Kint ezerrel süt a nap, vészesen közeledik az iskolakezdés, a gyerek mégis bent ül és a telefonját nyomkodja. Aztán szeptember elsején jön majd a nyivákolás, hogy nem akar suliba menni, hiszen olyan jó idő van még, és inkább kint játszana. Persze amíg lehetett, az orrát se dugta ki. Klasszikus.

Ha a te gyerekedet se lehet kirobbantani a lakásból, és elcsábítani a táblagép elől, akkor azt kell mondjam, valószínűleg unalmas a kerted. Mármint lehet, hogy te imádod az újonnan ültetett veteményes látványát, meg a kényelmes napágyat, de ez gyerekszemmel maga a dögunalom.

A legtöbb gyreket nem érdekli, hogy szép-e a gyep, pláne ha tilos rajta focizni, nehogy tönkremenjen. Szóval ha azt akarod, hogy a külyök kint töltse a napot, és sötédetéskor úgy kelljen beimádkozni, ideje feltúrbózni azt a kertet, hogy olyan legyen, mint egy kalandpark, ahova az utca összes gyereke vágyik majd. Nyugi, nem kerül csilliárdokba.

Engedd, hogy birtokba vegyék a kertet

Ha a gyerek a kertben folyton azt hallja, hogy ne taposd le, ne tépd le, vigyázz eltörik, bizony nem sok kedve lesz kimenni. Egyszóval engedd át nekik a kertnek legalább egy részét, ahol nyugodtan garázdálkodhatnak, ahol nem számít ha kikopik a fű, és amit nem ültetsz tele kényes növényekkel. Legyen egy gyereksarok, ahol kedvükre kirendetlenkedhetik magukat. Sőt, szállj be te is.

Legyen sportos az udvar

A titok, hogy lehessen játszani, mindegy mit, csak szabadon. Hozzátok fog járni a környék összes gyereke, és be se lehet majd csábítani őket a kertből, ha beszerzel például egy focikapu szettet.

De ha a gyerek inkább a teniszt kedveli, pár ezer forintból egy kerti tetniszhálót is vehetsz, csak az ablaktól távol helyezd el. Ha nem nagy a kert az sem baj, ezeket bármikor össze lehet szedni, és nem foglalják a helyet, ha épp kerti sütögetést tervezel.

De még ennél is helytakarékosabb, ha egy lengőtekét állítasz fel. Azzal is órákon át fognak játszani.

Ha pedig nem szoktatok beállni  a kertbe az autóval, áldozd fel a kocsibehajtót, és csináljatok belőle egy jó kis bowlingpályát. Pár deszkalap és kész is.

Szerettesd meg a kertészkedést

Ha hajlandó vagy rászánni az időt, és nem bánod, hogy nem lesz tökéletesen egyenesen elvetve a borsó, az egyik legjobb móka a gyerekkel együtt kertészkedni. Tanísd meg neki, hogy mi micsoda, hogyan kell elültetni,  gondozni, öntözni a növényeket. Ha ehhez saját mini eszközöket is kap, ki se fognak esni a kezéből.

 

A kicsik imádják utánozni a felnőtteket, engedd, hogy szabadon garázdálkodhasson a kertben, és egy életre megszereti. Ha pedig egy saját veteményest is kialakíthat magának, nagyon büszkén fogja gondozni.

Kreatívan a kertben

Egy kis fondorlattal a kedvenc benti hobbyt, ki lehet varázsolni a szabadba. Nem arra gondolok, hogy a táblagéppel együtt tedd ki a gyereket a kertbe, hanem hogy szerelj fel egy táblát a kerítésre, amire kedvére firkálhat.

De ha nem rajzművész, hanem inkább zenebolond a csemetéd, és kellőképpen messze van a szomszéd háza, egy zenefalat is kialakíthasz a kiszuperált konyhai eszközökből, vagy az üres sütisdobozokból, esetleg pár esőcsatornából. Vigyázat, hangos! Ha megszereti, te biztosan nem fogsz nyugodtan pihengetni a kertben többé.

Játszótér otthon

Attól függően, hogy mekkora Mek Mester vagy, a jaték és barkácsboltban is beszerezheted a kerti játszókákat, de akár saját kezűleg is elkészítheted őket. Egy hintához például elég egy gumiabroncs, de készen is lehet kapni, nagyjából 7000 forintért.

Ha szeretsz barkácsolni, lépésről lépésre megmutatjuk korábbi cikkünkben, hogyan készítheted el a kerti homokozót, amivel igen sokat spórolhatsz, ugyanis akár 75 000 forintba is kerülhet a bolti verzió. Bár kétség kívül impozáns, de legfőképp praktikus a tűző nyári napon, egy ilyen napernyős változat.

Ami megunhatatlan, az a mászóka és a mászófal, kicsik és nagyok egyaránt imádják, és egyébként vígan összeegyeztethető a növényzettel.

Arra figylej, hogy vagy füves területen helyezd el, vagy ha csak a betonos részen van hely, azt borítsd be kültéri gumilappal, a plezúrok elkerülése végett. A murvát meg felejtsd el.

Bunker földön és levegőben

A gyerekek nem csak a lakásban, de a kertben is követelik a saját szobát, ahova elvonulhatnak, és megbeszélhetik a kis titkaikat. Erre ideális egy kerti bunker, amit akár te is felállíthatsz pár nádszár vagy hosszabb gally segítségével. De ha van egy erős fa a kertben, egy függő fészektől garantáltan el fogják dobni az agyukat a kölykök.

 

Dobd fel a már meglévőt

Nem csak új dolgok beszerzésével, a meglévők újragondolásával is kreatívvá és gyerekbaráttá teheted a kertet. Elég egy kis festék, és a kertisétányból, vagy akár a kocsibeállóból is ugróiskolát, vagy labirintust kreálhatsz. Használd a fantáziád, vagy a legjobb, ha a gyerkőc kreativitását hívod segítségül, élvezni fogja, hogy alkothat.

Estimese a kertben

Amíg nincs suli, és nem kell nyolckor ágyban lenni, remek móka ha áthívhatja a barátait, és megnézhetnek együtt egy rajzfilmet, ha pedig mindezt a kertben tehetik, az aztán az igazi kaland. Szóval kertmozizásra fel!

(kiemelet kép: flickr)



Címkék: