Rengeteg tárgy vesz minket körül. Ezek egy nagy része a mai modern életünkhöz elengedhetetlenül szükséges – vagy legalább is azt gondoljuk róluk – s mert megszoktuk a használatukkal járó kényelmet, hogy időt és energiát spórolunk velük, nem szívesen válunk meg tőlük. Elvégre, ezért emelkedtünk ki az állatvilágból, mert elkezdtünk eszközöket használni, tárgyakat készíteni, amik segítségével legyőzhettük a minket fogyasztó ragadozókat.
Tárgyaink egy másik nagy csoportját képezik azok a dolgok, amiket díszértékük miatt tartunk. Ezek is mindenhol ott vannak: a kocsiban, kinn a kertben és benn a lakásban az összes helyiségben. A szobákon belül pedig ott vannak a hűtőn, a táskánkon, és persze magunkra is aggatjuk őket, mert kevésnek érezzük azt, ami körülvesz minket.
A giccs egy alamuszi dolog, nagyon könnyű szeretni. Elkerülni szinte lehetetlen, hiszen a szülők – materiális szinten – már kisgyerekként ajándéktárgyakkal “etetik” csemetéiket, így csillapítva azok szűnni nem akaró újdonság iránti éhségét. Így szocializál bennünket ez a színes-szagos világ, felnőtté válva pedig, tudat alatt ott működnek ezek az impulzusok, és mi nagyon keveset tehetünk ellene. Sok tanulás és gyakorlás árán tudjuk csak valamelyest kontrollálni ezt a belső kényszert, de teljes győzelmet a giccs felett szinte senki nem arathat, aki egy mai, modernnek nevezett fogyasztói társadalomban él. Te sem, és én sem.
Mindezek ellenére most kísérletet teszek arra, hogy felfegyverezzelek egy nagy adag látásmóddal a giccs ellen. S mivel ez itt a Gardenista, így a kerti giccsek ellen hívlak ebbe a megnyerhetetlen, elkeseredett háborúba. Bár a küzdelem kimenetele nem kétséges, csatákat azért még nyerhetünk. Partizánakciókkal – a Félreértett kertészkedés sorozat cikkeivel – szerezhetünk néhány kellemetlen pillanatot a giccs láthatatlan és megfoghatatlan urának.
Először is, ismerjük meg az ellenség jellemrajzát. A Wikipédián leírtaknál jobban nem tudnám összefoglalni, hogy mi is az a giccs:
“A giccs a művészetek eszközeit használó, a művészet látszatát keltő, többnyire kereskedelmi természetű és célú alkotás.
A giccs egyszerű érzelmi, gondolati sablonokat, kliséket közvetítő termék, a konzumkultúra része, a közhelyesség, sztereotípiák halmozása, túlzások, szinesztézia (hatás többféle érzékre) jellemző rá, az elvárásoknak való megfelelés eszközeivel hat. Jellemző rá az eredetiség és különösség hiánya. Az élet minden területén előfordulhat, az esztétika foglalkozik vele, de nem művészeti kategória…”
“Lételeme a fogyasztás, célja a fogyasztói igények tömeges kielégítése a befogadó érzelmi és gondolati kiszolgáltatottságának kihasználásával.”
Ez tehát a megfogalmazás, s most nézzük csoportokra bontva, konkrét példákon keresztül, hogy szerintem mi is az a kerti giccs. Ha ezek után felismered, nagyobb eséllyel tudsz majd ellenállni neki. Mert ugye ellen akarsz?
Félreértett kertészkedés
Minisorozatunk első részében az autógumik félresiklott kertészeti alkalmazását, a másodikban a népi hagyományok egyik félreértett továbbélését, a köcsögfát vizsgáltuk, majd jött a szekér és a dísztárcsa. Ezután pedig a felesleges, csúnya és ökológiai szempontból káros burkolatokról alkottunk véleményt.
Tömeggyártott műkő szobrok – angyalok, tündérek és szűz leányok az örökkévalóságnak
Azt hiszem senkinek sem kell bemutatni az általában hófehér, esetleg halványbarna vagy szürke kisebb-nagyobb műkőszobrokat. A kerti giccs mintapéldái ők, az ellenállhatatlan cukiság-faktor minden erejével támadnak.
Fotók: ebay.com, amazon.com
Témaválasztásukkal kikényszerítik a szerintük létezésükért alanyi jogon járó védelmet, megelőlegezve a kritizálónak egy jókora adag lelkiismeretfurdalást. Ki merne nyíltan leszólni egy mosolygós kisfiút/kislányt ábrázoló pöttöm szobrocskát, egy karcsú, kecses, ártatlanságot sugárzó nőalakot, egy tüneményes kis tündérkét, vagy egy bármilyen cuki állatot formázó, tehát alapvetően a természet témaköréből merítő alkotást, avagy “alkotást”. S ha mindez nem lenne elég, sok ilyen kis lény duplán és triplán bevonja magát a cukiságpáncéllal. A kötelező finom kis mosoly, a pufók arc, a hatalmas babaszemek, a kis szárnyacskák (ál)vallási védvonala mellett sokszor még egy kis állatkát is fojtogatnak, természetesen abból is a kölyök változatot. Hát ki merne erre rosszat mondani?
A fent használt jelzők szándékosak. A fogyasztói társadalom tündi-bündi kultúráját okító jelleggel nehéz kritikával illetni, hiszen az emberek a nekem ez tetszik/nem tetszik csoportok mentén széthasadva nehezen állnak át egyik vagy másik oldalra. A mindenki számára teljesen szubjektíven érzékelt és értékelt szépség és igényesség fogalma olyan, mint egy hatalmas, csiszolt felületű szappanos vasgolyó: nehezen megfogható, és még nehezebben alakítható. Gondolkodásra, háttér információk gyűjtésére nincs időnk vagy nem szánunk rá, hisz sokkal kényelmesebb a legelső belső hangra hallgatni, ami pedig értelemszerűen a vizuális ingerekre ad választ és mond értékítéletet, a legtöbb ember esetében végérvényesen.
Ha valami szép színes vagy épp ellenkezőleg, letisztult, egységes színű, ha a témája kedves, akkor az nagyon sokak számára csakis értékes lehet. Ehhez jön még a tömegével termelt áruk relatív olcsósága, s ha valami olcsó, akkor az soknak elérhető, s ha elérhető, akkor értékes, hiszen ennyire én is vagyok értékes, mert ennyi nekem is jár.
És épp ez a giccs legnagyobb fegyvere, ez a trükkös hazugság és manipuláció az, amivel egy futószalagon gyártott termék mindig előnyben lesz az egyedivel és igényessel szemben.
Ne érts félre, nem vagyok sem ősember életmódra vágyakozó ne vásárolj soha semmit szélsőnomád, sem kommunista, sem szakma-sznob. Remekül érzem magam ebben a mai világban, hálás vagyok a sorsnak, hogy most élek és nem mondjuk 300 évvel ezelőtt még akkor is, ha valóban frusztrál az életünket feltöltő (műanyag) szemét, a mindennapos, elemi nemtörődömségből fakadó környezetszennyezés és úgy összességében a társadalmunknak ez az életmódja, amivel szép lassan (lassan?) kicsináljuk a bolygót.
Hogy hogy esik egybe a giccs témája a fogyasztói társadalommal és a bolygó pusztításával? Úgy, hogy a giccs is egy olyan dolog, amit leginkább minden ok nélkül megveszünk. Mert tetszik. Mert csak.
És inkább tartsanak sokan szakma sznobnak azért, mert gondolkodásra merek bátorítani másokat, mint hogy halkan morogjak az orrom alatt a kertjeinket változatos álruhába öltözve, végtelen menyiségben elborító gagyi láttán.
A csobogó üzembe helyezése nem épp szakszerűen történt
Itt van például ez a leányka. Hatalmas kagylóhéjon ücsörögve talán Vénusz kishúgát csodálhatjuk épp, amint kancsóból önti a vizet a tóba, vagyis magát az életet biztosítja a vízi állatok és növények számára. Idilli. De várjunk csak! Mi az a fehér hosszú ott ami jön ki a vízből? Igen, az egy műanyag cső, amit lesúlyoztak egy kődarabbal, s a víz valójában abból folyik. Hogy a termék volt-e kicsit hibás és amiatt nem lehetett bekötni a vizet, hogy a kancsóból folyjon, vagy a tulajdonos rendelkezett a jó az úgy mentalitással, nem tudni. Az összkép viszont méltó a szánakozásukra.
Fotók: ebay.com
A tündérek világa megint csak egy olyan terület, amivel gyerekkorunkban ismerkedtünk meg. A futószalagok tulajdonosainak gondolkodása szerint így hát ha máshogy nem is, a nagy számok törvénye alapján sokakban fennmarad a rajongás ezek iránt a mesebeli, csodákat tevő szárnyas lények iránt. A tündérek a tünci fegyvertárukba felvették az ezo kézigránátokat is, hiszen ők varázserővel bírnak, tehát biztosan szerencsét is hoznak, s a kertbe kihelyezve őket mindenféle mesebeli dolgok történnek majd. Például biztos nem pusztul ki a fa, ha fullra körbeburkolják, ha a térkő rengetegre kerül egy ilyen kis szobor.
Tömeggyártott műkő szobrok – állatok
Fotó: ebay.com, amazon.com és a szerző saját felvételei
Végeláthatatlan változatosság, 15 centistől a 2-3 méteresig mindent megkaphatsz, ahogy a pénztárca bírja, ha van időd végigjárni a műköves standokat szerte az országban, vagy vadászni az interneten. Legáltalánosabbak és legnépszerűbbek az (ál)tekintélyt parancsoló oroszlánok, a húsevő humanoidok alapvető étrendjéhez tartozó nyuszik, kacsák és csibék, és persze a budai kertekbe pillanatok alatt egzotikus hatást varázsló elefántok. Bár tatut, vombatot vagy kacsacsőrű emlőst még nem láttam műkőből megálmodva, ez nem jelenti azt, hogy nincs, vagy nem kezdi el gyártani valaki a közeljövőben.
Érdemes kicsit jobban megnézi ezt a lovas képet. Gyanús, hogy a szobor tök lapos, tehát csak ebből az egy nézetből illetve az ellenkezőből néz ki valahogy. A drámai póz, a megvadult, felágaskodó állat látványa a lobogó sörényével és a riadt tekintetével, kiegészülve az érthetetlen hullámmotívummal igazi mintapéldája a giccsre annyira jellemző, érzékszervekre többszörösen ható megformálásnak. A giccsre oly sokszor jellemző igénytelenség ebben az esetbe viszont nem a tárgyon jeleik meg, hanem az eladó hozzáállásán. Az a Photoshop hadművelet, amivel ezt a szobrot elhelyezték egy kert képén, párját ritkítja. Így van ez, az igénytelenség mindig utat tör magának.
Fotó: amazon.co.uk
Ebben a két szerencsétlen oroszlánban nem is a csiszolt felületük, a rikító, természetellenes és élettelen hófehér színük a legröhejesebb, hanem a szerencsétlenek aránytalan teste, főleg a végtagjaik. A törzshöz ilyen egyedien csatlakozó mellső végtagok megálmodása és kivitelezését nevezem én igazi (ál)művészetnek.
Fotó: amazon.co.uk
Illetve nem is, nem a lábak, tévedtem. Mikor egy teljesen homogén felületű és színű szobron megpróbálják érzékelteti a szivárványhártya eltérő színét, akkor ez lesz a végeredmény. Az egész pályás vizuális letámadás jegyében szánjunk egy perc figyelmet ennek a fogazatnak. Csányi Vilmos etológus a tíz ujját megnyalná, ha találna egyszer egy ilyen oroszlánt valahol Afrika mélyén. Az alkotó feltehetően egy műanyag vámpírfog beépítésével oldotta meg ennek a sziszifuszi munkát igénylő részletnek a kivitelezését.
Fotó: ebay.com
A nyugati civilizáció gyíkemberei hazánkra szerencsére még nem öntötték rá minden szemetesvödrüket. Bár ezt úgy is tekinthetjük, hogy van még ott muníció, így a közeljövőben várható a manók és koboldok térhódítása a magyar ugaron, hogy kiszorítsák a jó öreg szürke marhákat, mangalicákat és gyöngytyúkokat. Készüljünk fel, az ellenségnek vannak még tartalékai.
Félreértett kertészkedés
Ha már egyszer olyan szerencsés vagy, hogy kertes házban élsz vagy legalább is a házhoz ahol laksz, tartozik valamilyen méretű kert, biztos gondolkodtál már azon, hogyan tehetnéd még szebbé. Ez a cikk most nem feltétlenül konkrét kert(sz)építő tanácsot ad, de nem is mindig arra van szükség. Most inkább azt javasoljuk, vegyél el, vegyél ki valamit a kertedből, ha te is úgy látod jónak. Ez a cikk a szemléletedet szeretné formálni. Ha végigolvastad, gondold át, hátha nálad is van valami oda nem illő a környezetedben. Sosem késő eltüntetni!
Realisztikus – vagy ahhoz közelítő – állatos dísztárgyak
Köszönöm szépen, nem kérem. Azt a nyolc árvácskát vinném el inkább. Nem, nem kell csomagolni, jó lesz úgy. Viszlát!
Az olcsó és gagyi jegyében egy-két éve kezdtek elszaporodni az állatos sziluettek. Ebben ugye az a jó, hogy kevés anyagból megvan, a szállítása is olcsóbb, ezáltal versenyképes az ára a többi szeméttel, amit kerti dísztárgy néven árulnak. Az anyagát és a formát hagyjuk is, csodáljuk meg inkább ezt az avantgardba hajló festési technikát – aztán gyorsan felejtsük is el.
A giccses kerti tárgyak egyik visszafogott példája – anyaga legalább fém, és egy pávához képest a színei is erősen visszafogottak.
Nem tudom, hogy az egyszínű vagy ezek a színes szagos dolgok bántják-e jobban a lelkem. Ez legalább valamennyire belesimul a háttérbe, feltéve persze, ha növények közé helyezik. A quasimodo oroszlánt sehogy nem lehet eltünteti, csak ha elássuk, de akkor meg minek vettük meg, ugye? Egyetlen érv szól a páva mellett, mégpedig az anyaga. Ez legalább tetőtől talpig fém, ami egész dicséretes dolog, ez már szinte minőségi giccs.
A bárhová leszúrható, örök életű, országot soha el nem hagyó, nem fázós gólya. Hagyd ki a kertedből, szebb lesz nélküle!
Ugyanez nem mondható el erről a nyomorult gólyáról. Az állatos kerti izék nyilvánvalóan azt a célt szolgálják, hogy megteremtsék a természetesség illúzióját egy kertben. A giccs fogalmát használva úgy is mondhatnám, hogy természetességet hazudunk oda, ahol sajnos nincs más, csak polietilén, polipropilén és polisztirol.
Van az a helyzet, amikor valaminél még a semmi is jobb. Ez olyan.
Ha lehet fokozni a fröccsöntött műanyag hulladékok kerti alkalmazását, akkor az ez. A mini tavat hagyjuk is, ekkora vízmennyiség egyszerűen életre alkalmatlan a mi forró nyaraink miatt, de legalább is nagyon körülményesen fenntartható. Megszakad a gardenista szíve amikor ilyet lát, bár a vízbe fulladt műanyag kacsák látványában felfedezhető némi perverz élvezet.
