Megérkezett a bobcat. A kivitelezőnk este fél kilenckor végigrobogott vele az utcánkban és beparkolt vele a kertbe. Kislányom teljes izgalomban feküdt le, érezte, itt számára is érdekfeszítő dolgok következnek. Másnap reggel megérkezett a vezető és segédje, pontban kilenckor nekiláttak a földtúrásnak.
A megbeszéltek alapján először a kerítés külső oldalán igazították el a huplikat, majd a még tél elején a kocsibeállóra ideiglenesen leborított kavicsot terítették szét egyenletesen. Így az utcafront használhatóbb és pofásabb lett. A beállóból kiemeltek kb. 15 centiméter vastag földréteget, hogy később az alap és a végső zúzottkőborítás rákerülhessen. Sajnos a kitermelt földnek nagyjából egyharmada a belekeveredett kőtörmeléktől teljesen használhatatlanná vált, így azt egy kupacra hordták, és arra vár, hogy sittként elszállítsák.
Ahogy ezzel végeztek, elkezdődhetett a föld széthordása, átrendezése a kertben. Jó tanácsként annyit mondanék, hogy ezt a munkát ne bízzuk rá egy az egyben a bobcat vezetőjére. Akármilyen ügyes is az illető, valószínűleg nem fogja tudni jól elvégezni a feladatot, ha csak egyszer átbeszéljük, mit hogyan szeretnénk, és néha ránézünk, hogy megy a munka. Ha nem állunk ott folyton s mondjuk a pontos instrukciókat, nem fog menni. Ahogy sajnos nálunk is kicsit elakadt a dolog.
Azt már a legelején láttuk, hogy nem lesz elegendő a földmennyiség az eredetileg elképzelt kép kialakításához. Így abban maradtunk, hogy a kert fölső részét egyelőre nem bolygatjuk. Az előkertre, illetve az oldalkertre koncentrálunk, mert ott voltak komolyabb feltöltési munkák. Olyannyira komolyak, hogy még ennek a végére sem értünk, de elfogyni látszott az átpakolható föld. Szerencsére azért volt még ott tartalék, csak ehhez az kellett, hogy a gyerekeket lerakjam aludni és teljes mértékben ott lehessek és irányíthassam a munkát.
Mivel a fizikai dolgozók munkaideje viszonylag hamar – délután 4-kor – lejár, így a fennmaradó két órás munkát másnapra kellett tolni. Ennek legjobban a lányom örült, mert így még tovább gyönyörködhetett a kertben álló munkagépben. Hiába, két és fél évesen egészen más dolgok nyűgözik le az lányokat.
Egész éjjel azon kattogott az agyam, hogyan is kéne elrendezni a dolgokat, hogy valamennyire elfogadhatóan nézzen ki a kert. Másnap feltöltöttük a még maradék gödröket, és belőttük a terepet a végleges szint alá 5 centivel, hogy arra még egy vékony termőföldréteg kerülhessen, amin reményeink szerint a fű némileg gyorsabb tempóban fog nőni. A kisház körüli felső résszel, föld híján, sajnos ebben a körben nem tudtunk mit kezdeni. Így az maradt olyan girbegurba, amilyen volt, hozzáadva egy gyönyörű sittkupacot, ami a kocsibeálló hulladék földjéből és a kertben elő-előbukkanó szemétből szépen felhizlalta magát.
Délben elment a bobcat. Én meg ott álltam, és erősen az volt az érzésem, hogy ez félkész munka. Igencsak zavarta mérnöki szemeimet, hogy a kert felső részének mintegy fele sehogy sem akarja elnyerni megálmodott formáját. Azzal viszont tisztában voltam, hogy jelenleg nem telik az erőnkből 20 köbméternyi töltőföld idehozatására s szétteríttetésére. Épp elég lesz kinyögni az így is megfelezett termőföld árát. Nincs mese, újra kell gondolni a terveket.
Mérlegelve a dolgokat abban maradtunk, hogy egyelőre hagyjuk a kertcsináltatást, s elkezdjük mi magunk lassan rendezgetni, amit csak lehet. A bobcat a terep nagyrészét helyére tette, derék szántásokat hagyva maga után. Kiváló testedzés lesz elegyengetni, kisimítgatni. Mivel borzasztóan tudom magam érezni, ha hazaérkezve rendetlenség fogad (igen, az a típus vagyok, aki elindulás előtt takarít), így az előkerttel fogunk kezdeni, s haladunk szépen a kert belseje felé. Füvesíteni várhatóan csak ősszel tudunk, mert még ha a ház körül is kezdünk, mire két kezünkkel elrendezünk hozzá mindent, javában kánikula és szárazság lesz. És ki tudja, addigra talán sikerül töltőföldet is szerezni az egyik környékbeli építkezésről, hiszen van belőlük bőven.
