Néha elgondolkodom azon, hogy olyan röhejes, ahogy itt okoskodunk a minimál hulladéktermeléssel, a víztakarékos kertgondozással meg a társításon alapuló növényvédelemmel, de mi lesz, ha egyszer TÉNYLEG becsap a ménkű? Ha jön az a meteorit, ha tényleg megnyomja valamelyik hatalomba hőbörödött azt a piros gombot, és egyszerre csak nem lesz kenyér a boltban? Hát szerencsére a skandinávok erre is gondoltak már.

„Azután a vizek felette igen nagy erőt vevének a földön, és a legmagasabb hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt valának. Tizenöt singgel nevekedének a vizek feljebb, minekutánna a hegyek elboríttattak vala. És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat; és minden ember. Mindaz, a minek orrában élő lélek lehellete vala, a szárazon valók közűl mind meghala. És eltörle az Isten minden állatot, a mely a föld színén vala, az embertől a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetének a földről; és csak Noé marada meg, és azok a kik vele valának a bárkában.” (Mózes 1. 7, 20 – 23.)

Világnézet ide vagy oda, sajnos nem árt készülnünk arra, hogy előbb-utóbb nagy baj történik, és olyan alapvető élelmiszerek előállítása okoz majd gondot, mint a kenyér vagy a krumplifőzelék. Mert például előáll egy akkora aszály, hogy tizedére esik vissza az addig használt búzafajták termésátlaga. Erre jelenthet megoldást a Global Seed Vault, azaz a világ legnagyobb vetőmagraktára.

Svalbard és a világ legnagyobb vetőmagbunkere

Norvégia legészakibb pontja, a Nordkinn-fok Budapesttől kb. 3700 km-re van. Innen már csak 8 órát kell repülni észak felé ahhoz, hogy odaérjünk a Spitzbergák nevű szigetcsoportra (norvég nevén Svalbard). Őrületesen messze van mindentől, a világ egyik legészakibb, egyben legelhagyatottabb pontja, ahová menetrend  szerinti repülőjárattal még el lehet jutni. A környék éghajlata kifejezetten emberbaráti: júniustól augusztusig mondjuk akár 5 fokos kánikulák is tombolhatnak, de október és március között kellemes mínusz 10-15 fokra hűl a hőmérséklet.

No itt nyílt meg 2008-ban az a bunker, ami a túlélésünket fogja biztosítani, ha esetleg tényleg teljesen kinyiffantjuk a Földet a közönyösségünkkel, a kényelmességünkkel, a lustaságunkkal.

Ide építeni bármit? Minek?

Festőinek festői, de barátságosnak nem mondható.

Hát nem wellness szállodának, az biztos. Illetve nem emberek számára tervezett wellness szállodának.

A világon van vagy 1700 olyan génbank, ahol a legfontosabb haszonnövények különféle fajtáinak magjait tárolják – nem simán kutatói megszállottságból vagy ilyesmi, hanem azért, hogy ha valakinek eszébe jutna például rég elfeledett ősi búzafajtákat termeszteni, de a piacon jelen lévő vetőmagtermesztőknél nem jár szerencsével, akkor legyen hová fordulnia. Vagy például ha a klímaváltozás vagy természeti katasztrófa miatt egy addig elterjedt változat termesztése nehézkessé vagy lehetetlenné válik, akkor át lehessen térni más, az új körülményekhez jobban alkalmazkodó fajtákra, és ez ne vezessen visszaélésekhez, árjátszmákhoz.

Aztán az ezzel foglalkozók lassan ráébredtek, hogy elég egy földrengés vagy jól eltalált pokolgép ahhoz, hogy minden megsemmisüljön. Még 1993-ban kezdődött az a hatalmas, emiatt szükségszerűen lassú együtt gondolkodás, amelynek végcélja egy olyan hipervédett, szuperbiztonságos óvóhely megépítése volt, ahol a világ összes vetőmagja túlélheti a mai ésszel elképzelhető összes kataklizmát. 1996-ban 150 ország aláírta a növényi fajgazdaság megőrzését szolgáló első Global Plan of Actiont, 2004-re felállt a projektet menedzselő alapítvány, 2007-ben pedig megkezdődött a csaknem 7 millió eurós beruházás, amelybe a norvég kormány egyedül 5 millióval szállt be.

Így néz ki a világ legnagyobb vetőmagraktárának bejárata.

A bejárat egy dolog – maga a raktár több mint 100 méterrel a kapu mögött, a hegy belsejében kezdődik. Geológiai szempontból megbízható, stabil hely, sehol egy tektonikai törésvonal vagy egy kitörésre váró vulkán. Az egész terület jó magasan a tenger szintje felett található, nem fenyegeti az a veszély, hogy a tengervízszint emelkedése miatt esetleg elázik. A permafroszt garantálja, hogy a természetes mélyhűtő akkor se szűnik meg működni, ha totál kimegy a villany. A természetes védelmi rendszeren felül méter vastag betonfalak, légmentes kamrák és nyomásálló ajtók védik a tárolókat. Ja, és ne feledjük az önkéntes őrző-védő szolgálatot: errefelé több jegesmedve fordul meg, mint ahány ember.

A bunker négy és fél millió növényfajból tud vésztartalékot tárolni . Jelenleg mintegy 890.000 fajból áll a készlet, a kukoricától a rizsen és a gabonaféléken át zöldségfélékig és burgonyáig – sőt, nemrégiben erdei fafajok magjaiból is érkeztek minták, úgy látszik, lassan ráébredünk arra is, hogy a világ nem szántóföldből áll. A magokat -18 fokon, háromrétegű műanyag fóliában, lepecsételt dobozban őrzik.

A magok betárazása szigorú szabályok szerint történik – életképességükről komolyan meg kell győződni, és egyik ország, egyik térség magjai sem élvezhetnek előnyt másokéhoz képest. Például ezért is használnak tökéletesen egyforma fekete dobozokat. A beküldő országok teljes fennhatósággal rendelkeznek a dobozaik felett: magot csak a beküldő ország egyetértésével szabad kihozni a tárolóból. Erre egyébként mindeddig egyetlenegyszer került sor: Szíria 2015-ben kihozatta lencse-, búza- és csicseriborsókészlete egy részét, mert egyik aleppói génbankjuk az évek óta tartó polgárháborúban bombatámadás áldozata lett, és új gyűjteményt akartak létrehozni.

Apropó áldozat: arra, hogy mennyire védtelenek vagyunk, mennyire későn kapunk észbe, jó példa, hogy Japán például csak a 2011-es fukusimai szökőár és atomkatasztrófa után küldött magokat a bunkerbe, mert akkor ébredtek rá arra, hogy egy ilyen incidens a saját magkészletükre is veszélyt jelenthet. Mondjuk akkor legalább ráébredtek.

De még nem nyertük meg a csatát

Sőt. A globális felmelegedés az Északi-sark környékét fokozottabban érinti, mint a Föld többi részét, és ez a Spitzbergákon is megmutatkozik. 2016-ban az olvadó permafroszt vize beszivárgott a bunkerba. A norvég kormány akkor 10 millió eurónak megfelelő összeget költött a létesítmény megerősítésére, de biztos, hogy itt még nincs vége a menetnek.

Esetleg addig, amíg tovább olvadnak a jéghegyek, elgondolkodhatunk azon is, hogy vajon lesz-e termőtalaj, ahová a szuperbunkerből kimenekített magokat elvethetjük, és vajon lesz-e, aki elveti őket?

(forrás: croptrust.org)



Címkék: