Amikor idén tavasszal felhívtam a kertészt, egy idilli kép lebegett a szemem előtt: nyáron a gyerekekkel a puha fűben szaladgálunk, hancúrozunk. Aztán megkaptuk az árajánlatot és az idill lerombolódott. Máris sejtettük, hogyha nyáron focizni akarunk, akkor a szomszédnál kell csengetni. Bizakodva nekiálltunk saját erőből elrendezni, amit csak lehet, hogy ősszel az áhított fűmagokat elvethessük. Szaladt az idő, a munka meg valahogy nem haladt a megfelelő tempóban. Ősz lett és a kertünk fele még mindig sehogy sem akarta a végső formáját felölteni. Döntenünk kellett. Végigdagonyázunk még egy telet és tavaszt, és küzdünk az elemekkel, vagy megemeljük kicsit a kertre szánt keretösszeget és tavasszal már a fűnyírót búgatjuk.
Telefont ragadtam hát és újra átbeszéltük a kertésszel a teendőket. Gyorsan kellett cselekedni, mert már szeptember derekán jártunk ekkor és füvet vetni nem célszerű késő ősszel. Szerencsére a kertész bele tudta préselni az idejébe. Külön öröm volt, hogy az eddig elvégzett munkánk sem veszett kárba. A hátsókertben, ahol csak a gazkaszálásra futotta erőnkből, egy méretes darabot fel kellett ásatni, hogy rotálni lehessen. Ezt az előkertben és oldalkertben véres verejtékkel mi magunk végeztük el, amivel spóroltunk némi pénzt. Ezen túl elfeleztük a hátsókertet.
Lett egy alsó szint és egy felső, ahol reményeink szerint tavasszal a veteményes kel életre. Így tehát csak a felét kell megdolgozni, ami szintén csökkent a kiadásokon. Egy szó, mint száz: 150 000 Ft a vége. Gyomirtás, ásás-rotálás nagyjából 20 centi mélyen, gereblyézés, fűmagvetés, hengerelés – mindezt 370 négyzetméteren. És nem marad más hátra, mint a locsolás és várás.
Egy hétnyi munkával a kertünk sima lett és porhanyós. Október 1-jén pedig elszórták a fűmagot. Amilyen szerencsénk nekünk van, az idei október volt szerintem az elmúlt sok év legszárazabb októbere. Úgyhogy az őszi fűmagvetés egyik legnagyobb előnyéből, miszerint alig kell locsolni, semmit nem éreztünk. Nyilván nem kellett naponta kétszer egy órán át öntözni a magokat, ahogy nyár derekán kellene, de így is kétnaponta egy órát simán járt a bólogató. Nagyjából 30 köbméter vizet locsoltunk el és azt kell, hogy mondjam, hogy az eredmény csak fél siker lett.
Szárazságtűrő fűmag keveréket választottunk. Ezt a gyepet nem igen kell locsolni, csak amíg ki nem kel s meg nem erősödik. Ha két hónapig nem kap vizet, akkor sem pusztul el. Megsárgul, de amint nedvességhez jut, újra kizöldül.
No de. Elkezdték szórni ezt a csodamagot. A kert felénél kifogyott a zsák, úgyhogy hoztak egy újat és azzal folytatták. Aztán elkezdett zöldülni a kert – oh, micsoda pompás érzés. Nőtt a fű napról napra, aztán kezdett feltűnni, hogy van egy éles határ, amin túl mintha semmi sem történne. Illetve egy foltban igen, amit később egy kis terepkorrekció miatt újra vetettek. De körülötte semmi. A kert elülső része már káprázatosan zöld volt, a szomszédság is felvidult tőle. De hátul egy-két árván meredező fűszálon kívül semmi látványos.
Pont onnantól, ahol zsákot váltottak. Október végén elkezdett kicsit zöldülni, de azt hiszem, idén ennél többre sajnos már nem számíthatunk. Vajon az történhetett, hogy a második zsákban elöregedett magkeverék volt s ezért a baki? Csak bízni tudok benne, hogy nem keverték össze a zsákokat és másfajta magot szórtak el. Ám ez már csak tavasszal fog kiderülni.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire megnyugtató tud lenni, hogy kinő a fű. De tényleg. Volt pillanat, amikor azt gondoltuk, sosem jutunk a végére. Hát a végén még nagyon nem vagyunk, de ég és föld a bő egy hónappal ezelőtti és a mostani állapot. És a fák, a bokrok még csak most jönnek. Van remény!