Fotó: pinterest.com
Ebből az első sorozatból ezt a hattyúpárt zártam leginkább a szívembe. A háttérben megbújó szemétkupac és a gondosan összeválogatott lapos kövek megalapozzák a kompozíció művészi erejét és a természetesség üzenetét. A megoldásra, ahogyan megoldották víz megidézését a festékszóróval lefújt kövekkel, nos, erre csak csettinteni lehet, kötekedni nem. A hattyúk kivitelezése egészen részletgazdag, a giccsre egészen nem jellemző módon időigényes feladat lehetett.
Szomorú pillanatkép egy magányos műanyag állatról.
Emlékszel még Vénusz húgára fentebb? Ez annak a jelenetnek a másik fele, a lány a kecskétől balra áll. A kősivatagból az éltető víz felé menekülő plasztik kecske maga a megtervezett drámai kompozíció. Könyörgöm, valaki üssön meg, inkább az fájjon, mint ez.
A rejtőzködés mestere – a kőolaj származék krokodil
Miután idén tavasszal végigfotóztam egy kertészeti kiállítást, otthon rendezgettem a képeket a gépemen, s csak akkor vettem észre, micsoda vadat lőttem. A zsákmány a mini szökőkút akart lenni, a vízi salátában megbújó krokodil csak a ráadás volt. Nem hiába, a krokodil lesből és halkan támad, alig észrevehető áldozata számára. A kivitelezés részletgazdagsága ellenére az ítélete kegyetlen: nem más ez, mint a sárga kukába való hulladék. Akinek kertje van, kertet szeretne, s bele életet, az szánja rá az időt és fáradtságot, és törődjön élő-lényekkel, vegyen a tavába halat. Igen, azokat etetni kell, vigyázni kell rájuk, télen esetleg kiszedni ha a tó nem elég mély, satöbbi. A giccs kényelmes alternatívát kínál ugyan, az általa elérhető felszínes örömök viszont sokkal gyengébbek, mint a valódi természet valódi élettel való megtöltése. Nem lehet krokodilod? Nyugi, az emberiség jóval több, mint 99.999 %-nak szintén nem lehet, ezen a téren nem marad le senki.
…és műfészket miért nem lehet kapni hozzájuk? Ez így értelmetlen! Mit kezdjek így velük?
Ezektől az élethű madárkáktól egem kiráz a hideg, és nem vagyok biztos benne, hogy egy macska vagy akár egy kutya nem tekinti őket könnyű zsákmánynak, de akár csak játék céljából is elszaladhatnak velük. Való igaz, hogy madárbarát kertet létrehozni időigényesebb feladat, mint venni ötöt ezekből a kis izékből. De tegyük fel a kérdést: Hosszú távon melyik fog nagyobb örömet okozni? Fogod ezeket nézegetni távcsővel, hogy vajon mikor repülnek ki? Izgulsz majd értük, hogy egyáltalán megérik-e a felnőtt kort?
Mit ad nekünk a giccs a vásárlás pillanatnyi örömén kívül és mit adnak a valódi, élő dolgok, amikre ki akarjuk váltani őket?
Ilyen arcot szoktam vágni én is olyankor, mikor este belenézek a tükörbe, látom, hogy meg kellene borotválkozni, de nagyon nincs kedvem. Majd reggel.
Zárjuk ezt a sorozatot egy szomorú kutyával, hogy aztán valami vidámabbal kezdjük majd az az újat. Talán amiatt szomorú, hogy egy kifejezetten művinek ható, a természetesség halvány látszatára sem adó csobogót kell őriznie? Ezt sosem fogjuk megtudni, de egyvalamivel segíthetünk neki: őt és hasonló kivitelezésű társait soha, semmilyen körülmények között ne vedd meg. Vegyél helyettük inkább még egy növényt, vagy kettőt, azért szeretjük a kertészeteket, nem az ilyenek miatt.
Neked melyik volt a kedvenced? Esetleg van saját? Gyere Facebook-ra, és mutasd meg!
FOLYTATJUK!
