Tematikus hetünk van: VÁROSIAK VIDÉKEN, VIDÉKIEK A VÁROSBAN. Reggelente kezdj velünk hétfőtől vasárnapig, izgalmas nézőpontokból hajigáljuk majd egymásra a sarat vagy a tulipánhagymákat. (a szerk.) Első cikkünket itt találod a falura költöző városiakról, itt a falusi életet végül feladó anyáról, ez egy vidéki lány picsogása a nagyvárosról, ez a cikk az őslakosok és a jöttmentek találkozásáról szól, ez egy vidéki lány ide-oda költözéséről és viszontagságairól a városban, majd újra vidéken, itt pedig a városiak tujafétiséről rántjuk le a leplet.
Azt gondolom, hogy négyféle embertípus van, a totál városi, aki azt hiszi, hogy a tehén lila, az echte falusi, aki a trágyaszagot illatnak nevezi, az örök elégedetlen, akinek sehol sem jó, mert a város büdös, a falu meg még büdösebb, és végül a szemezgető, aki a városi és a vidéki életből is csipegetne kicsit.
Kijelenthetem, hogy én a legutolsó kategóriába tartozom. Imádom a várost, annak minden pezsgésével, rohanó tempójával és kaotikusságával, miközben a világon semmi nem kapcsol ki jobban, mintha órákon át nyírhatom a füvet, kötözhetem a szőlőt, vagy épp kapálhatok.
Szerintem a vidéki és a városi léthez való viszonyunk egy bizonyos mértékig kódolva van bennünk, és csak ehhez adódnak hozzá a velük kapcsolatos tapasztalataink. Mert lássuk be, hogy a falu porában mezítláb szaladgáló, hetedíziglen tősgyökeres falubéli Jancsik és Juliskák fele vígan elkergeti otthon a libákat, amíg a másik fele a falat kaparja, csakhogy kitörhessen már a malacszagú vidéki létből. De ez persze visszafelé is igaz, hiszen sokan fejvesztve menekülnek a nyugodt, vidéki életbe, pedig a betondzsungel nevelte őket.
Na de nézzük, hogy hol is jobb ezeknek a Jancsiknak és Juliskáknak felnőni. A városban vagy vidéken? Erre most tuti sokan reflexből rávágták, hogy naná hogy vidéken, mert az egészségesebb, csakhogy az ellentábor meg egyöntetűen a várost skandálja, hiszen ott mennyivel több a lehetőség. Nos, én most ezt a kérdést itt nem fogom eldönteni, viszont leírom, hogy nekem mik a tapasztalataim, hiszen bár nem tegnap volt, de egyszer én is voltam gyerek, az utóbbi hét évet pedig gyerekek tanításával töltöttem, mint edző.
Itthon minden falu, ami nem Pest
Tetszik vagy nem, Magyarország maga a vízfejűség iskolapéldája. Itthon vidékinek számít mindenki, aki nem a fővárosban él, vagy épp nem onnan származik. Nem számít, hogy a 8 főt számláló Iborfiáról jöttél, vagy a 200 ezres Debrecenből, te márpedig vidéki vagy, fiam.
Nos hát, én is az lennék, méghozzá miskolci. Ami vidékhez túl város, Pesthez nézve túl vidék. Ki tudja, lehet, hogy innen ered a belső késztetésem, hogy mindkettő előnyeit kimaxoljam. Egy biztos, annál jobb dolog nem is történhetett volna velem, minthogy Miskolcon nőjek fel, a nyarakat egy sátoraljaújhelyi szőlősben töltve, majd 16 évesen világmegváltó tervekkel Pestre költözzek.
Szerencsés vagyok, mert mindenből kaptam egy darabot, mindenből magamba szívhattam egy kicsit (igyekeztem a jó dolgokat), és bizton állíthatom, hogy ezzel a zanzásított egyveleggel a hátam mögött a jég hátán is megélnék.
A vidék életre nevel
Nemrég költöztem Budapestről Ausztráliába, így mondhatom, hogy elég messzire fújt a szél attól a Sátoraljaújhely melletti hegyoldalon fekvő szőlőstől, ahol hétvégente a nagymamám fát oltani, szőlőt metszeni és sarlózni tanított. Imádtam. Na nem a pottyantós wc-t, sem azt, hogy a málnabokor halálra karistolt, hanem azt, hogy mindent meg lehetett fogdosni, szagolni, kóstolni. Hogy bekoszolhattam magamat, hogy kergethettem a csirkéket, hogy fára mászhattam, még ha olykor le is estem.
Kötelezővé tenném minden gyerek számára, hogy egy szőlősben, egy veteményesben, egy gyümölcsösben, vagy akár egy búzamezőn töltse a szünidőket, olyan nagyszülőkkel, akik mindent megtanítanak neki, amit a világról tudni kell. Nem a Pitagorasz-tételt, hanem azt, hogy néz ki egy malac, melyik gyümölcs mikor érik, és hogyan lesz a szőlőből bor. A többit, majd a fejébe tuszkolják az iskolában.
Hogy igazi falusi asszonyság volt-e az én drága nagymamám? A legkevésbé sem. Egy úrhölgy volt, aki a nagyapámmal egy mesterszabóságot vezetett. Mindig tökéletesen volt fésülve a haja, manikűrözve a körme, és rúzsozva a szája, de mikor gyerek volt, a nagyszüleitől megtanulta mindazt, amit én tőle, és amit majd az én anyám megtanít a gyerekeimnek (miért nem én? Mert én a Pitagorasz-tételt próbálom majd elmagyarázni nekik).
Hogy mit is tanultam tőle? Úgy nevezném, hogy életrevalóságot. Hogy tudom, honnan jön az étel, hogy a friss levegő jót tesz, hogy bármit meg tudnék termelni, hogy a magból lesz a növény, hogy igen, a trágya büdös, hogy melyik gomba ehető, vagy hogy az esővíz kincset ér.
Nem szeretem ezt a frázist használni, de látva a tanítványaimat, sajnos a tapasztalat azt mondatja velem, hogy a “mai gyerekek” nagy része fel sem ismerné a feldolgozatlan ételt. Az urbanizálódott életstílusunk sok előnnyel jár a fiatalok számára, de pont annyi hátránnyal is. Végtelenül szomorú, hogy telefonos appon játszanak farmosdit, miközben sosem találkoztak még malaccal vagy húztak ki a földből egy répát.
Mondhatnánk, ezek alapján, hogy a vidéki lét a legjobb a gyerekek számára, mert hát a friss levegő, a természet közelsége és az élet testközelből való megtapasztalása ott a legelérhetőbb. De akkor miért vágyunk annyira rá, és költözünk miden áron a nyüzsgő nagyvárosba.
A város a lehetőségek tárháza
Elmondom, én miért tettem. Miskolc nem épp egy kisváros, mégsem volt elég számomra, és ezt elmondhatom az egykori osztálytársaimról, sporttársaimról és barátaimról egyaránt, akiknek a legtöbbje ma már a fővárosban lakik. Meg tudom indokolni egy szóval az egykori, egész korai (16 voltam) költözésem okát, és ez nem más, mint a lehetőség.
Tetszik vagy sem, Budapest a mai napig sokkal több lehetőséget kínál a fiatalok és a szülők számára, mint bármelyik másik magyar város vagy falu. Ez persze nem mindenkit motivál, hiszen van aki pontosan azt keresi, amit a vidék kínál, sőt van aki épp Pestről költözik oda. Azonban a fővárosba költözők legnagyobb hányadát a fiatalok teszik ki, nem véletlenül.
Anno én is a versenysport és a tanulmányok miatt költöztem Pestre, mert a vidéki lehetőségek a fasorban sem voltak az ottaniakhoz képest. Azóta több, mint 15 év telt el, és edzőként azt látom, hogy a helyzet változatlan.
A tanítványaim nagy része képes akár órákat a vonaton és a buszon zötykölődni minden egyes nap, hogy a fővárosban egy jobb iskolába vagy épp jobb egyesületbe járhasson. Sőt, a vidéki szülőktől gyakran azt hallom, hogy ez nem egy jobb, hanem az egyetlen lehetőség, ugyanis ott ahol élnek egyetlen óvoda és iskola van, zeneiskola, rajzszakkör, sportegyesület meg esetleg egy sem.
Ezért nem egy gyerek van, aki reggel felkel ötkor, felül a vonatra, bejön a fővárosba, lenyomja a nyolc tanóráját, majd onnan elmegy a zongora-, karate- vagy épp angolórájára, este hétkor ismét felül a buszra és valamikor nyolckor beesik otthon az ajtón, és akkor még nekiállhat tanulni.
Persze most sokan azt kérdezik, hogy minek szerencsétlen gyerekről ennyi bőrt lehúzni, miért nem szaladgál inkább az udvaron. Nos azért, mert vannak gyerekek, akik az udvaron szeretnek szaladgálni, mások viszont sportolni, nyelveket tanulni, zenélni vagy épp festeni akarnak, mert az okoz számukra örömöt.
Innen nézve a vidéki friss levegő átértékelődik, és a zajos, szmogos főváros lesz a gyerek számára az egészségesebb, mert nem ingázik a végkimerülésig, nem érzi, hogy lemarad bármiről is, és a buszozás helyett lóghat kicsit a barátaival, ami legalább olyan fontos, mint a tiszta levegő.
Ideális esetben a szülők és a gyerekek ugyanabba a típusba tartoznak, így vidéken vagy épp a nagyvárosban érzik jól magukat és találják meg számításaikat. Sajnos ez sokszor nem áll fenn, és olyankor jönnek a kalandos vagy épp hányattatásokkal teli költözések, vidékről a fővárosba vagy épp fordítva. Ezekről az eheti cikkeinkben sokat meséltünk, olvasd el azokat is.
Tematikus hetünk van: VÁROSIAK VIDÉKEN, VIDÉKIEK A VÁROSBAN. Reggelente kezdj velünk hétfőtől vasárnapig, izgalmas nézőpontokból hajigáljuk majd egymásra a sarat vagy a tulipánhagymákat. (a szerk.) Első cikkünket itt találod a falura költöző városiakról, itt a falusi életet végül feladó anyáról, ez egy vidéki lány picsogása a nagyvárosról, ez a cikk az őslakosok és a jöttmentek találkozásáról szól, ez egy vidéki lány ide-oda költözéséről és viszontagságairól a városban, majd újra vidéken, itt pedig a városiak tujafétiséről rántjuk le a leplet.
