Nemrég írtunk egy cikket az igazi fenyő – műfenyő vitáról. Ebben már érintettük a témát, hogy magának a karácsonynak hatalmas a környezetterhelése. Iszonyú nagy. Hiszen a Földön élő lakosság elég nagy részét érinti (közvetve vagy közvetlenül), több milliárd embert. Van még más, amit ennyi ember okoz együttesen, egy időben, ilyen koncentráltan, jelen esetben december végén? És most nemcsak a fenyő kérdésre gondolok, hanem egészében: a decemberi felhajtás, az értelmetlen vásárlás, az ajándékok, a csomagolások, a tömérdek étel, a karácsonyi vásárok, a karácsonyi világítás, stb.

Mert nézzük csak, az egész december – sőt, a bevásárlóközpontokban már október vége óta – nem szól semmi másról, csak arról, hogy őrült vásárlásba, fogyasztásba és később szemetelésbe kezdj.

Őrület. Teljesen értelmetlen hülyeségeket veszünk ilyenkor.

Tudatos csomagolás

A karácsonyfa után, pedig mélyedjünk el az ajándékcsomagolásba. Kis odafigyeléssel ezt is megoldhatjuk környezettudatosabban.

Miért rosszak a klasszikus, általában használt csomagolóanyagok? Pont ezért, mert ezeket használja mindenki, így hatalmas mennyiségű hulladék keletkezik belőlük, még ha papírról is van szó, akkor is környezetterhelő.

A celofán, műanyag csomagolóanyagokról nem is beszélve. Mindenki tudja, azért nem jó, mert sosem bomlik le, a vízbe is jutott már rendesen, stb.

A papír

Ekkora mennyiségben már a papír is terhelés, hiába a szelektív hulladékgyűjtés meg az újrapapír. A papírral leginkább az a baj, hogy azért kapod, hogy letépd: tutira a szemétben, jobb esetben a szelektívben köt ki. Ha valaki ügyesen csomagol és az ajándékozott pedig ügyesen bont, akkor jövőre is felhasználható a csomagolóanyag. Bár ezt elég kevesen csinálják, és 2-3 ajándékozási kör után ugyanott vagyunk.

Sajnos a DIY karácsonyi csomagolás sem jelent kivételt környezettudatosság tekintetében. Hiába krumplinyomdázol teli például cuki kis karácsonyfamotívummal egy papírt, ennél a pontnál visszaugorhatunk a papírnál leírtakhoz.

Ha imádsz csomagolni, illetve imádod a meglepetés erejét, mert kell a regresszió miközben ajándékot bontogatunk, akkor érzed kötelezőnek a csomagolópapírt. Én is így vagyok ezzel.

Újrafelhasználhatóság

A szerintem jó megoldás a csomagolásban az újrafelhasználhatóság, nem pedig az újrahasznosíthatóság.

Az újrafelhasználhatóság jegyében összegyűjtöttem néhány környezetbarátabb, hangulatos és ízléses karácsonyi csomagolási alternatívát.

  1. Vászon vagy vászonzsák, zsákvászon

A vászon kenderből, lenből, gyapotból készült anyag. A sima vászonanyaggal úgy csomagolhatsz, mint a papírral, vagy készíthetsz zsákot belőle, illetve biztosan készen is árulnak már ilyet. Több éven át használható. Természetes díszekkel kiválóan kombinálható.

forrás:pixabay

forrás: pixabay

  1. Díszes papírtáska

Ennek a lényege, hogy mindig továbbadd, így akár éveken át keringhet körbe-körbe a családban, illetve ismerősi körökben. Ajándékot igen, de csomagolást szerintem abszolút nem ciki továbbadni.

  1. Díszes papírdoboz

Erre ugyanaz vonatkozik, mint a papírtáskára. És természetesen ez is kombinálható díszekkel.

forrás: pixabay

  1. Fából készült doboz

A fa természetes megjelenése, erezete önmagában nagyon szép, ezt is fel lehet dobni egy kis természetes anyagokból, termésekből készült díszítéssel. Ajándékozás után maga a doboz tovább hasznosítható, például kincses ládikának, ékszeres doboznak, bármilyen tárolónak, de alternatív csomagolásként tovább is adható.

fotó: Tóth Bettina

  1. Kötött csomagolás

Gyapjúfonalból készült kötött anyag is alkalmas alternatív csomagolóanyagnak, elsősorban zsákként.

Kicsit extrémebb abból a szempontból, hogy kinek van ideje kötögetni karácsony előtt. Való igaz, de csak egyszer kell megcsinálni és több évig használható. A formájának és színének pedig természetesen csak a képzelet szabhat határt.

  1. Természetes anyag és/vagy mézeskalács szalaggal

Ebben az esetben nincs – vagy nem feltétlenül van – csomagolóanyag, maga a dísz adja a hangulatot. Sok esetben ez is elegendő. Természetes anyagokból, termésekből (például toboz, égertobozka, számtalan toktermés, a selyemkóró (Asclepis syriaca) termésének héja, gesztenye, dió, makk, stb.) kis ágakkal (például fenyő,tuja vagy boróka) való ízléses kombinálás után olyan kedves ajándékdíszt készíthetünk, ami pótolhatja a csomagolást. De egy mézeskalács egy masnival is elegendő lehet. A szalagok, masnik – csak, hogy maradjunk a természetes anyagoknál – lehetnek spárga, rafia, gyapjú- vagy pamutfonal.

forrás: pixabay

Ugyanakkor ezek esetében is fontos, hogy optimalizáljuk a csomagolás mennyiségét, ne használjunk tripla mennyiséget.

Ui.: Ajánlom mindenkinek a Rossz anyák karácsonya című filmet, mert az ünnep nem attól lesz boldog, hogy 25-féle főétel van, illetve 40 desszert. És ezek mellé garantáltan jár 20 kg ideg is. Szóljon a karácsony arról, amiről szólnia kell! Békés, boldog és környezetbarát karácsonyt kívánok mindenkinek!

borítókép forrása: pixabay



Címkék: