Több mint kétszeresére lehetne növelni a csapadék mennyiségét a Szaharában nagy kiterjedésű napelem– és szélfarmok kiépítésével – állítják a kutatók, akik egy szimulációs modell segítségével vizsgálták meg, hogy milyen hatása lenne, ha a Föld legnagyobb sivatagjának egészét beborítanák szélturbinákkal és napelemekkel.

“Számítottunk arra hogy több lesz az esőzés és a növényzet, ám amikor lefuttattuk a klímamodellünket, és megláttuk az eredményeket, szó szerint ledöbbentünk”

– mondta Safa Motesharrei, a Marylandi Egyetem kutatója.

Az Észak-Afrikában elterülő Szahara nagy része lakhatatlan. A sivatag déli peremén húzódó Száhel-övezet lakossága azonban rohamosan növekszik, noha ez a világ egyik legszegényebb régiója, amelyet ráadásul nem kímélnek az éghajlatváltozás pusztító hatásai. A legutóbbi, 2017-es aszály olyan élelmiszerválságot eredményezett, amelynek nyomán hat ország ötmillió lakója szorul rá élelmiszersegélyekre, az alultáplált gyerekeket pedig az éhenhalás veszélye fenyegeti.

Pixabay

 

Motesharrei szerint a légmozgások és felszíni hőmérsékletek megváltoztatásával azonban a szélturbinák és napelemek képesek növelni a régióban a csapadék mennyiségét. A modell szerint az esőzés serkenti a vegetáció növekedését, ami még több esőt eredményez.

A Science című tudományos lapban megjelent tanulmány szerzői szerint, ha az egész sivatagot szélturbinák borítanák, egyötödét pedig napelemek, azzal több mint megkétszereződne a napi átlagos csapadékmennyiség a jelenlegi 0,24 milliméterről 0,59 milliméterre. Ennek pedig “jelentős ökológiai, környezeti és társadalmi hatásai” lennének. Amennyiben csak a Szahara északnyugati negyedét borítanák szélfarmok, az 0,17 milliméterrel növelné a napi átlagos csapadékmennyiséget, aminek a Száhel-övezet lenne a legnagyobb haszonélvezője. Motesharrei szerint megfelelő helyválasztással maximalizálni lehet a szélturbinák és napelemek jótékony hatását.

Oli Brown, a Chatham House londoni agytröszt szakértője szerint azonban a régió egyes részeit sújtó szegénység és fegyveres konfliktusok megnehezítenék a nagy kiterjedésű napelem- és szélfarmok kiépítését, még ha azok kivitelezhetőek is lennének. Az ilyesfajta beruházások továbbá számos problémát vetnének fel az őslakosok földhöz való jogával és kitelepítésével kapcsolatban.

“Úgy vélem, hogy a Szahara napelemekkel és szélfarmokkal való beépítése nagy valószínűséggel nem fog megvalósulni a közeljövőben”

– mondta Brown, hozzátéve, hogy ugyanakkor fontos és hasznos dolog elgondolkodni különböző alternatív jövőkön, és hogy azoknak milyen szándékolatlan következményei lehetnek, legyenek azok akár negatívak, akár pozitívak.

 

Forrás: MTI 

Kiemelt kép forrása: Pixabay



Címkék: