A Tesco, a Sainsbury’s, az Asda, a Morrisons, a Marks & Spencer, a Co-op és a Waitrose üzleteiben 1,04 milliárd darabot adtak el belőlük az áprilissal zárult egy évben. Az azt megelőző 12 hónapban még 1,33 milliárd darab nejlonzacskót vettek a vásárlók, 2014-ben pedig még 7,6 milliárdot – derült ki a kormányzat tájékoztatásából.

Az egy átlagos vevő által évente felhasznált zacskók száma a korábbi 140-ről 2016-2017-ben 24-re, 2017-2018-ra pedig 19-re esett vissza.

A Tesco tavaly augusztusban úgy döntött, megszünteti az egyszer használatos szatyrok árusítását. Helyettük 10 pennys, tartós zacskókat kínál. Az intézkedés jelentős mértékben hozzájárult az adatok javulásához. A Sainsbury’s és az Asda a vizsgált időszakban több nejlonzacskót adott el, mint az azt megelőző évben.

A hét legnagyobb láncon kívül a többit is számításba véve kiderült: 2016-2017-ben 2,12 milliárd darab nejlonszatyrot adtak el, 2017-2018-ban azonban már jóval kevesebbet, 1,75 milliárdot. A hálózatok a zacskók értékesítéséből befolyó pénzből 58,5 millió fontot (21,2 milliárd forintot) fordítottak jótékony célokra, de a valós összeg ennél magasabb lehet, mert nem mindegyikük közölt ezzel kapcsolatos adatokat. Azok alapján, amelyek igen, kiderült: ma már szatyronként 4,3 penny megy jótékony célra a korábbi 3,9 penny helyett.

Az ötpennys intézkedést az Egyesült Királyságban elsőként Walesben vezették be 2011-ben, majd Észak-Írországban 2013-ban, utána pedig Skóciában 2014-ben. A zacskók fizetőssé tétele vélhetően hozzájárult a szigetország körüli tengerek szennyezettségének csökkenéséhez: tavasszal végzett kutatások szerint kevesebb mint feleannyi hánykolódik belőlük a vízben, mint 2010-ben.

 

Forrás: MTI 

Kiemelt kép forrása: Pixabay



Címkék: