Szerző: Prokop Hetti

Befejeződött a makói Hagymaház felújítása

Befejeződött a makói Hagymaház felújítása, a Makovecz Imre tervezte organikus stílusú, négytornyú épületet a rekonstrukció után a napokban adták át. “A makóiak identitását és jövőjét nagymértékben határozhatja meg a makoveczi örökség ápolása” – közölte Farkas Éva Erzsébet polgármester. A Hagymaház rekonstrukciójára, a Páger Mozi és Rendezvényház megújítására, a városi könyvtár építésére, valamint a Hagymatikum gyógyfürdő befejezésére 13,2 milliárd forintos támogatást biztosított a kormány. Az augusztusban elkezdődött rekonstrukció során felújították az 1998-ban átadott épület tetőszerkezetét: kicserélték az épületet borító palát, a tető alatt pótolták az eddig hiányzó szigetelést, és hófogó is került a házra. A 130 millió forintos beruházás révén...

Bővebben

Pazar lakóházak készültek használt konténerekből

Egy Costa Rica-i házaspár szerette volna, hogy három felnőtt fiuk saját lakással rendelkezzen, ugyanakkor úgy gondolták, jó lenne, ha a közelükben maradnának. Megbízták a Re Arquitecturát és a DAO-t, akik közösen valósítottak meg egy igazán környezetbarát megoldást: használt konténerekből építettek lakóházakat a család számára – írta a New Atlas. A projektben három, egyenként 12 méteres konténert használtak fel, amiket jelentősen módosítottak, és kaptak egy árnyékot adó tetőt, és beton emelvényt is. Mindhárom házhoz terveztek egy félig kültéri részt és erkélyt, a víz fűtését pedig napelemekkel oldották meg. Bár a hőmérséklet kifejezetten kellemetlen szokott lenni a konténerek belsejében, a Re...

Bővebben

Dolgozz otthonról, ezzel is véded a környezeted!

A Joule folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint egyre több amerikai dolgozik otthonról, ami kedvező hatással van az energiafogyasztásra is. A University of Texas at Austin és a Rochester Institute of Technology munkatársai 2003 és 2012 közötti adatokat mértek fel azt vizsgálva, hogyan is nézett ki körülbelül 11 000 amerikai munkavállaló napi rutinja. A kutatók azt találták, hogy az amerikaiak 2012-ben átlagosan nyolc nappal többet töltöttek otthon, mint 2003-ban. Mivel több időt töltöttek otthon, 1,2 nappal kevesebb időt fordítottak utazásra és 6,7 nappal kevesebb időt voltak nem lakóépületekben. A kutatók elemzése szerint a megkérdezettek életkora nagyban befolyásolta azt, hogy mennyi...

Bővebben

Kövess minket