Szerző: Tálas Ági

130 kilométernyi bicikliutat adtak át a Fertő tótól a Balatonig

Újabb szakasszal bővültek a magyarországi biciklis útvonalak, ugyanis összekötötték a Balaton és a Fertő tó körüli kerékpárutat. A “Kastélytól kastélyig” elnevezésű turisztikailag kiemelkedő szakaszt, mely Fertődtől, Celldömölkön, majd Hévízen át vezet egészen Keszthelyig, igen gazdaságos módon oldották meg, ugyanis nem új utat avattak, hanem csupán kitáblázták a kisebb forgalmú autóutakat. Így a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával megvalósult project mindössze 42 millió forintba került, és nem kilométerenként százmillióba. Az útszakaszon 150 tábla jelzi, hogy merre tekerjünk tovább, amik közül párat, az osztrák túrázók idecsalogatása érdekében német feliratokkal is elláttak. Az átadáskor Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos példaértékűnek nevezte,...

Bővebben

Ezzel ihatsz a legkoszosabb pocsolyából is

Soha többé nem kell nehéz vizespalackot, vagy kulacsot cipelned magaddal, mert ezzel a szívószállal ihatsz akár a legkoszosabb pocsolyából is. Ha az erdőben kirándulsz, ha biciklitúrára mész, vagy ha éppen a Balaton partján strandolsz, elég ha magaddal viszed ezt a mindössze 57 grammos eszközt, és a segítségével ihatsz a tóból, a patakból. A LifeStraw eredetileg életmentésre lett kifejlesztve, hogy természeti katasztrófák után az elárasztott területeken, ahol szennyezetté vált a víz, az emberek könnyen tiszta vízhez juthassanak, valamint mentőexpedíciók során is létfontosságú szerepet tölt be. Az szívószál szűrőrendszere több filteren át tisztítja meg a vizet, és kiszűri a baktériumokat, a...

Bővebben

Tíz elengedhetetlen grillkellék a tökéletes kerti partihoz

Nincs is annál jobb, mint mikor az ember egy kellemes nyár estén egy pohár hideg fröccsel a kezében, a szabad ég alatt üldögél, miközben körbelengi a grillen sistergő húsok és zöldségek füstös illata. Na jó, talán csak az, amikor végre elkészül az étel, és olyan finom, hogy azt a legjobb séfek is megirigyelhetik. Na de ez itt a nagy kérdés, hogy mitől is lesz igazán isteni az a grillvacsora. Arról, hogy mi a különbség a grillezés, a bbq, a broiling és a roasting között, már korábban írtunk, úgyhogy most jöjjenek azok az apró, finom trükkök, amik tökéletessé teszik az...

Bővebben

A bikák halála jó biznisz

Ma megkezdődött a féktelen mulatozás a spanyolországi Pamplonában. A kilenc napos San Fermín Fesztiválra, minden évben közel másfél millió túrista látogat el, hogy egy zsák pénzért jót bulizzon, és részt vegyen a híres, vagy inkább hírhedt bikafuttatáson, és az azt követő viadalon. És bizony úgy tűnik, hogy a spanyol kultúra szerves részének számító bikafuttatás, ami a 17. században került be, az akkor még csak két napos ünnepi programba, igencsak jó biznisz. Az amerikai író, Ernest Hemingwaynek köszönhetően Pamplona felkerült a térképre, és a kétszázezres kisváros a 9 napos móka alatt bezsebeli a turizmusból származó éves bevételének a felét. Na...

Bővebben

10 isteni grillgyümölcs, amivel megkoronázhatod a kertipartit

Nincs is jobb egy jó kis nyáresti grillezésnél, de egyetlen étkezés sem az igazi desszert nélkül. És ha már úgyis izzik a grill, a legjobb ha az édesség is azon készül, hogy kerek legyen a vacsora. Mert bizony nem csak ínycsiklandó húsok és zöldségek sistereghetnek a forró rácson, hanem a nyári kert gyümölcsei is, szóval jöjjenek a grilldesszertek. A dinnye még grillezve is szuper       Én imádom a görögdinnyét, minden formában és mennyiségben. Szegényt kár lenne csak a gyümölcssalátába száműzni, annál sokkal izgalmasabban is elkészíthető, méghozzá a grillen. A szeletekre vágott dinnyében lévő cukor,  a forró grillrácson pár perc alatt...

Bővebben

Íme a természet, egy biológus fényképezőgépén keresztül

Annyi minden vesz minket körül, amit szabad szemmel nem láthatunk, vagy épp csak elrohanunk mellette. De akkor jön egy biológus, aki tudja, hogy mit is keressen egy apró vércseppben, egy levél fonákján, vagy akár az erdő mélyén, és felnagyítva elénktárja, hogy végre mi is észrevegyük a megannyi szépséget. László Zsófival beszélgettünk, aki ha épp nem állatok vérét vizsgálja, akkor a kutyája, Wolfi társaságában lenyűgöző természetfotókat készít.  Mióta tart a fotózás iránti szerelem? Tizenéves koromban kaptam az első fényképezőgépemet. Mivel egészen kiskorom óta csodálom a természetet, és az időmet is legszívesebben ott töltöm, ezért már az első fényképeim ilyen jellegűek...

Bővebben

10 futurisztikus gomba, amitől eldobod az agyad

Mutatunk neked pár olyan gombát, amiket ha egy filmben látnál, tutira azt hinnéd, hogy csak az űrbéli díszlet aprólékosan kidolgozott kellékei, de ezek bizony nem a marsról jöttek, hanem a szomszédos erdőből. Szóval most jöjjön a szürreális gombák versenyének első 10 helyezettje, amiktől garantáltan eldobod az agyad. Na nem úgy… 1. Üstökös pöfeteg (Lycoperdon umbrinum) A pöfetegfélék különös alakú gombák, ugyanis nincs se kalapjuk, se tönkjük, hanem zárt, gömb alakú termőtestük van. Ezek a dagi, felfuvalkodott gombák fiatal korukban egészen ízletesek, de csak amíg belül fehér a húsuk, mikor már megérnek bennük a spórák, a vacsoránk helyett inkább hajaznak...

Bővebben

A kuszkusz nem fán terem, viszont ott lakik

Bár az utóbbi évek gasztroforradalmának köszönhetően kuszkusz folyik a csapból is, azon kívül, hogy nagyon divatos, sokan azt sem tudják, mi fán terem. Azt meg pláne nem, hogy van egy cuki, szőrös verziója, amit ugyan megenni nem lehet, de ha szerencsénk van, megleshetjük az állatkertben. Na most már biztos teljes a zavar, szóval rakjunk rendet a fogalmak között. Van a kuszkusz, ami ugyebár egy berber eredetű étel, ami hántolt őröletlen, vagy durvára őrült durumbúzából készül. Az arab virág közkedvelt körete, vagy egytálétele, amit most már az egész világ előszeretettel lapátol magába, főleg hogy ilyen fancy neve van. És vannak...

Bővebben

Hamarabb indul a levendulaszüret. Le ne maradj!

Bár a tél nagyon nem akart elhúzni idén, mikor végre távozott, gyakorlatilag a tavaszt átugorva már be is köszöntött a nyári meleg. Ennek köszönhetően felgyorsultak az események, és jóval előbb elérkezett például az akác-, a dinnye- és a levendulaszezon is. Szóval jobb, ha figyelsz, különben könnyen lemaradhatsz az idei levendulaszüretekről, ugyanis azok a megszokottnál hamarabb indulnak, mert a nagy melegben már jó pár hete lilába borultak a tihanyi, a szegedi vagy akár a csongrádi levendulamezők. És bizony kár lenne lecsúszni róla, mert az árvacsalánfélék családjába tartozó közönséges levendula (Lavandula angustifolia) sokkal inkább különleges. Szerintem akkor fejti ki az első jótékony...

Bővebben

Ha kinyírjuk az óceánokat, mind megfulladunk

Június 8-a van, az óceánok világnapja. Lehetne ez egy vidám nap, amikor hálát adunk mindazért a jóért, amit a Földünk 70 százalékát kitevő vizeknek köszönhetünk, melyek gyakorlatilag körülölelik az egész bolygót, és szó szerint életet lehelnek bele. Tudtad például, hogy az óceánok biztosítják a föld oxigénellátásának több mint felét? Hogy tőlük függ az ivóvizünk, az esővíz, az időjárás és a bolygónk klímája is? Vagy, hogy a fél világot ellátják élelemmel? Hogy a legutolsó kis folyó is, a világ legtávolabbi pontján, a hatalmas óceánoknak köszönheti a létét? Hogy a kibocsátott CO2 egyharmadát az óceánok nyelik el? Gondoltál már rá, hogy...

Bővebben

Kövess minket