Talán emlékeztek rá, két diófánk is van a maga csodálatos előnyeivel, mint az egész idényben tartó árnyékolás-hűsítés és a finom diótermés. Persze idővel a hátrányával is megismerkedtünk: egy-egy hetvenéves diófának szép nagy lombja van ugyanis, ami aztán le is hullik néhány nap alatt valamikor októberben. A levélmenedzsment pedig komoly dolog. Ilyenkor bokáig süllyedünk a falevélben, ugrálnak benne a gyerekek, aztán söprés egy héten át napi néhány órában. Utána jöhet egy jó adag a komposzthalomra, egy adag zsákokban zöldhulladékként a ház elé és egy adagot pedig elégetünk, mert sajnos ennyit nem visz el a helyi hulladékgazdálkodó cég.
Nem, már nem érezzük különösebben megterhelőnek a dolgot, mert a hatalmas mennyiségű termés mindent feledtet. Viszont nem minden évben. A tapasztalat azt mutatja, hogy minden második évben lesz csak szép a termés nálunk, mind a minőség, mind a mennyiség tekintetében. Úgyhogy a tárolás kérdése már-már létfontosságú.
Hát eltart egy ideig a pucolás…
Idén rossz év van, ezért épp a napokban veregettem meg a saját vállam azért, hogy tavaly olyan gondos voltam. A tárolásnak hála ki fog tartani a második évre is a tavaly eltett adag, lesz itt rendesen még dióhabos almáspite….
Tárold a héjában
Az egyik legegyszerűbb és legnagyszerűbb tárolási mód az, ha a tiszta, teljesen ép (tehát nem repedt, törött!) diószemeket hálós vagy más teljesen jól szellőző zsákban akasztjuk fel valahova, mondjuk a padláson, de ezt is csak akkor, ha már szárítottuk őket néhány napig, különben így is képes bepenészedni. Persze ilyenkor is megvan az esélye annak, hogy az egerek kiszagolják, de a felakasztással egy kicsit az ő dolgukat is megnehezítjük. Tapasztalataink szerint így két év múlva is remek volt.
A repedt, törött diót nem tudjuk tárolni, csakis megpucolva, mert mindenféle állat költözik bele, így lásd a következő tárolási tippet!
Szokták mondani, hogy vékony rétegben a padlás padlóján is tárolhatjuk. Nos, egyszer ezt mi is kipróbáltuk. Abban az évben extrém egérinváziót hozott magával ez a remek diótárolási mód, szóval, ha jót akarsz magadnak, ilyet nem csinálsz.
Pirítva, mélyhűtőben évekre
A másik megoldás óriási mennyiség esetén nem játszik, de én minden évben imádom csinálni néhány kilóval, mert zseniálisan finom így és sokáig eltartható. A friss diót megpucoljuk. Ilyenkor könnyedén kijön akár teljesen egyben is a dióbél és érzed, milyen nagy a nedvességtartalma a bélnek és héjának is. Ha készen vagyunk a pucolással, tepsikbe rendezzük és kb. 70 fokra, légkeveréssel irány a sütő. Úgy negyedóránként átkeverem, hogy egyenletesen száradjon és kb. egy óra múlva feljebb kapcsolom a hőmérsékletet, kb. 180 fokra. Ha átpirult az egész kicsit, kész.
Jó-jó, pirítás nélkül is nyugodtan fagyaszthatod, de zongorázni lehet az ízbeli különbséget a sima dióhoz képest. Egy próbát megér, nem lehet róla utána leszokni. 😉
Kihűtés után mehet a mélyhűtőbe, én fél kilós adagokban szoktam eltenni. Kiolvadva éppen olyan csodás, mint amikor kivetted a sütőből és nem veszi át a mélyhűtőben lévő ételek „szagát”, a sima hűtővel ellentétben.
Hogy mit csinálj a rengeteg dióhéjjal? Ebben a korábbi cikkemben adok rá pár jó ötletet, kattints!
(Képek: saját, pixabay, )
