Márpedig a tűzijáték nem menő!

Igen, a lincselést kockáztatom, de akkor is fontosnak tartom, hogy kimondjuk (István királyunk biztosan nem fog megsértődni érte): el kellene felejtenünk a nemzeti ünnepek, szilveszteréjek és celebesküvők kötelező tartozékát, a hetedhétországra szóló füst- és hangorgiát, amelyet szépelgő kifejezéssel tűzijátéknak nevezünk. Persze ez itt továbbra is a Gardenista, így aztán nem is a tűzijáték társadalmi vonatkozásait illetjük kritikával, hanem csakis a környezetieket. De azokat aztán tiszta erőből.

Arról, hogy a tűzijáték giccses, értelmetlen rongyrázás vagy lélegzetelállítóan látványos tündérmese, felesleges vitatkozni. De gustibus non est disputandum. Az a része is minimum megosztó, hogy megfelelő pirotechnikai kompetencia nélkül életveszélyes baromkodás vagy tök jó buli – ki mit ért egyik vagy másik alatt. Aztán itt van az az olvasat, hogy mondjuk az én kutyám a füle botját se mozdítja szilveszterkor, a szomszédét viszont konkrétan nyugtatózni kell, hogy ne rohanjon ki a világból rémületében. És oké, akár elfogadható lehet az az érv is, hogy ha ésszel használjuk, a petárda nem szakítja le az ember kezét és nem kell belesüketülni se. A nehézfémek meg a szén-dioxid viszont nem ízlés és nem is lelki érzékenység dolga, hanem a tűzijátékok alkotórészei, illetve reakciótermékei – azaz tények. Azok pedig makacs dolgok.  Nézzük csak, mi minden kerül abba a kis csőbe, amiből az a lélegzetelállító tulipánmotívum lesz a budapesti égbolton.

Perklorátok

Az alkálifémek perklórsavval alkotott sói (elsősorban a kálium-perklorát) nagyon erős oxidálószerek, ami azt jelenti, hogy magas hőmérsékleten oxigén fejlesztése mellett elbomlanak, ha pedig éghető anyagokkal keverik őket, a bomlás robbanásszerű gyorsasággal játszódik le. Ezért használnak perklorátokat a tűzijátékeszközök gyártásához – gyakorlatilag ettől robban a robbanószer. A perklorátok viszont sajnos csúnyán mérgező vegyületek is egyben: egyrészt akadályozzák a pajzsmirigyet a növekedést és fejlődést serkentő hormonok termelésében, másrészt valószínűleg rákkeltőek is.

És akkor képzeljük el, ahogyan ma este a mintegy 5700 pirobomba perkloráttartalma szépen belevitorlázik az ámuló szemünkbe, a tátva maradt szánkba meg a Duna kék vizébe. Merthogy mondhatjuk mi azt, hogy ugyan már, királylány, a tűzijáték 200 méter magasan robban, tuti, hogy nem jut abból semennyi a Duna kék vizébe, de sajnos az a helyzet, hogy de. Az amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) kutatói 2004 és 2006 között vizsgálták egy kis oklahomai tó vizének összetételét a július 4-i tűzijátékok után. 14 órával a show után a víz perklorát-tartalma helyenként több mint ezerszeresére (!) nőtt. A mérgező anyagok mennyisége a víz hőmérsékletétől függően 20-80 nap alatt állt vissza a normál értékre.

Mikroszemcsék

A levegőben szállongó, 2,5 mikron alatti méretű szilárd részecskék néhány éve kerültek a figyelem középpontjába – mióta bebizonyosodott gyalázatos szerepük a légzőszervi és keringési megbetegedések kialakulásában. 2015-ben két amerikai kutató 315 légszennyezettség-vizsgáló állomás adatait vetette össze a július 4-i tűzijátékokat követő 24 órára vonatkozóan. Minden kommentár nélkül közöljük a grafikont. Mint Peking legrosszabb napjaiban.

Nehézfémek és egyéb borzalmak

Hát ez is elég szomorú történet. A csodaszép színes tűzijáték olyan édibédi anyagoktól lesz csodaszép színes, mint a lítium és a stroncium (piros), az alumínium (fehér) vagy a bárium-nitrát (zöld), hogy csak a saját színeinknél maradjunk. Az 1996-os Stockholmi Vízi Fesztivál tűzijáték-parádéja után a levegő arzéntartalma a normál érték duplájára emelkedett, a szintén nem túl barátságos higany vagy az ólom koncentrációja meg egyenesen 500-szorosára nőtt. A higany és az ólom tűzijáték-alapanyagként történő használatát szerencsére egy ideje már betiltották, de egyik sem arról híres, hogy magától csak úgy felszívódna… és mondjuk arzén és stroncium azért maradt bőven az „étlapon”.

