Nem véletlenül van már a vizes élőhelyeknek is világnapja. A világ vizes élőhelyei egyre pusztulnak és vészesen fogynak.
A 2017-es WWF beszámoló adatai alapján Európa vizes élőhelyeinek kétharmada, világviszonylatban pedig 87%-uk tűnt el. Brutális és rendkívül ijesztő számok ezek. Teljes mértékben az emberi tevékenység miatt.
“Néhány évszázaddal ezelőtt a folyók, árterek és egyéb vízjárta területek szerepe még nem volt ismert, ezért szabályozta az ember a folyókat, csapolta le a mocsarakat. Ám ma, amikor a környezeti erőforrások felélése ilyen gyors ütemben halad, kulcsfontosságú, hogy közelebbről is megismerjük a vizes élőhelyek szolgáltatásait, hogy önmagunkat is megvédhessük velük együtt.”
Hiszen mindez visszahat az emberiségre és a vizes élőhelyek hiánya a társadalom sérülékenységére is kihat, ami a szélsőséges természeti hatásokkal szembeni ellenállást illeti.
Ramsari Egyezmény
1971-ben a csatlakozó országok eredeti célja a rohamosan csökkenő vízimadár-állományok védelmének biztosítása volt. Hamar ráébredtek, hogy önmagában az élőhelyek védelme nem elegendő, az ökológiai rendszert kell megőrizni, amely képes az ott előforduló fajok eltartására. 1971. február 2-án 18 ország írta alá a vizes élőhelyek védelméről szóló egyezményt Iránban, Ramsar városában. 1975-ben lépett hatályba az egyezmény, Magyarország pedig 1979-ben csatlakozott hozzá. 29 hazai Ramsari terület van, néhány ismertebb: a kardoskúti Fehér-tó, Balaton, Velence és Dinnyés, Fertő-tó, stb. A hazai Ramsari területek teljes listája itt érhető el.
A Magyar Állami Természetvédelem hivatalos honlapján olvasható fogalom meghatározás szerint “”wetland”-nek, azaz vizes élőhelynek nevezzük azokat a területeket, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a víz az elsődleges meghatározó tényező. Ahol a talajvíz szintje a felszín közelében van, vagy ahol a talaj időszakosan vagy állandóan vízréteggel borított, sokfelé megtalálhatók. (…) Ugyanakkor a vizes élőhelyek “magukba foglalhatják a parti, tengerparti részeket közvetlenül a vizes élőhely területe mellett, valamint szigeteket és apály idején hat méternél mélyebb tengervíz testeket is, melyek a vizes élőhely területén belül vannak. “”
Testőr
„A vizes élőhelyek természetes testőreink: elsimítják az árhullámokat, védve az embert a katasztrofális áradásoktól; magukba szívják és tárolják a tavasszal érkező vizeket, majd a nyári csapadékhiányos időszakban biztosítják a vizet a növényeknek,” – mondta Siposs Viktória, a WWF Magyarország Vizesélőhely-védelmi programjának szakértője. A vizes élőhelyek a talaj vízháztartását is javítják, így a környezetükben lévő élővilág és mezőgazdasági növények jobb vízellátást kapnak azokhoz a területekhez képest, melyek nem vizes élőhelyek mellett találhatók.
A vizes élőhelyek másik fontos szerepe, egy esetleges szennyezés, ökológiai katasztrófa után az élőviláguk képes a folyók élővilágának a megújítására, visszapótlására. Például ökológiai katasztrófa volt a 2000-ben bekövetkezett tiszai cianid-szennyezés. A Tiszát ért vegyi szennyezés a folyó főmedrén levonult és nem jutott be a mellékfolyóiba, holtágakba, tavakba. Az erősen mérgező vegyület óriási pusztítást végzett, de a vízzel együtt elvonult. A regenerálódás során a Tisza élővilágát később a mellékfolyók vizei teremtették újjá, és a távolabbi területek vizes élőhelyeinek élővilága akkor kapcsolódott be ebbe a folyamatba, amikor a következő tiszai áradás közvetlen kapcsolatot teremtett a folyó és az ártere között.
Tehát a lehulló csapadék patakokon, folyókon keresztül járja be az országot, országokat. A lehulló csapadék egy bizonyos része vizes élőhelyekben tárolódik. Ezzel csökkentik a folyók árhullámait, így csupán a létezésükkel megelőzik számos katasztrófahelyzet kialakulását, tompítják az időjárás viszontagságait, menedékként pedig segítenek az esetleges katasztrófa bekövetkeztével a bennük elraktározott élővilág újra be tudja népesíteni a vizek világát, segít a regenerálódásban.
Magyarországon sem jobb a helyzet
Hazánk is elvesztette a vizes élőhelyek többségét, derül ki a tavalyi WWF cikkből. Pont emiatt fordul elő az, hogy a tavaszi áradások, árvízveszély után nagyon hamar jelentkezik a nyári aszályos időszak.
Okosabb vízgazdálkodás kell
A szakértők szerint, megfelelő megoldást jelentene, ha a folyókat kísérő természetes, mély fekvésű területeken – megfelelő mérnöki módszerekkel – kiengednék az áradás vizét és elraktároznák a nyári aszályos időszakra. Itt előtérbe kerülnének a hagyományos, mára már eltűnőben lévő felhasználási módok, mint például a legeltetés. Az így kialakított táj a klímaváltozás hatásaival szemben is ellenállóbb, mivel megőrzi a víztartalékokat, illetve megelőzi a terület kiszáradását.
A vizes élőhelyek megőrzésének meglehetősen nagy megtérülési értéke. Az árvizek ilyen módon történő tárolása, a táji adottságokra alapozva olcsóbb, és méltán lehetne a folyómeder szabályozásának alternatívája. Az árvízi kockázatok elkerülése mellett a vizes élőhelyek halbölcsőként, illetve rekreációs lehetőségeket kínáló pihenőhelyként is értékesek lehetnek.
Az aszály és az árvíz elleni védekezésre költött pénz nagy részét meg lehetne takarítani, ha a vízgazdálkodásban jobban építenének a vizes élőhelyek ingyenes szolgáltatásaira – olvasható a Greenfo cikkében. Ha nagyobb teret adnánk a folyóknak, és lenne hova szétáradni a sok víznek, nem kellene költséges beruházásokkal árvízvédelmi építményeket létrehozni. A tavaszi árvíz a talajt átjárva nem csak vízzel, hanem tápanyaggal is ellátja, így tápanyagban és talajnedvességben gazdag területen lehet gazdálkodni az ár visszahúzódása után. Ahol megtartjuk a tavaszi áradásból származó vizet, ott átjárja a talajt, később jelentkezik a kiszáradás, hiszen javítja a talaj vízellátását, és mérsékli a nyári aszály kialakulásának veszélyét. A vizes élőhelyek nyári túlszáradást lassító hatásúak (szélfogó, párásító, árnyékoló, mikroklíma kialakító), ezzel óriási szolgáltatást biztosítanak: több és jobb minőségű terményt, valamint az öntözési költség megtakarítását.
Igaz a mondás: jótett helyébe jót várj! 🙂 Ha teszünk értük, százszorosan kapjuk azt vissza.
