Szerző: abbiyah

Elfeledett hősök: Kitaibel Pál, a magyar Linné

Ha a 20. században élt volna, együtt emlegetnénk Rockenbauer Pállal és Sir David Attenborough-val. 261 éve, 1757. február 3-án született Kitaibel Pál, minden magyar botanikusok atyja és példaképe, „a magyar Linné”. Sopron vármegyében, Nagymartonban (ma: Mattersburg, Burgenland) született, jómódú parasztcsaládban.  Akkoriban a botanikát még nem oktatták önálló tudományként, ezért orvosként végzett Pest-Budán, de negyedéves korától kezdve már leginkább a vegytan-növénytan tanszéken „lógott”, tanársegédként az egyetem füvészkertjét gondozta, 1807-től az intézmény igazgatója lett. Fő műve a Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae (Magyarország ritka növényeinek leírása és képei), amely ugyan befejezetlen maradt, de így is 3 kötetben, 280 színes rézmetszettel...

Bővebben

“Kinek virág kell, nem hord rózsaberket…” – ellenszer esküvői virágmérgezés esetére

Január 27-én Esküvő Kiállítás lesz az Arénában. Már előre látom, hogy szegény érintettek zúgó fejjel, 200-as vérnyomással vergődnek haza, mert még ha volt is elképzelésük arról, hogy milyen lesz az esküvőjük, a zsúfolt tömeg és a beláthatatlan kínálat teljesen összekavarta őket, középrossz esetben nekiugranak a babájuknak, gigarossz esetben a fenébe kívánják az egészet. Nekik üzenem: nyugi. Egyrészt minden rendben lesz, másrészt Gardenista saves – szóval szívesen segítünk nektek egy kicsit, már legalábbis a virágdekoráció tekintetében. Mondjuk nem tudjuk le a segítést annyival, hogy kijelentjük: az idén ez és ez a trend, tessék, fogyasszátok, kész. Először is azért, mert mi...

Bővebben

Nincs kerted? Nem kifogás! – Alternatív termesztési módszerek a nagyvilágból

A talaj fontos, a talaj szép, a talaj életet és támaszt ad, táplál, véd és befogad. A talaj meghatározza a termés minőségét, zamatát. Ha nincs jó talaj, nincs jó termés, készpassz. Illetve…. Szögezzük le: borzasztó nagy a baj. A Föld szárazföldi területeinek mindössze 12%-a alkalmas mezőgazdasági tevékenységre. Az összes többin vagy lakunk, mégpedig egyre inkább óriási kiterjedésű, sűrűn lakott városokban, vagy hiányoznak róla a hagyományos mezőgazdaság alapfeltételei (víz, hőmérséklet, termőtalaj). Az említett 12 alkalmas százaléknak pedig csaknem a felét szépen felzabáltuk magunk alól az elmúlt 50 évben. A nagyüzemi mezőgazdaság, a rutinból végzett, helytelen talajmunka, a műtrágyák és növényvédő...

Bővebben

A világ leghíresebb veteményeskertje

Ma ünnepli 54. születésnapját Michelle Obama. Nyolc évig volt az Egyesült Államok First Ladyje, imádták ezalatt kiváló szónoki képességeiért, egyedi és bájos öltözködési stílusáért, bátor kiállásáért komoly ügyek mellett – vagy azért, mert akkora cool arc, hogy hajlandó volt kamerák előtt edzeni, táncolni, lenyomni 25 fekvőtámaszt, de még karaokézni is. De mi gardenisták persze nem ezért szeretjük a legjobban. Hanem a Fehér Ház konyhakertje miatt. A Fehér Ház konyhakertjének történetében eddig három időszakról érdemes megemlékezni: az első a kert létrejötte 1801-ben – ez a második elnök, John Adams és felesége, Abigail nevéhez fűződik. A fiatal szövetségi állam első évtizedeiben...

Bővebben

Légy trendi, de maradj eredeti – szobanövények az év színében

Jól feladta a leckét a Pantone a trendkövetőknek. A tavalyi levélzöld és a tavalyelőtti rózsakvarc-babakék kettős ártatlan pasztellje után az idénre igazán drámai árnyalatot választottak, ezt itt ni: A cég hivatalos közleménye olyan képzettársításokkal vezeti fel az új színt, mint „látványosan provokatív és gondolatébresztő”, „eredeti és jövőbe tekintő”, „kísérletező és nonkonformista”. „Olyan időket élünk, amikor nagyon kellenek az újító, fantáziadús gondolatok. Ez a kék alapú bíborszín pontosan ilyen inspiráló árnyalat, segít tudatosabbá, erősebbé válnunk. (…) Az ultraviola összetett, kozmikus szín, arra indít, hogy mély koncentrációval szemléljük a világot és mindazt, ami előttünk áll. A végtelen éjszakai égbolt színe, amely...

Bővebben

Tudod te, mit eszel újévkor? – Mi fán terem a lencse?

Nem keverednénk bele az „ecettel vagy ecet nélkül” jellegű gasztroszakmai vitákba. Kertészek vagyunk, így aztán legszívesebben meg se ennénk a lencsét, csak naphosszat gyönyörködnénk ebben a kedves, filigrán növénykében. Na jó, azért nem megyünk el szó nélkül a kis pasztillák remek beltartalma és egyéb hasznos tulajdonságai mellett sem, de itt most inkább a lencsére mint növényre koncentrálunk, receptet meg végképp nem írunk, mindennek van határa. A főzeléklencse (Lens culinaris) – ez talán még viszonylag közismert tény – a bab és a borsó rokona, a pillangósvirágúak családjába tartozik. Az ember nagyon régóta termeszti, a Közel-Keleten a neolitikumból származó leletekben már...

Bővebben

Unatkozol? Építs korcsolyapályát otthon!

Bizony, nem nagy ördöngösség – a fejlett korcsolyakultúrával bíró országokban sincs mindenhol műjégpálya meg hokistadion, viszont komoly szakirodalma van az otthon elkészíthető jégpályáknak. Minimális elhatározással és anyagfelhasználással magunk is barkácsolhatunk hasonlót a saját kertünkben. A napokban ugyan még nem ígérkezik nagy fagy, de ha most megteszitek az előkészületeket, akkor az első fagyos éjszaka előtt már nem kell ezzel foglalkozni, csak locsolni. Hozzávalók: saját tulajdonú, de legalábbis engedéllyel használható szabad, vízszintes terület – nyilván a leendő pálya méretű erős műanyag fólia (minden oldalán kb. fél méterrel legyen hosszabb, a rögzíthetőség miatt) lécek, fapallók, tégla – bármi, ami határolóelemként használható (ha...

Bővebben

Éljen december 21-e, a tavasz első napja!

Kóros derűlátásban szenvedő szerzőnk valami miatt viccesnek találja, hogy az év legsötétebb napján szedje össze, amit eddig rosszul tudott a téli napfordulóról. Nulladik pont, ha ESETLEG véletlenül nem ugrana be az ötödikes természetismeret óra: az egész azért van, mert a Föld forgástengelye és Nap körüli keringésének pályasíkja nem esik egybe, egymással 23,5 fokos szöget zárnak be. A Nap így folyamatosan változó szögben süti a fejünket, ami az Egyenlítő környéki népeknek nem is tűnik fel igazán, de minálunk ez okozza az évszakok és a természet fárasztó, olykor a feje tetejére álló, de azért lenyűgöző körforgását. Téli napfordulónak azt a pillanatot...

Bővebben

Kövess minket