Szén-dioxid és ózon

Szintén amerikai az a kutatás, amely szerint a Függetlenség Napján eldurrogtatott 120 millió tonna tűzijáték – elsősorban annak lőportartalma – miatt körülbelül 50.000 tonna szén-dioxid került a levegőbe. Ez kb. annyi, mintha 2700 hektár erdő égett volna le. Persze nagyon jó, hogy nem égett le az a 2700 hektár, de azért ez akkor is nagyon durva környezetszennyezés egyetlen nemzeti ünnep miatt.

AZÉRT, MERT RÉGÓTA CSINÁLJUK, MÉG NEM BIZTOS, HOGY JÓ

A tűzijáték története értelemszerűen a lőpor feltalálásához kötődik, és mint ilyen, az ókori Kínából terjedt el a világban, és természetesen ma is Kína a termékek első számú gyártója. Kínában már a 12. században is tartottak a maiakhoz hasonló tűzijátékokat, például a császárok születésnapján vagy nagy egyházi ünnepeken.

Európában a mediterrán országok – Itália, Spanyolország és Málta – jártak az élen a durrantgatásban. Magyarországra is Itáliából került a szokás: a feljegyzések szerint Mátyás király és Beatrix királyné esküvőjén láthatott először tűzijátékot a magyar közönség. Az augusztus 20-i látványosságot 1927 óta rendezik meg a Duna felett (kivételek: a második világháború évei, valamint 1956 és 1966 közötti időszakot).

És ami bennünket jobbára elkerül, de globálisan igenis jelen van

Az augusztus 20-i állami tűzijáték szerencsére csak félórán át tart (az idén bejelentett többi 357 valószínűleg még addig sem), és Magyarországon nem terjedt el az a szokás, hogy nemzeti ünnepen a saját kertünkben is puffogtatunk – az Egyesült Államokban például iszonyú sokan tartanak saját tűzijátékot az ő legfontosabb nemzeti ünnepükön, július 4-én, és ennek meg is szokott lenni a szomorú „eredménylistája”, a CO2-kibocsátás mellett leégett épületek, kiégett autók, súlyos sérülések és komoly anyagi kár formájában. Mondjuk Magyarországon is oltanak a tűzoltók növényzetet bőven azért, mert a magát nagymenőnek gondoló ünneplő okostojás nem gondolkodott, mielőtt meggyújtotta a szerzeményeit a kertben.

Az USA-ban statisztikailag abszolút mérhető az a számunkra szerencsére szinte ismeretlen jelenség is, hogy a háborús veteránok komoly poszttraumás stresszt élnek át egy-egy robbanás, vagy pláne robbanássorozat hallatán.

Jól tud-e lakni a kecske és meg tud-e maradni a káposzta?

Igen, vannak arra irányuló kutatások, sőt kísérletek is, hogy a tűzijátékok súlyosan mérgező és/vagy környezetszennyező alapanyagait hasonló hatású, de egészségesebb vegyületekre cseréljék. Egyrészt a gyújtáshoz perklorátok helyett nitrocellulózt vagy más nitrogén-alapú anyagokat használnak, amelyek kevesebb füstöt okádnak és tisztábban égnek. Sajnos ezek a megoldások egyelőre elég drágák, viszont közel sem olyan látványosak, mint a füstös-mérgező változatok.

A kaliforniai Disneyland 2004 óta lőpor helyett sűrített levegőt használ a tűzijátékok indításához. Az eljárás nagyon drága, de a Disney fejlesztéseire érdemes odafigyelni, mert az Egyesült Államok legnagyobb privát tűzijáték-felhasználójáról van szó (egy 2003-as kimutatás szerint a kaliforniai park év 239 napján tart napi három show-t!), ráadásul fő célközönsége a társadalom igen érzékeny és nagy befolyással bíró része: a kisgyerekes családok.

A perklorátok kiváltói lehetnek a perjodátok is, amelyekben a klóratomot jóddal helyettesítik – ez a megoldás tűnik egyelőre a legígéretesebbnek mind környezetvédelmi, mind pedig látványtechnikai szempontból.

Ami pedig a hazai állapotokat illeti: Magyarországon ugyan nagyon szigorú szabályozás mellett szabad csak pirotechnikai eszközöket forgalmazni és használni, de nem találtam információt arról, vajon az illetékes magyar hivatalok tisztában vannak-e azzal, hogy pontosan mit tartalmaznak az engedélyezett eszközök. És persze a sok amerikai példa helyett szívesen hoztam volna magyar vizsgálati eredményeket a tűzijátékok környezeti hatásairól akár csak Budapest vagy a Balaton környékén – de úgy tűnik, idehaza ezt nem nagyon vizsgálja senki.

Címkék: